Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)

Csík Antal: A lőcsös parasztkocsi készítése Kiskunmajsán

186 által a kerékagyra ideiglenesen felhúzódott agykarikák helyébe a kovács melegen besütve felütötte az előre elkészített négy agykarikát. Két oldalra a küllők mellé a nagyobbat, a keskenyebbet, az agy két végére a két széles karikát. így került aztán vissza a bognárműhelybe, ahol az egyik legkeményebb munka, az agyfúrás következett. A fúrás irányába a küllők közé dugott három vánkos fával kitámasztották elfordulás ellen. Fokozatosan nagyobb és nagyobb átmérőjű kanalas agyfúróval a kívánt puska méretére fúrták. Ehhez két ember kellett. Az egyik a fúró karját agykarikákba dugott rudat hajtotta körbe, a másik fönn állva a fúró tetején nyomta és irányította azt. Méretre fúrás után kezdték meg a kerékagy persely, a puska szárnyainak bevésését, mely a persely forgását akadályozta meg. A puska bevésése után a gyalupadba befogott tengelyvégre húzták a kereket és kezdődött a centírozás, a kerék egyenletes és tökéletes futásának beállítása. A kézzel meghajtott kerék ahol „kicsapott", ott az agy és a puska közé kis éket veitek, ezt a műveletet addig ismételték, míg a kerék egyenletes forgású, futású nem lett. Utána már а с it ling gel (éles kaparó szerszámmal) és smirglivel kipucolták és lecsiszolták az új kereket. SÁRHÁNYÓ Három fajtája volt: az egyenes, az egyszerű, és az „S" vagy a félsárvédő, valamint az egész sárvédő, főleg fédères kocsikon középen fellépővel. A vizsgált kocsitípuson főleg a gála kivitelezetteknél az „S" félsárvédőt alkalmazták. A forgó kerék által felszórt portól és sártól védte az utasokat a kocsin, ezért inkább a sárvédő név illetné meg. Nagyon egyenes szálú, csomómentes akácrönkből fűrészeltek ki vékony, 10-15 milliméter vastag és 10-12 cm széles deszkákat. A gondosan legyalult, méretre szabott sárvédő szélére Stog gyaluval díszítő csíkozást húztak. Ezután következett a legnehezebb művelet: a sárvédő hajtása. Gerendába vert ácskapocsszerű szerszámban történt, vízzel, melegen. A gyalupadban rögzített kapcsos gerendába a sárvédő deszkát fölülről beledugták, alulról vaslemezből készült nyeles parázstartóval folyamatosan melegítették és közben állandóan vizezték a hátulját, addig húzták óvatosan maguk felé, míg a megfelelő ívet, formát meg nem kapták. Kényes munka volt, nehogy megégjen, vagy a hirtelen hajtás következtében elrepedjen. A kovács a kocsi összeállításakor az oldal zápokra szerelt vastartókra csavarozta fel, tüskés fejű szíjcsavarral. Lényeges volt az ívek szépsége, ami meggyőzte a vevőt a gyártó magasszintű szakértelméről.