Bárth János – Wicker Erika szerk.: Cumania 16. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1999)
Tanulmányok - Ács Judit: Ártéri gazdálkodás az ordasi szigeten a XIX–XX. században
201 Azonban nem érezte az ártéri legelő szükségét a falu, hiszen a XIX. században a pásztorkodást kiszorította a földek, veteményeskertek művelése, a megélhetés alapját nem az állattartás, hanem a földművelés nyújtotta. Barth János írja le, hogy a Duna melléki ártéri kertek hasznosítása többrétű volt, így több gyümölcsösben állatokat is teleltettek. 111 Lehet, hogy a XVIII. században az ordasi szigetben is teleltettek a gyümölcsös kertekben, azonban a vizsgált jegyzőkönyvek tanúsága és adatközlőim emlékezete szerint a XIX. századtól csak azokban az években vitték át az állatokat a szigetbe, amikor a nagy szárazság miatt a falu legelőjén már nem volt elegendő takarmány. Akkor is csak az őszi hónapokig szállították át a szarvasmarhákat. Mivel a legeltetésre alkalmas terület a községé volt, az engedélyezésről ъъ elöljáróság döntött, mint ahogy ezt egy 192l-es bejegyzésből megtudhatjuk: "a legelőbirtokosság a szarvasmarháknak egy részét legeltetés céljából a Szigetbe az őszi hónapok tartamára átszállította ... a képviselőtestület engedélyezte a község Szigeti területén való ingyenes legeltetésre az engedélyt megadta... A legeltetés a községnek hasznos, amennyiben a kaszálók talaja a jószág által történt trágyázás és meggázolás következtében jobb és több füvet fog teremni. A lakosságnak pedig szinte életkérdés, hogy marháit őszig nem kelljen istállón etetni, mert takarmány igen szűken van. " 112 Azonban nem minden esetben szorgalmazta a község a sziget legeltetésre való hasznosítását, mint ahogy azt a következőkben láthatjuk: "Süveges András bölcskei lakos a peresmalátot legelőnek kéri a téli hónapokra - ajánlott érte 30 koronát. A kérelmet a képviselő testület nem teljesíti." 113 Az 192 l-es jegyzőkönyvből látható, a szarvasmarhák egy részét szállították csak a szigetbe. Olyan gazdák állatait, akik a szárazság idején takarmányszűkében voltak. Az állatokat a községi dereglyével szállították gazdáik a szigetbe. A dereglye széléhez lécből korlátot csináltak, s ahhoz kötötték a marhákat. Szigetbeli legeltetés esetén a község által fogadott gulyás nem ment át pásztorkodni, mivel ez nem tartozott feladatai közé. Ekkor a gulyásság sorba ment. Az átvitt jószág arányában egyszer az egyik, másszor a másik gazda ment őrködni. Ilyenkor a szigetben aludt a jószágokkal. Az állatok a Szigetfarkán és a Szigetorrán legeltek. Inni pedig a Dunából ittak. Alacsony vízállásnál volt, hogy a delelő gulya 100-150 m-re bent állt a vízben, a Szigetorránál lévő zátonyokon. A fejős jószághoz az asszonyok naponta átjártak fejni. Többen mentek át egyszerre egy ladikkal. Behajtották a teheneket a csőszháznál felállított karámba, megfejték őket és hazavitték a tejet. Az állatokat általában októberben hozták vissza a falu legelőjére. 1952 volt az utolsó olyan év, amikor a nagy szárazság miatt átvitték őket. 111 SIMONYI Jenő 1882. 310.-BÁRTH János 1974.221-222. 112 B.K.m.L. V. Ordas. b.3. 86/921. 113 B.K.m.L. V. Ordas. b.2. 5/1915.
