Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)
Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások
344 BARTH: SZEREMLEI VALLOMÁSOK A XIX. század második felében a jobbágyfelszabadítás és az úrbéri elkülönözés során csak a határ déli része maradt a szeremlei parasztság birtokában. A Szeremlei Dunától északra, északnyugatra eső jórészt erdős terület, valamint Pandúrsziget, Rét, Gyűrüsalj a kalocsai érsekség házikezelésű birtoka lett. Utólag visszatekintve azt mondhatjuk, azok a területek lettek uradalmi házikezelésű birtokok, amelyekért a szeremleiek legtöbbet küzdöttek a XVIII. század határpereiben. Szeremle tájékán a helységek határvonalai gyakran estek egybe vízfolyásokkal. E vízfolyások viszont hosszabb időszakokat tekintve változtatták medrüket. A sebes folyású fokból posványos palé lett, az ásott árkocskából Duna-meder, a fő Duna-ágból holt Duna, a holt Dunából az egykori meder két szélén két párhuzamos vízfolyás stb. A vizek változása sok esetben bizonytalanná tette a határokat. Előfordult, hogy fák jelentették a határt. Pl. Szeremle Bátaszék felé eső határát egy „szeled körtvély fa", egy „nagy vastagságú tölgyfa", egy „nagy vastagságú nyárfa", egy „nagy vastagságú venesz szilfa" is mutatta a XVIII. sz. elején. Ámde a jeles fát kivághatta az ellenfél. így járt a „Dobrodi háton" lévő „szelíd fekete körtvély fa" is, amelyet a bátaiak kivágtak. (24.17.) A földből hányt határdombokat is elmoshatta az árvíz, eltaposhatta a szarvasmarha, eltüntethették a révre járó utasok. Ilyen körülmények között nagy jelentősége volt az elődöktől hagyományozott határismeretnek. A falvak törzsökös lakosságának öregjei tudatában voltak helyismeretük fontosságának, és az arra érdemes ifjaknak igyekeztek emlékezetes körülmények között, szertartásosan átadni tudásukat. Némely vallomásból szinte érezzük és magunk elé idézhetjük a hajdani ismeretátadás, határmagyarázás színpadias jelenetét. 8 Ilyen vallomás Felső István 80 éves csanádi tanú 1723-ban elmondott története: „. . . . egyszer. . . . mégh gyermek korában a Fatens maga Bátty aval Felső Jánossal Csanádrul által Baján Szeremlyére menvén, midőn a Bajay Szöllők alatt lévő Fokhoz (mellyet Malom Révnek hívnak:) érkeztek volna, a meg nevezett Felső János A Fátensnek Báttya megh állván a hídon, mondotta a Fátensnek, ez ám úgymond Öcsém a Szeremlyei Híd és a határjátis Szeremlyének Bajátul ez Szakasztja". (5. 7—8.) Hasonló esetről olvashatunk a szeremlei származású Karay János 50 éves öcsényi lakos 1743-ban tett vallomásában: „.... Hásád István névő néhai Szeremlei lakostul ( :aki is mint edgy 80 esztendős lévén, legh Idősebb Ember vala az Helységhben :) a' Tanú ezen szókat hallotta: No Fiaim, úgymond, ha valamikor idővel a Szeremlei Határnak terjedését keresnék, tudgyátok megh, az Gémes fok hasittya ezen Helségnek Földgyét és külömbözteti a ' Bátai határiul, a 'kire mindenkor mégis Eskütthettek." (24. 9.) Az öregek határismeretét a messziről származott uradalmi tisztek is igénybe vették. Ezzel később érvelhetett a kalauz szerepét betöltő paraszt vagy úrféle 8. Vö. TAKÁCS Lajos 1987. 114.
