Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 10. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1987)

Régészet - Bérczi Szaniszló: Szimmetriajegyek a honfoglaláskori palmettás és az avar kori griffes-indás díszítőművészetben

REGESZET 31 A DÍSZÍTŐMŰVÉSZET KOMMUNIKÁCIÓS NYELV A műveltségnek egy adott időpontban megfigyelhető állapotát a közösségben élő emberek között lezajló információcserének különféle lehetőségei közül a beszélt nyelvvel, a zenei nyelvvel és a formai (díszítő) nyelvvel lehet jellemezni. A kulturális közösségek meghatározása, „elkülönítése" kezdetben a társadalmi kölcsönhatás legalapvetőbb logikai rendszere és hordozója, a beszélt nyelv alapján történt. A közösségek azonban nagyobb gondolati közösségek tagjai is. A zenei és a formanyelvek úgy tűnik, inkább ezekre a nagyobb közösségekre jellemzőek. A három nyelv együttes vizsgálata adhatja a legteljesebb képet a kulturális közösségekről. A nyelv mellett fontos szerepet játszó műveltségi állapotjellemzők a művészeti hagyományokból meríthetők. A nyelv mellett ugyanis a művészeti alkotásokat átható és ihlető világkép az, ami a kulturális közösségek jellemzéséhez leginkább hozzájárulhat. Ezért kerül a nyelvi rendszer mellé előbb a zenei, majd a képzőművészeti-formai rendszer, mint olyan „természeti produktuma egy közösségnek"

3 amellyel a közösség karakterét valamilyen módon meg lehet adni. Mindkét nomád társadalom vizsgálatra kerülő hagyatékában a formaelemek a műveltségi közösség kommunikációs rendszeréhez is tartoznak. A pontos kifejezésre vonatkozó igény, valamint a hosszú időn át történő alkalmazás hagyománya a formaelemeket mint szimbolikus jelentéstartalommal is rendelkező jeleket rögzíti. E formaelemek készletét egy díszített alkotás létrehozásakor adottnak tekinthetjük (de már ebben a megfogalmazásban is benne rejlik, hogy a kevésbé mély gyökerű komponensét alkotják a díszítőmintának; a minta szervezésmódja az, ami a mélyszerkezet hordozója). A honfoglalás kori díszítőművészetben a palmetta, a griffes-indás művészetben a mitikus állatalak és az indadísz a csaknem kizárólagos formaelem. Szemben azonban azzal a ténnyel, miszerint egy műveltségi kör alapforma-készlete a hagyományok korlátozó ereje által véges (elvben persze végtelen, hiszen bármit tekinthetünk alapformának mintaszervezéskor), a mintaszervezési lehetőségek köre az egyes rendező centrumok esetében természeti törvényszerűségnek tekinthetően — a rozettacsoportoknál a korlátos méretek miatt — véges. Ezt a véges készletet egyes esetekben — például a frízcsoportok esetében — az ember, láttuk, a természeti jelenségekben vagy az általa létrehozott technikai alkotásokban megismerhette, tudat alatt tárolhatta, és díszítőművészetében újra alkalmazhatta már az őstársadalmak korában is. (Érdemes ilyen szempontok szerint is végigjárni a Budapesti Néprajzi Múzeum állandó kiállítását!) Ha az ismétlődő formaelemekre épülő mintaszervezés lehetőségei a szimmetria geometriai törvényei szerint véges készletet alkotnak is, megjelenésüket és kihasz3 BARTOK В. 1931. 59. old.