Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások

NÉPRAJZ 345 egyaránt. Jellemző ebből a szempontból, Szabó István 50 éves kalocsai tanú 1743-ban elmondott vallomása: „. . . . a' Tanú Méltóságos Ersekségh Haiduja lévén, a' midőn az Uraságh Parancsolattyábul .... vadászni, vagy az Jobbágysággal fát vágatni, vagy pedighlen az Határt Czirkálni kiment volna, mindenkor a Szeremlei Birótul az Öregh Emberekbül Kalauzt kért vala, az ki az Határ széleit eő neki megh mutatna, hogy tovább a' Fa vágatással más kilső Határra ki ne menne, vagy pedighlen Vadászván, vagyis Czirkálván killebb ne járna, amintis többnyire emiétett Biró néhai Csáki György névö mostan nevezett Helységhnek lakossát ( : a ki igen Öregh Ember lévén, leg inkább tudta az Helségh Határának terjedéseit :) atta vala Kalauznak a Tanú mellé, s ugyan azon Öregh Ember mindétigh a' mostani Határjárás szerint mutogatta nékie az Határnak folyását. . . ." (24. 20.) Nem ritkán maguk a korai határperek, illetve azok határjárásai tudatosították a határvonalakat, és a későbbi határperekben a korábbi határperek terepbejárásain történt eseményeket hozták föl bizonyítéknak. Szabó István 50 éves kalocsai lakos, hajdani érseki hajdú vallotta 1743-ban: .... hét esztendeje, hogy Récsy János érseki prefektussal részt vett egy Szeremlei határjáráson, ahol a tanúk „majd százan is voltak". ... „. . .. ezen határjárásnak alkalmatosságával, .... a' midőn Füzes Fokhoz jutottanak volna, a Pörböli földön megállapodván. Bátaszéki Inspector Uram félre vévé magát az Bátai és Nyéki lakosokkal, kérdezte tőlők, hogy az Pörböli föld hová való légyen, kikis midőn felelték, hogy Kalocsai Érsekséghez tartozandó volna, tovább kérdezé: hát úgymond a' túlsó föld kié, mellyre újonnan felelék, hogy azis Kalocsai Ersekséghé volna, mind eztet megh értvén. .. . Bátaszéki Inspector Uram harmadszor tudakozd: hát ezen vizet kik halásszák, úgy mint a Holt Dunát, kire midőn mondottak volna, hogy eők halásszák, arra többször emiétett Inspector Uram monda: miként halászhattok tehát itten, mivel akár efelé, akár más felé húzzátok ki az hálótokat, a' Kalocsai Ersekségh Fölgyét és nem Bátaszéki Apátursághét éritek, mellyre Bátai és nyéki Lakossok csak az válókat eszsze vonyétották és szólani semmi sem tudtak". (24. 19—20.) Fontos bizonyítéknak számított, valamelyik korábbi földesúr, különösképpen a török viselkedése egy-egy határvonallal kapcsolatban. Domody József 71 éves pataji tanú vallotta 1726-ban: „. . . . Tizen hét esztendeig bujdosván Török Világban, úgy mint hajdú ezen földön, mindétig az akkori Öreg Ember ektül úgy hallotta, hogy Szeremlyének határját az Bajay Szöllők alatt lévő alá folyó váz hasittya, tudgyais, hogy azon időben azon vizén által Szeremlye felé még a Török sem bocsájtotta maga Marháját." (5. 2.) A határbizonyítás bevált módszere volt a halottak, főleg a „különleges" halottak „illetőségével" kapcsolatos jogszokások egykori gyakorlatának emlegetése. Erre jó példa a szeremlei származású Csap István 42 éves bátai lakos 1726-ban elmondott vallomása: „. . . . a midőn a Hajdúk Bajai Törökét vertek volna fel, az nyereséget Szeremlyei Ihós István névö Embertül küldették Veszprimbe, a' Törökök utol érvén az útban, megh fogták, és az Malom Révén lévő híd mellett, úgy mint