Bárth János szerk.: Cumania 14. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 1997)

Bereznai Zsuzsanna: A félegyházi ember humora

135 hagyományőrző paraszti-polgári közösségben. Ennek a hagyományvilágnak lehetünk tanúi Félegyházán, napjainkban is: a félegyházi népnyelv élőbeszédének anekdotázó stílusát sikerült átmenteni a XX. század végéig. Félegyháza népe különlegesen jó epikus készséggel rendelkezik. Az egyszerű, kevéssé iskolázott emberek, s a tanultabb, olvasottabbak is igen ízesen, szépen beszélnek, szemléletes módon fogalmazzák meg mondanivalójukat. A mesemondók, s az elbeszélő kedvű emberek előadásmódját az anekdotikus báj, az epikus bőbeszédűség jellemzi. Egyik-másik mesemondó nem csak a hagyományból jól ismert epikus anyagot adja elő ily módon, hanem a mindennapok eseményeit, életünk történetét is anekdotázó stílusban, az élőbeszéd keresetlenségével, szellemesen pergő párbeszédekkel megtűzdelve adják elő. A félegyháziak elbeszéléseit a jó kedély, az ízes népi mosoly hatja át. A mesemondónak, s hallgatóságának igen kedvére van, ha „szép hosszú", szövevényes a cselekmény. Ezért a mesemondók maguk is igyekeznek összefűzni különféle összefűzhető meséket: asszociációs alapon gyakorta kapcsolnak össze különböző mesetípusokat. E mesefolyamként hullámzó történetek igen közkedveltek voltak. A félegyházi elbeszélők meséit is jellemzi a magyar népmesék fő formai sajátossága: az olyan elemeket, melyeket nem kötelező párbeszédben előadni - párbeszédben adják elő. Ezek a formai elemek már jellemezhetnek egy mesehagyományt. A mesélők sok párbeszédet adnak elő, mellyel elevenné, élőbeszédszerűvé varázsolják a mesét. Ez valójában nem is olyan különös dolog, hiszen a mese szóbeli epikus műfaj, s a mesélőt az eleven környezet, a hallgatóság reagálásai is inspirálják. A mesélő gyakran éli bele magát a hős szerepébe: a hőst a maga nevében beszélteti, gondolkodtatja, s az is előfordul, hogy a közvélemény hangján szólal meg. Ennek eszközéül az átképzeléses vagy átélt előadásmódot, s a szabad függő beszédet alkalmazza. A szabad függő beszéd során részben a szereplő beszél, részben pedig az elbeszélés folyik: „Az asszony meg megígérte, hogy majd hozok kóstolót." Az átéléses előadásmód a stílus élénkségét, az elbeszélés és a párbeszédes részek természetes átváltását is erősíti: „Fölmászott a szalmaboglya tetejére a katona, hátulról, oszt majd ha jő Szent Péter, ő meglesi... ! Úgyis meglesi! „Eltanálta... De az asszony se volt sokkal különb, mint az ura: odadobja [majd] neki a sült tyúkot, míg oszt eszi, ők elmennek békébe..." (a hőst a maga nevében gondolkodtatja a mesélő) A mesemondók gyakran kezdik közvetlen hangon, mesekezdő formula mellőzésével az elbeszélést: „Hát, katonáéknál minden megtörténik... A katonával meg a cigánnyal..."