Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)

Bereznai Zsuzsanna: A félegyházi ember humora

CUMANIA 14., KECSKEMET, 1997 65 BEREZNAI ZSUZSANNA A FÉLEGYHÁZI EMBER HUMORA „Jól rendelték azt az istenek, hogy a szegény ember is tudjon nevetni... " (Móric Zsigmond: Hét krajcár) BEVEZETÉS A komikum az ember életének sajátos vonása. A komikum a visszatükröződés individuálisan és/vagy kulturálisan ösztönös formája, melyben az embert körülvevő tárgyi-eszmei világhoz fűződő objektív észlelési-érzékelési tények az emberi szubjektumban individuális és/vagy kulturálisan meghatározott módon visszatükröződnek. E visszatükröződés tartalmi jegyei egyfelől általánosnak, tipikusnak nevezhető emberi reakciókhoz kapcsolódnak, más részük kulturálisan meghatározott. Az észlelési-érzékelési tények kapcsolódhatnak 1. valamely kommunikatív helyzethez (társadalmi jelleg), 2. lehetnek kommunikatív helyzeten kívüli dolgok (individuális jelleg). „A komikum általában véve folklór-esztétikai kategória, a nevetséges hatást kiváltó esztétikai minőség megjelenése." „A folklórban a komikum leginkább a szóbeliségben nyilvánul meg, de bizonyos mértékig az ábrázoló művészetben (karikatúra) is megtalálható, a csúfolók és a paródiák pedig az ábrázoló művészet és a szokások területét is érintik. A folklór keretén belül a komikum leggyakoribb formája a nem teljes elutasítást tartalmazó humor, ritkább a gúny, és még ennél is ritkább a voltaképpeni irónia és szatíra."

2 A komikus szövegben a komikum egyik forrása az adott szövegben felépített világ és a valóság közötti óriási eltérés - a nevetés tehát a különböző világok összeütközéséből adódik. A népi komikum gazdag forrása a nyelvi komikum. A 1 Voigt Vilmos, 1977. 16. p. 2 Voight Vilmos, 1977. 17. p.