Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)

Csík Antal: A lőcsös parasztkocsi készítése Kiskunmajsán

182 Mikor kezdődhetett a majsai kocsigyártás, nem tudni, mivel Majsa levéltára 1945-ben megsemmisült, ma csak igen kevés másodlagos történeti „forrásra" támaszkodhatunk. Majsát zömmel a Jászságból betelepülő lakosok 1743-ban szállták meg. Az első majsai bírói feljegyzés a város kocsisának bérét rögzíti. 1751-ben Majsán 114 házat, 131 személyt (adófizetőt), 220 jármosökröt, 86 béres ökröt és 112 hámos lovat írtak össze. Ez azt jelenti, hogy minden adófizetőre több mint 2 igavonó ökör és 1 hámosló jutott. Nem tudjuk, hány kocsi, szekér tartozott ehhez az igavonó erőhöz. A községi hadiadó könyv szerint az 1758-as esztendőben egy teherrel megrakott négy lovas kocsi vagy négyökrös szekér után mérföldenként 6 krajcárt, hosszabb útnál napi 75 krajcár térítést vontak le vagy számítottak be a hadiadóba. Az 1750-es években Majsa lakóinak sok gondja volt a szegedi, szolnoki katonai tárházakból történő szállításokkal. A rossz utak és a mostoha időjárás miatt sok igavonó állat vált használhatatlanná, és majd minden szekér elromlott - panaszolták. Nagyon valószínű, hgoy ezek szinte vasalás nélküli, úgynevezett fatengelyes szekerek voltak. Ezeket az egyszerű eszközöket ügyes gazda, falusi ezermester esetleg malomkészítő faragó molnár is elkészíthette. Mivel Majsán az 1756-os összeírás szerint mindössze 6 mesterséget írtak össze. Ebből egész biztos, hogy kovács nem volt, mert a templomépítés vasmunkáit egy Bódi nevű vándorcigány kovács végezte Majsán. Csak 1781-ben fogadja föl a majsai nemes tanács Halász Györgyöt a helység esztendős kovátsának 30 forintért és 30 véka búzáért, és ezért köteles volt minden vasmunkát a helységben elvégezni, még a toronyóra javítását is. Nagy hiány lehetett a kovács mesterekben, mert az 1815-ben szerveződő kovács céh négy mestere mellé a Tanács felvételre javasolja Konkoly József nevű cigány kovácsot is, igaz, a kötelező három vándorévet nem töltötte le, de a kovácsmesterséget jól érti indoklással. 1821-ben már biztos, jó erős kocsikat használtak Majsán, mert a Tanácsnak külön rendelettel kellett szabályozni a hangos ágykiadásokkor le-föl száguldozó kocsik mozgását. Ezt bizonyítja Gyöngyösi János szenátor 1822ben kelt végrendelete is, melyben szekér mellett vasas kocsit hagyományoz az utódaira. Továbbra is csak kevés kovács mester lehetett Majsán, mert a Tanács saját költségén taníttatja ki kovácsnak Nigrényi Mihályt. Igényes utazó kocsik biztos nem készülhettek itt, mert a Tanács 1829-ben Pesten vásárolt egy modern „ötkerekű" fedeles utazókocsit 700 forintért. Elképzelhető, hogy az 1848-as szabadságharc bevonuló majsai újoncait már helyben gyártott szekereken vitték Félegyházára, Kecskemétre. A céhek megszűnésekor a faiparban és a fémiparban Majsán 36 mester dolgozott, biztos, hogy a kötelező vándorévek alatt elsajátították már a környező városok kocsigyártó technológiáját. Kiskunmajsa sűrű tanyás település volt, sok kisgazdaság sem élhetett szekér vagy kocsi nélkül, ezért sok kocsira volt szükség, amit helyben gyártottak a helybéli