Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 9. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1986)

Néprajz - Mándics Mihály: A csávolyi bunyevácok lakodalmi szokásai

NÉPRAJZ 343 szági csoportjait szoktuk összefoglalni. Régebben, (de napjainkban is) a „délszláv" fogalmat sokszor rosszul, helytelenül értelmezték, s a délszlávok nyelvére is ezt alkalmazták.

1 Közismert, hogy a politikai eredetű szóhasználat egységes délszláv nemzetiségről beszél. Azonban hangsúlyozni kell, hogy kulturális szempontból más a helyzet. Néprajzi szempontból rendkívül színes, sokrétű és gazdag értékek őrzője és művelője. VUJICSICS Tihamér így fogalmazott: „mindenekelőtt tisztázzunk egy elterjedt félreértést: a hazánkban élő délszlávok nem egy egységes nép: különböző idők óta itt lakó, vagy ide áttelepült, egymástól meglehetősen elszigetelt népcsoportok. Mivel ezek a balkáni szlávságnak részben periférikus területei, részben pedig népszórványok — szigetek, így éppen emiatt őriznek egy régies hagyományt —, vagy éppen itt alakítottak ki egy olyan újat, mely esztétikai értékén túl, számos művelődéstörténeti tanulsággal is szolgál."

2 Hiszen a „délszláv" gyűjtőnév régebben is ismert volt Magyarországon, tulajdonképpen három népet: a horvátot, szerbet és szlovént, s ezeken belül számos kisebb elemet takar. A horvátokon belül több etnikai csoport különböztethető meg. Ezek magukat bunyevácoknak, sokacoknak, rácoknak, bosnyákoknak, Dráva menti, Mura menti és gradistyei horvátoknak nevezik. A bunyevácok nemzetiségi hovatartozás szerint tehát horvátok. A bunyevácok egy etnikai csoportot alkotnak. Magyarországon az alábbi helységekben élnek: Baja, Bácsalmás, Bácsbokod, Bácsszentgyörgy, Csávoly, Csikéria, Felsőszentiván, Gara, Katymár, Mátételke, Tompa, Vaskút. Hazánkban a délszlávok tömeges bevándorlása több évszázadon át néhány hullámban történt, ugyanez jellemző a bunyevácok betelepedésére is. A bevándorlók a török előretörésének mértéke szerint, többszöri átköltözéssel érkeztek jelenlegi lakóhelyükre. A bunyevácok vándorlása a Neretva folyó nyugati partjáról a XIII. században kezdődött és a XVIII. sz-ig tartott. Erről a neves jugoszláv (szerb) nyelvész így írt „... bácskai bunyevácaink kettős migrációt éltek át. Legközelebbi rokonaik ma Likában, Észak-Dalmáciában és Délnyugat-Boszniában élnek. Elsődleges lakhelyük biztosan ott volt, mert a törökök előtt ez a ca-nyelvjárás területe volt, bunyevácaink pedig a tiszta sto-nyelvjárast beszélik. Minden bunyevác igazi hazáját, — ezeknek északkeleten és azoknak nyugaton — mutatja a közös dialektus, mely egy beszédtípust reprodukál a Neretva nyugati partjáról, Mostar környékéről. Mint ahogy Kelet-Hercegovinából messzire szóródtak a pravoszláv hitű íj e-ző nyelvváltozatot beszélők, így a Nyugat-Hercegovina a katolikus i-ző nyelvváltozatot beszélők migrációjának volt a forrása. Az első nagy kimozdulásra a török invázió adott lökést, a Mostar—Gospic-alapítvány ezt világosan megmutatja. 1 UROSEVICS D.: 1969. 10. 2 VUJICSICS T.: 1978. 13.