Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 11. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1989)

Történelem - Fenyvesi László: Kecskemét katolikus egyházának, a ferenceseknek a szerepe a hitélet, az anyanyelvi kultúra, a szellemiség formálásában a török időkben

TÖRTÉNELEM 157 Korlátozott hatáskörük általában a következő egyházi feladatokra szorítkozott: keresztelés, esketés, egyházkelő, avatás, hitoktatás, a Szentírás magyarázata, az előírt imádságok előimádkozása a templomban, az ünnepek, böjtök s más felsőbb rendelkezések kihirdetése, a vasárnapi oktatás (evangélium, szentlecke, postillafelolvasás, prédikálás), ájtatosságok tartása (főleg advent idején, nagyböjtben), a körmenetek vezetése, temetési szertartás halotti beszéddel, az egyházközség lelki irányítása (a nyilvános bűnösök megjavítása, buzdítás). Mindezekből a leggyakoribb, legfontosabb egyházi teendőjük a keresztelés, a házasság megáldása, az egyházkelő és az avatás volt.

7 Az égető paphiány leküzdésének másik, jóval hatékonyabb és szakszerűbb módját is megtalálta a katolikus hierarchia a nagy távolságra levő, nehezen és fáradságosan megközelíthető, nemegyszer rengeteg veszedelemmel, sőt kifejezetten életveszéllyel járó, töröknek alávetett területek „pápista" közösségeinek lelkigondozására: a világi lelkészek sokrétű feladatköreit itt a szerzetespapokra bízták. Mindenekelőtt a szigorúbb rendtartású, szalvatoriánus ferencesek alapvető szerepét kell kiemelnünk e téren,

8 akiken kívül pár hódoltsági helységben (Pécs, Andocs, Törökkoppány, Veszprém, Gyöngyös, Temesvár, Karánsebes stb.) a győri rektor által irányított jezsuiták is megtelepedtek,

9 illetőleg időnként, vándormisszionáriusként, bencés és domonkos atyák is felkeresték a hódoltsági katolikus hívőket.

10 S mivel ők Rómától függtek, a török hatóságok még a belgrádi és a boszniai ferences misszióspüspökök hódoltsági egyházlátogatási-bérmálási körút7. JUHÁSZ K. 1921. 43.; Uő. I960. 3—69.; GALLA F. 1947. 121—123.; SZAKÁLY F. 1983. 738. 8. Ld. az előző jegyzeteket, továbbá: ANTUNOVIC, I. 1882.; BATINIC, M. V. 1881—1883.; Uő. 1885. 77—150.; BUTURAC, J. 1973. 213—223.; BUTURAC, J.—IVANDIJA, A. 1973.; CSÓKA F. 1977. 359—362.; BUKINAC, B. S. 1940.; FERMENDZIN, E. 1892.; Uő. 1890. 1—67.; BALAN, P. 1880.; GALLA F. 1940.; Uő. 1944—1946.; HERVAY F. 1982. 312—317.; JELENIC, J. 1912. 443 —514.; HOSKO, E. F. 1979. 103—115.; JUHÁSZ K. 1936. 153—162.; KARÁCSONYI J. 1924. 42 —52., 58—69., 83—85., 88—89., 96—99., 137—140., 160—168., 177—183., 183—186.; SZABÓ Gy. P. 1921. 131—167., 256—257., 268—270., 285—286., 340—342.; REIZNER J. 1899.1. 115—121., 1900. III. 3—28., 1900. IV. 173—174.; SZAKÁLY F. 1983. 648—655., 723—738.; KÖNIG К. 1931. 86— 118., 167—178.; MANDIC, P. D. 1934.; Uő. 1968.; UNYI B. 1943.; Uő. 1947.; SZARKA Gy. 1947. 87—90.; SZÁNTÓ K. 1974. 46—53.; ZACHY, K. 1979. 9. GALLA F. 1944—1946. 141—169.; MESZLÉNYI A. 1901.; SZILAS L. 1975. 255—267.; VELICS L. 1912—1913.; KÖNIG К. 1931. 86—118.; VANINO, M. 1932—1935.; VANYÓ T. A. 1971. 323. 10. Ld. főként JUHÁSZ Kálmán, GALLA Ferenc és UNYI Bernardin idézett munkáit, továbbá: VANYÓ T. A. 1933.; Uő. 1971. 323—329., Uő. 1973. 88—97.; BALANYI B. 1968. 96—122.