Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Néprajz - Bárth János: Szeremlei vallomások

384 BARTH: SZEREMLEI VALLOMÁSOK Erdőhasznalat Baja város határa keleti irányba terjedt. Nyugat felé szinte alig voltak a városnak földjei. Következésképp a dunai ártér hatalmas mocsári erdeinek fájából a bajaiak előzetes alku vagy utólagos következmények nélkül nem részesedhettek. Baja városának tulajdonképpen nem volt saját erdeje. Ezt hangsúlyozta néhány tanú 1724-ben Szeremle—Baja határperében. Jellemző Sánta Mihály, 50 éves bátai tanú megfogalmazása. „. . . Nem Tudgya, hogy bajaiaknak másféle erdejek volna, hanem Baja város alatt egy puska lövésnyire valami füves, vesszőnek való fájok volt." (37. 6.) Mindebből következett, hogy a XVIII. század második és harmadik évtizedében, amikor a török kor és a kuruc háborúk időszakának viszonylag szabad erdőhasználata elmúlt, a bajaiak igyekeztek maguknak erdőket szerezni a várostól nyugatra. E törekvésük ellenkezett Szeremle falu és földesura, a kalocsai érsek érdekeivel, hiszen a bajaiak által áhított erdőket ők birtokolták. A fáért, az erdőkért vívott harc nagy mértékben hozzájárult a határperek kirobbanásához a kalocsai érsekség helységei és Baja városa között. A határperek során Baja város és földesura azt igyekezett bizonyítani, hogy a Szeremle felé eső területek erdői Baját illetik. Bizonyítási módszerük jellegzetes példája a hamis történelmi tudat csillogásának, vagy ha úgy tetszik, a rendkívüli történelmi időszakok szabadosságát példaként idéző tudatos igazságferdítésnek, történelemhamisításnak. A bajai párt azzal indokolta igényét a Szeremle féle eső erdőkre, így pl. a középkori Szeremle faluhelye táján elterülő erdőkre is, hogy a török időkben és a XVII. század végén a bajaiak használták azokat. Igen ám, de miféle bajaiak? Erről elfeledkeztek, vagy igyekeztek elfeledkezni az erdőkövetelők. Semmiképpen nem a konszolidált XVIII. század feudális jogi korlátok között élő, tisztes bajai polgárait értették a „bajaiak" kifejezésen, hanem rendkívüli, történelmi időszakok átmenetileg Baján tartózkodó embereit. így pl. törököket, akikről több perben elmondták már, hogy „nem ismertek határokat", valamint rác katonákat, akiknek senki nem mervén ellentmondani, legkisebb gondjuk is nagyobb volt a helységhatárok tiszteleténél. A konszolidált, jogi bástyákkal szabályozott XVIII. századi feudalizmus viszonyaiból visszatekintve a török kor vége és a bajai rác katonauralom időszaka valamiféle kaotikus, jogrend nélküli világnak tűnt. A bajai párt e törvényekkel nem törődő, szabados világ erdőhasználati szokásait akarta érvként felhasználni a szeremleiek igazságával szemben. Hiába sorakoztattak föl azonban a bajaiak több tucat olyan rác tanút, akik a török kiűzése után 3—6—12 évig katonáskodtak Baján, és alig tudván valamit a táj birtokviszonyairól, fennen hirdették, hogy hajdan szabadon használták a szeremlei erdőket, földeket, a pert mégis a szeremleiek, illetve a kalocsai érsekség nyerte meg. 1730 tájától a bajaiak-