Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)

Csík Antal: A lőcsös parasztkocsi készítése Kiskunmajsán

183 és bevándorolt iparosok. A századforduló éveiben már kifejlődött az a könnyű lőcsös kocsi, amely két háború technikai fejlődése következtében több típusra szakadva fejlődött tovább, de a vásárokon még mindig pony vás-fedeles kocsik és kétkerekű taligák, laptikák is előfordultak vásározó pásztorok, koldusok és bazárosok kezén. Az első világháború után részben az elszegényedés, részben a lóhiány miatt szinte általános volt az ökrös szekér használata. Legöregebb kovácsmesterek még a húszas évek közepén javítottak fatengelyes szekeret. Mikor az akácfából készült szekértengely nyilát marokvassal borították és a kerekek két végében egyszárnyas pörsölyt ütöttek be. Ezeknek a szekereknek nem volt lőcsük, nagylétra formájú oldalaikat fa rakoncaágasok tartották. Keréktávolságukat is a széles hatöles utakhoz méretezték. A szekér hosszát meg a gazda határozta meg, a felhasználás és az igavonó állatai vonóképességéhez mérten. Voltak kis egylovas, ökrös gazdák, akiknek a kívánságára hétsukkos könnyebb szerkékocsit készítettek a kovácsok, bognárok. Olyan megoldással, hogy lóval és ökörrel is lehetett vontatni a járművet. A lovak elszaporodásával és a gazdasági helyzet javulásával kezdtek rövidülni és módosulni a lovaskocsik. A falőcsös kocsin hamar megjelent az egyenes rövid sárhányó, a harmincas évek közpére a vaslőcs és az "S" sárvédő, ezután a dupla fédères, ötödikkerekes, fédères ülésű sárga csörgős kocsi, ami szinte státusszimbólum volt a kiskunmajsai piacon. Egyforma színű lovakkal, a lovakon ünneplős díszszerszámmal. Ezek voltak az „atyafitagadók", vagyis akinek ilyen kocsija, lova volt, az már a szegény rokont nem is ismerte meg. A kötelező vándorlás az iparos segédeknél ugyan elmaradt, de a szükség rákényszerítette őket, hogy megismerkedjenek más vidékek kocsigyártásával. A mesterek ezzel a jótanáccsal látták el az induló fiatal segédet: Na, fiam, ha főnek mész, (Kőrös, Kecskemét), észé' mész, ha lőnek mész, (Jánoshalma, Bácska) pénzé' mész. " Mestervizsgát abban az időben Kiskunfélegyházán, de inkább Kiskunhalason tettek a majsai öregsegédek, mert ott voltak erős kovácsok és kocsigyártó műhelyek, mint Bincki, Varga és a Módok kocsigyártók, kik még a szegedi Hodács Andor-féle kocsigyárral is kapcsolatban álltak. Az adatközlőként felkért mesterek zömmel az első világháború után voltak inasok. Kevesen idegen mesterek műhelyében tanultak, jellemzőbb, hogy kovács-, vagy bognármester édesapjától tanulta a szakmát. Nem volt ritka, hogy némely bognár- és kovácsmester rokona harmadíziglen is a szakmában dolgozott. így az általuk ismert szakmai tudásanyag sokkal régebbi, hiszen generációk adták tovább a szakma fogásait, fortélyait. Külön-külön fejezetként írom le a kocsi fő részeit, szükséges anyagokkal, szerszámokkal, szakkifejezésekkel, hogy minél érthetőbb, áttekinthetőbb legyen. Néhol említett méretek csak az itt gyártott és vizsgált kocsitípusokra jellemzőek. Néhol indokolatlanul kevés szerszámot írok le, csak néhány speciális, máshol nem használ-