Bárth János – Sztrinkó István szerk.: Cumania 13. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1992)

Történelem - D. Szabó Kálmán: Dusnok történeti földrajza

170 D. SZABÓ: DUSNOK TÖRTÉNETI FÖLDRAJZA . . . Nem ismertek a dusnoki élő nyelvben a hivatalos dokumentumokban sokszor szereplő görönd, völgy, mocsár, palé nevek. Hasonlóképpen nem használják azt a görönd v. sziget jelentésű szláv greda szót, amit feltehetően egy távolabbi, talán bunyevác faluból származó plébános használt egy terület neveként: Pribita greda. Szembetűnő a rác földrajzi neveknél használt magyarból átvett terminusok gyakorisága. Változatlanul átvették a hát, sziget, fok, tanya, szállás szavakat. Rác hangzásúvá alakították a töltés (tetes), kanális (kanál, kalanj) és legelő (legelev) szavakat. Ezek is mint igen sok más szó, a dusnoki rác nyelv magyar jövevényszavaivá váltak. Több szláv földrajzi névnek magyar változata is él. A falu lakói a rác beszédben ezek rác formáját, a magyar beszédben a magyar variánst használják. A különbség nem nagy, csupán a szóvégi e magánhangzó változik a magyarban a-vá az illeszkedés szabályai szerint: Cajere — Csajéra, Kukruzisce — Kukruzistya, Duvanisce — Duvanistya, Plandisce — Plandistya. Négy dűlőnévnek (egykori pusztafaluk nevének) eredeti magyar alakja már a magyar beszédben sem él, még a falu magyar anyanyelvű rétege is a rác formát használja, csak az esetleges mássalhangzó torlódásokat oldja fel (Tarnakháza) — Trnakaza — Ternakáza, (Mártonháza) — Mrtaza — Mertáza, (Körtvélyesi-tó) — Krtveljosica — Körtvélyosica, (Püski/Piski) — Piskija — Piskia. Az eddig felsorolt adatokkal igyekeztem röviden bemutatni, milyen előzmények és körülmények befolyásolták egy eredetileg magyar—rác lakosságú, de elszlávosodott falu saját névadó szokásait. Mindkét etnikumnak megvoltak a saját nyelvű és alkotású földrajzi nevei, de mindkettő hatott egymásra. A különlegesség Dusnok esetében talán az, hogy a közel 250 esztendő óta rácul beszélő falu megtartotta a magyar nevek legnagyobb részét, ezeket sajátjának tekintette, és tekinti ma is. Ezt a rác—magyar névanyagot használta fel kisebb-nagyobb változtatásokkal és módosításokkal hivatalos irataiban a falu írástudó magyar rétege. E dolgozat olyan földrajzi neveket közöl, amelyeket írott forrásokból; publikációkból, korábbi helynévgyűjtésekből, térképekből, levéltári iratokból ismert meg a szerző. A nevek legnagyobb része a Kalocsai Érseki Gazdasági Levéltárban és a Kalocsai Káptalani Levéltárban őrzött térképekről, kasznári, erdészi jelentésekből, határleírásokból és határperekből került elő. Az összehasonlításként felhasznált élő nevek a szerző gyűjtései. A hivatalos vagy félhivatalos iratok szerzői más vidékekről Dusnokra helyezett, magyar anyanyelvű tisztviselők voltak, akik a falu nyelvét nem értették, csak korábbi környezetük hely- és vízneveit ismerték, és mint tisztviselők hajlottak arra, hogy hivatalos hangzásúvá vagy „mindenki számára érthetővé" alakítsák át a neveket. Ezek a körülmények okozták a papírra került nevek jó részének kisebb-nagyobb változásait, amelyek hangzásbeli eltéréseket és csaknem az érthetetlenségig terjedő torzításokat eredményeztek. Ennek ellenére, kevés kivétellel, felismerhető bennük a népi alak. A régi iratok számos elfelejtett nevet is megőriztek számunkra. Emiatt is fontos vizsgálatuk.