Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Ács Judit: Ártéri gazdálkodás az ordasi szigeten a XIX–XX. században
202 A fentiekből látható, a szigetbeni állattartás nem alapja, csupán tartaléka volt a takarmányszűkös időkben Ordasnak. Ahogy kiegészítő jellegű volt a szigetbeli állattartás, a szigetből érkező széna sem alapja, hanem része volt csupán az állatok takarmányozásának. A falu takarmánykészletének nagy része a falubéli kaszálókról, illetve gödrök, dűlőutak lekaszálásából származott. Ennek ellenére a szigeti kaszálók is fontos szerepet játszottak az állatállomány ellátásában. Egy falubeli így emlékezett erre: "Vót, hogy olyan fekete vót a széna, mint a cigánygyerök, dehát e köllött hozni, mert sok jószág vót a faluban. " A Szigetfarkán és Orrán lévő községi területek voltak kaszálásra a legalkalmasabbak, de a gyümölcsösök alját is rendszeresen lekaszálták a gazdák. Különbség volt a gyümölcsösök alján termett, illetve a szigeti kaszálókon napon növő széna minősége között. A falubeli gazdák szerint a fák alatti televényföldön a fű minősége nem volt olyan jó, nem volt kemény és ropogós. A kaszáló területeken is volt fa, ritkábban-sűrűbben, így ott volt igazán jó a fű, ahol ritkábban helyezkedtek el a fák. A község a szigeti kaszálókat is árverezés útján adta el, amiről feljegyzés is tanúskodik: "... A peres malátra nézve összehívja a község elöljáróságát, hogy azon a fű termést - alkalmas időben külön adja el... " 114 Fától-fáig jelölték ki a parcellákat, így nem használtak olyan határjeleket, cégéreket, mint az ország más részein. 115 Az árverés után az elöljáróság jegyezte fel a vevő nevét. Aki megvett egy kaszálórészt, az nemcsak használta, de egész évben gondozta is a területet. A gazda a gyomot kapával, baltával kivágta, azonban a gyógyhatású füveket, amiket szeretett a jószág, meghagyta. Rétgyalut, rétsimítót nem használtak szigeti kaszálóik gondozásánál az ordasiak. Általában májusban árvereztek, majd elsőfűvet júniusban, a másodfüvet pedig augusztusban kaszálták le. A nyár végén kaszált szénát sarjúnak nevezték. Ha a nyári áradás későn vonult le, akkor csak augusztusban tudták a szigeti réteknek hasznát venni. Kaszálásnál az ordasiak segítettek egymásnak, többen mentek át egyszerre, kalákában kaszáltak. A lekaszált szénát száradásig hetente egyszer megforgatták. A száraz szénát, mint az ország más részein, boglyákba rakták, majd petrencés rudakkal dereglyébe tették. A hordóckodásnál is segítettek egymásnak az ordasi férfiak. Lombos faágakkal elkülönítették egymástól a szénaboglyákat, kiki a magáét, így nem történhetett meg, hogy a drágábban vásárolt széna helyett rosszabb minőségűt vitt volna haza valaki. Összefoglalva az eddigieket, a szigetben lévő kaszálók és kertek területi nagyságuknál fogva, illetve a rajtuk termett takarmány minősége miatt csak kiegészítő táplálékul szolgálhattak a falu állatállománya számára. 114 B.K.m.L. V. Ordas. b.l. 123.1./1872. 115 TAKÁCS Lajos 1978. 149-150.-PALÁDI K. Attila 1979. 111.
