Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások

NÉPRAJZ 391 és szabott törvénye szerint annak a diját Kákonyi helységh adta megh, mivel azon helségh lakossal birták azon Szigetet azon időben mint Ersekségh Jobbágyai az Ersekségh Fölgyét. . . ." (24. 23.) Szénakaszálás Szeremle ártéri határában mindig bőven nőtt a szénának való fű. Kaszálták is, akik tehették, hiszen a szénának meghatározó jelentősége volt az állatok teleltetésében és a katonai lovak táplálásában. Ezért természetes, hogy a határperekben gyakran szó esett szénakaszálásról, boglyapénzről és más hasonlókról. A tanúk egy része a XVII. század második felére vonatkoztatva emlegette a bajai törökök és rácok, valamint a szeremlei magyarok szénakaszálásait. A vallomások tanulsága szerint a lekaszált széna többségét a helyszínen etették föl az állatokkal az ún. szénázó szállásokon. E telepekről a szállástartás témakörének tárgyalásakor szólunk. A határperekben legtöbbször a 1718 és 1727 közti időszak szénakaszálásairól esett szó. Elsősorban azért, mert ezekben az években a széna miatt is összeütközések támadtak a bajaiak és a szeremleiek között. A bajaiak egyrészt katonaelődeik félremagyarázott régi szabadosságainak folytatásaként, másrészt tudatos precedensteremtő szándékkal kaszáltak a régi szeremlei templom romjai tájékán, illetve az attól Baja felé eső területen, holott ezekre a földekre Szeremle tartott igényt. Arra is akadt példa, hogy a bajaiak elhordták a szeremleiek lekaszált és boglyákba rakott szénáját, hogy ezáltal kinyiltvánítsák jogosságukat a vitatott területre. Néhány tanú vallomásából sejthető, hogy a viszálykodást megelőző esztendőkben, valószínűleg az 1710-es évek első felében, a bajaiak úgy-ahogy figyelembe vették az uradalmát kiépítő érsekség tiltásait, igényeit, rendelkezéseit, és pénzt fizettek a szeremlei területen végzett fűkaszálás engedélyezéséért. Mester Gergely 60 éves bátai tanú vallotta 1724-ben: „Tudja azt, hogy amidőn Bajaiak Szeremlyei rétet kaszálták, arrul való boglya pénzt Kalocsára fizették." (37. 8.) Konkrétabb adatokat tartalmazott a 35 éves bátai Sánta István 1724. évi vallomása: „ ... Tudgya azt jól, még Török György Praefectus Uram idejében a bajaiak ő Kegyelmével megegyeztek, és a régi Szeremlyei rétekbül Bartus Mihály Kasznár Uramnak a boglya pénzt megfizették." (37. 5.) A bajaiak valószínűleg nehezen viselték az 1712-től 1716-ig praefectuskodó Török György szigorúságát, aki megkövetelte, hogy fizessenek, ha a szeremlei földeken kaszálnak vagy erdőt vágnak. Fentebb láttuk, hogy 1720 táján a bajai lakosok már fizetség nélkül pusztították az érseki erdőket, sőt 1722-ben kereken megtagadták az erdőhasználati kontraktus aláírását. Ekkortájt a boglyapénz fizetésétől is vonakodtak, sőt az 1720-as évek közepére támadásba mentek át és a szeremlei határrész megszerzése érdekében a szeremleiek rendszeres szénakaszálását igyekeztek lehetetlenné tenni.