Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)
Néprajz - Solymos Ede: Magyarországi halászcéhek és artikulusaik
366 SÓLYMOS E.: MAGYARORSZÁGI HALASZCEHEK . . . áll. Csakhogy a Balaton vizén több mint 40 birtokos osztozott, egyik-másiknak szinte nadrágszíj parcellája nyúlt be a Balatonba. A két legjelentősebb területtel a tihanyi apátság és a Festetics uradalom rendelkezett. Ennek célszerű hasznosítására két módszer volt: házi kezelésben tartás (saját jobbágy vagy konvenciós halászokkal halásztatás) és az árendás halászat. Ez utóbbi a kényelmesebb és biztonságosabb az uradalom számára: a kialkudott bért mindenáron behajtja. Még egyszerűbb a dolga, ha nem 30—40 halásszal alkudozik, hanem egy testülettel, a céhvei. Nyilván ezért támogatta, vagy talán még elő is segítette azok megalakulását. Mindez ellentétben áll azzal, amit Győrről és Esztergomról mondtunk, de csak látszólag. A kis- és mellékvizeket a jobbágyok halászták, a dunai nagyhalászatot a komáromi céh tagjai, ahogy a Közép-Dunán is láttuk. Mi a helyzet a Tiszán? Itt a középkorban Szeged és talán Szolnok lenne olyan város, melyben a halászcéh létrejöttét várhatnánk. Nyilván még nem elég erősek a kiváltó okok, a fejlődést megakasztja a török megjelenése, a 150 év alatt kialakult egy másfajta szokásrendszer, a török után nem érkeznek német halászok, nem járják — vagy csak alig — a Tiszát szabadalmazott céhesek sem, mint a Dunát, így a céhek alapítására sem került sor. Kivételt képez ugyan Szolnok, ahol 1820ban szabadalmat kaptak, de talán ezt éppen a pestiek számlájára írhatjuk. Az 1713-as privilégiumukban a tiszai halászatra is jogot formálnak, de talán inkább a kereskedelmet erősítették. A legközelebb Szolnokot találták (az 1860-as években Szolnok alatt pesti halászok árendáltak is), és az így kialakult kapcsolat eredménye ez az egy tiszai céh. Mit tudunk még ezekről a céhekről? A pozsonyi halászokra vonatkozólag a helyi levéltárban bizonyára bőséges adatokat találhatunk, ezt bizonyítják TAKÁTS Sándor és ALAPY Gyula kutatásai. 45 Vonatkozik ez Komáromra is. Tudomásunk szerint a komárnoi Dunamenti Múzeum őrzi iratanyagukat. Legutóbb KECSKÉS László közölt összefoglalást erről. 46 Adatai alapján úgy látjuk, hogy a mesterek száma az 1804—1820-as években a 30—40 fő között ingadozik, de 1900-ra már csak hatan maradtak. A győri halászcéh létére egyetlen bizonyíték a Xantus János Múzeumban őrzött szállásjelvény, egy üveg dobozban levő aranyozott ponty. Felirata szerint: „ezen Czéh alakíttatot 1833 ,k évben". Az esztergomi halászcéh iratai a Balassa Bálint Múzeumban találhatók. Az első bejegyzés 1806-ból származik, szabadalmukat 1805-ben kapták. A feltűnő az, hogy egyidőben mindössze 8—10 mester és ugyanennyi legény alkotja a céhet. Ismereteink szerint a legkisebb létszámú halászcéh. Budapest területén három céh is működött: Budán, Pesten és Óbudán, bár ez utóbbi meglétét mindössze egy 1773-ból származó láda igazolja. Nem tudjuk, hogy 45 TAKATS S. és ALAPY Gy. i. m. 46 KECSKÉS L. 1978. 106.
