Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 9. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1986)

Néprajz - Mándics Mihály: A csávolyi bunyevácok lakodalmi szokásai

344 MANDICS M.: A CSAVOLYI BUNYEVACOK ... Később a török hódítások utolérték ezeket a menekülőket az új hazában. Ekkor egy részük új akcióra határozta el magát, északkelet felé való vándorlásra; a távoli Bácskába, mely akkor már szintén török fennhatóság alatt lévő, azonban sík és termékeny volt."

3 E helyütt nem célunk annak a bőséges történeti irodalomnak az interpretálása, amely a bunyevácok eredetkérdését és betelepülésének körülményeit vizsgálja. Annyit azonban meg kell jegyeznünk, hogy a bunyevácok utolsó hulláma 1687-ben érkezett a Szeged—Szabadka—Baja háromszögbe.

4 E kivándorlás már szervezettebb, és jellegét tekintve különbözik az előzőektől. Aki csak felületesen ismeri a bunyevácokat, azt hihetné, hogy az életük fő értelme hagyományaik őrzése és ünnepeik megülése; annyira gazdag a hagyományaik kincsestára. De ez a nemzetiségi léttudat a valóságban nagyon is szerteágazó, és rengeteg szállal kötődik a jelenkorhoz. Különösen az utóbbi időkben erősödött meg az egészséges nemzetiségi öntudatuk, mely nem utolsósorban a jugoszláviai kultúrkapcsolatok eredménye. Már több száz éve, hogy a bácskai falvakban együtt élnek a különböző okok miatt és különböző területekről idetelepült magyarok, bunyevácok és németek. Népviseletük és népszokásuk különbözősége, és több mindenben való egyezése a bizonyítéka annak, hogy e hosszú idő alatt hogyan alkalmazkodtak egymáshoz és a mindennapi együttélés követelményeihez. Ma már a lakodalmi szokásokban is keverednek a különféle népszokások és hagyományok, ezzel is emelve a vidám hangulatot. Nem azért veszik át ezeket, hogy ezzel is hangsúlyozzák a különbségeket, hanem itt új szokások kialakulásának lehetünk tanúi. Természetes, hogy az új, szocializmus útjára lépett falvak életformájából lassan kiszorulnak a régi hagyományok, melyek a mindennapi életet alakították. Lassan már a népviseletek is csak a múlt emlékeihez tartoznak. Ma már csak az idősebb asszonyokon suhog a sok szoknya, és csak az idősebb férfiakon lehet látni a hagyományos, fekete bársony öltönyt. A szájhagyományok szerint, a betelepedés idején a férfiak munkanapi öltözéke fehér ing, bő gatya, bocskor és szűr volt. A későbbi időkben pedig fekete kalapot, szűk csizmanadrágot és csizmát, lajbit (zakó), dolmányt, illetve sötét színű ezüstgombos pruszlikot (mellényt) viseltek, míg a fiatal legények pruszlikja (mellénye) rózsaszín bársonyból készült. Az asszonyok sok keményített alsószoknya fölött, bokáig érő szoknyát hordtak. Ünnepnapokon az alsószoknyákat keményre vasalták, hogy a felső szoknyának szép tartást adjanak. Rövid ujjú ingük sok csipkével és hímzéssel volt díszítve. Felette ezüstkapcsos aranyszállal hímzett pruszlikot (mellénykét) viseltek. A pruszlik és a szoknya azonos anyagból készült. Leginkább a nehéz, drága selymeket és a bársonyt kedvelték. Hajukat kontyba fonták. Az idősebbek kemény 3 IVIC P.: 1958. 227. 4 TRENCSÉNYI K.: 1904. 119—133 p.