Bárth János – Sztrinkó István szerk.: Cumania 13. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1992)
Művészettörténet - Sümegi György: Tóth Menyhért pályakezdése
MŰVÉSZETTÖRTÉNET 525 olajfestmények világos színtónusaitól, finom fehér lebegéseitől a pasztellek fekete komorlásáig jut el. Addig, hogy fölállítható a Tóth Menyhért-i életmű legtágasabb paradoxonja: a feketétől a fehérig, a feketén feketével, fehéren fehérrel fogalmazás szélső pontjaiig. A pontos, hűséges tanulmányrajztól, 21 a mesteri árnyékolástól eljut a homogén felületből kiderengő formarészletek sejtető, alig látható megmutatásáig. Itt már nem a sötét és világos ellentétei vezérlik, hanem a komorló sötét, a szinte egységes fekete tömeg és az árnyalatnyival világosabb, azaz kevésbé fekete között lehet különbséget tenni, alig érzékelhető távolságot fölfedezni. Tóth Menyhért e magateremtette végletes művészi lehetőségek között biztos kézzel választotta mindig azt, ami mondandóját a leghívebben tudhatta szolgálni. Az 1930-as évek első felében keletkezett fekete szénrajzok komor kiúttalansága mögé oda kell látnunk a gazdasági világválság nehéz éveit és Tóth Menyhért egzisztenciális hányódását, a társadalom peremén élő nincstelenekkel és szegényekkel való szolidaritását, a 30-as évek komor valóságát. „Olyan rajzokat, amilyeneket ő a főiskolán készített, olyan szénrajzokat száz éve, mióta a főiskola áll, senki nem rajzolt" — vallotta róluk Barcsay Jenő. 22 Ha a szénrajzok a Tóth Menyhért-i életműben a legdrámaibb hangot jelentik, vagyis önmagukban drámák, akkor a ceruzarajzokat az epikához, pontosabban a kis részletekre való gondos figyelésük miatt az elbeszélésekhez tudnám hasonlítani. A pasztellek tiszta tájlírája, a szénrajzok mély drámája mellé föloldó, mesélő elemként társulnak a ceruzarajzok, amik az egész életműben föllelhetők, nem úgy, mint a csak a pálya elején létrejött pasztellek és az elsődlegesen a tanulóidőhöz köthető szénrajzok. Tóth Menyhértnek — ahogy föntebb idéztem — a rajzolás, a látott, számára megragadó fűrészelési jelenet rajzban való megrögzítése jelentette a legelső, hívó, elindító elemet a képi kifejezés útján. Azonban nemcsak a képi kifejezésig eljutásnak, tehetsége finomításának, fejlesztésének volt egyedüli eszköze a rajzolás, hanem a rajz maradt életműve fundamentuma is. Nemcsak ceruza- és szénrajzain él vele, hanem kompozíciói előrajzolására, a formai váz feltüntetésére akár sorvezetőként is használja. A pasztellek egyik részén jól láthatók a ceruza-előrajzolás nyomai. A későbbi, 60-as, 70-es évtizedekbeli festményein sokszor az összecsomósodott, többrétegű fehérfesték-vonulatok közül ki-kivillannak ceruzanyomok, a formaképzés meg-megszakadó, legtöbbször festékkel takart elfedettségéből szaggatott nyomvonalakként ki-kibukkanva. A Tóth Menyhért-i életmű egyik fontos mennyiségi összetevője a fönnmaradt kb. 8000 rajza. Ezek zömükben vázlatok, előtanulmányok kompozíciókhoz, motívumvariációk, képi gondolatok kiérlelési eszközei, rajzforgácsok, ötletverziók, a képpé alakítás grádusai. 21. Tóth Menyhért: Fiú, 1932 k., papír, szén, 612 x 480 mm, J. j. 1.: Tóth Menyhért KK, ltsz.: 561—1981. 22. SÜMEGI György—TÓTH Piroska: Egy délután Barcsay Jenőnél. Forrás, 1985/12. sz. 73.
