Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Történelem - Fenyvesi László: Kecskemét katolikus egyházának, a ferenceseknek a szerepe a hitélet, az anyanyelvi kultúra, a szellemiség formálásában a török időkben

156 FENYVESI: KECSKEMET KATOLIKUS EGYHAZÁNAK . . . falvait és parasztvárosait, mely utóbbiak, e sajátos „keresztény respublikák", egyébként is a kálvinista reformáció legerősebb bástyái voltak.

3 A török időkben az Alföld népességének magyar törzsöke zömmel a református (helvét, zwingliánus, kálvinista) vallást követte, a peremvidékek és egyes belső, szórványos gócok csekély evangélikus (ágostai, lutheránus) és unitárius (antitrinitárius, egyistenhívő, szentháromság-tagadó, ariánus) diaszpóráját leszámítva. Az itteni falusi magyarság csaknem teljesen a reformáció befolyása alá került, azonban a gazdasági, társadalmi és kulturális szempontból egyaránt fejlettebb, erősebb, népesebb mezővárosokban a török uralom egész időszakában fennmaradtak és működtek a kisebb-nagyobb lélekszámú római katolikus egyházközségek is. Közülük Pest, Jászberény, Gyöngyös, Szeged, Kecskemét és Makó katolikus eklézsiái voltak a legnépesebbek a XVII. század közepe táján is.

4 A krónikus lelkészhiány miatt az egyházi teendők egy részét a licenciátusok látták el a török hódoltságban, valamint a katolikus szerzetesek. A licenciátusok olyan, ájtatos lelkületű, világi személyek voltak, akik bizonyos, korlátozott papi funkciókat végeztek mindazon egyházközségekben, amelyek nem juthattak katolikus lelkészekhez. Például Vinkovics Benedek pécsi püspök írta 1636. február 11-én, hogy egyházmegyéje teljesen török uralom alatt sínylődik, ahol mindössze két lelkésze működik. Emiatt kénytelenek a sok ezer hívő számára világi licenciátusokat megbízni a szentségek kiszolgálásával.

5 Ezek a licenciátusok afféle „világi hitszónokok" (kivétel nélkül mind férfiak voltak) akik nem viseltek semminemű egyházi rendet, nem is végezték el az ezekhez szükséges hittudományi stúdiumokat, mégis bizonyos egyházi funkciókat láttak el. Mint világiak, nősülhettek, családot alapíthattak. Életmódjuk nemigen tért el környezetükétől, hiszen jobbára maguk is iparosemberek, „deákos" műveltségű írástudók (jegyzők, tanítók, iskolamesterek) voltak. A hódoltság területén működőket is a magyar püspök, illetve megbízottaik hatalmazták fel egyes kisebb egyházi teendők elvégzésére. A nyomasztóan súlyos lelkészhiány miatt mindenfelé működtek ilyen „paphelyettesítő" világiak, akiknek nem mindig szabályos jellegű hittevékenysége felett a katolikus egyházkormányzat kénytelen volt szemet hunyni.

6 3. FÖLDVÁRY A. 1940. 181—192.; BALOGH I. 1977. 74—82. 4. BALOGH J. 1939.; CHOBOT F. 1915—1917.; FÉLEGYHÁZY J. 1943.; FÖLDVÁRY A. 1940,; FÖLDVÁRY L. 1898. L; GALLA F. 1940.; Uő. 1946.; Uő. 1947.; HORNYIK J. 1860—1862. I—III.; JUHÁSZ K. 1936.; Uő. 1960. 3—69.; SZARKA Gy. 1940.; Uő. 1948.; SZÁNTÓ K. 1974.; BALICS L. 1888.; NAGYMÁNYOKY G. 1944.; HERMANN E. 1973.; CSÓKA F. 1977. 359—362.; FÜGEDI E. 1979. 9—16.; VANYÓ T. A. 1933.; Uő. 1969. 368—373.; Uő. 1971. 323—339.; Uő. 1973. 88—97.; Uő. 1986. 5. GALLA F. 1947. 121—122.; SZAKÁLY F. 1983. 737—738. 6. GALLA F. 1947. 123.; SZAKÁLY F. 1983. 737—738.; SZARKA Gy. 1947. 74—76.