Bánszky Pál – Sztrinkó István szerk.: Cumania 8. (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Évkönyve, Kecskemét, 1984)

Néprajz - Sztrinkó István: Tűzhelyek a Duna–Tisza közi lakóházban

448 SZTRINKÓ I.: TŰZHELYEK. . . „mígnem egy éltes asszony véletlenül meglátván a szobában, megfejté a talányt. Ugyanis városunkban a múlt században az úgynevezett banyakemencéket, melyek sárból készültek, ily edényekkel luggatták körül."

24 Tudjuk azonban, hogy kecskeméti inventa riumban 1830 körül még szerepelt szemeskályha, így eltűnése az eddig véltnél későbbre tehető.

25 Az 1870-es esemény fényében viszont az is valószínű, hogy ez nem új építmény volt, hanem e kemencetípus egyik utolsó hírmondója lehetett. A szemeskályhák eltűnésének okáról többféle nézet is napvilágot látott. Szabó Kálmán a szegénységet, a fazekasok számának megfogyatkozását és a fahiány miatt elterjedő szalmafűtést említi az okok között.

26 Filep Antal az erdők ritkulását, a faizási jog megváltozását tartja döntőnek.

27 Eddig kevéssé méltányolt szempontot vet fel Barabás Jenő. Szerinte az egyszerűbben elkészíthető sárkemence alkalmasabb volt a XVII—

XVIII. században már legfőbb néptáplálékot jelentő magas búzakenyerek sütésére.

28 Valószínű, hogy mindezen okok együttesen okozhatták a szemeskályhák sárkemencékkel történő felváltását, melyet egy hagyományvesztési folyamat is erősített. Nem hagyhatjuk ugyanis figyelmen kívül a török hódoltság alatti s az utána következő zavaros évtizedekben lezajló népességmozgásokat. A folyamatosan lakott helyek népessége is többszörösen felülrétegződött, a XVIII. században újratelepülő községek pedig jórészt új lakosságot kaptak. Különösen ezek nem folytatták, nem is folytathatták az évtizedekkel korábban elpusztult települések minden hagyományát. Az új körülmények között a kultúrát az adott viszonyokhoz való alkalmazkodás, az «gyszerű, racionális megoldások jellemezték. így érthető, hogy az újraéledő Lajos, Mizse, Bene, Baracs, stb. pusztákon a szemeskályha (már csak drága, nehezen pótolható anyaga miatt sem) nem került be ismét a lakóházakba. Néhány XVIII. századi, XIX. század eleji adat ellentmondani látszik előző gondolatmenetünknek. Kunszentmiklóson az 1770-es években a vendégfogadóban s a plébánosnál is zöld színű cserépkályhák épültek.

29 1834-ben a dunaszentbenedeki révkocsmában említenek zöld kályhát.

30 1882-ből pedig tudjuk, hogy Kalocsa környékén „Cserép kályhát csak Hartán használnak, de ott csaknem kivétel nélkül. A kilyha alul négyszögű, fölül hengeres; kívülről fűtik."

31 24 PAPP L. 1940. 389. 25 SZ. KÖRÖSI Ilona tanulmánya a Cumania ugyanezen számában. 26 SZABÓ K. 1938. 91. 27 FILEP A. 1980. 324. 28 BARABÁS J. 1979. 23. 29 ILLYÉS B. é. n. 178. 30 BARTH J. 1978. 141. 31 SIMONYI J. 1882. 303., valamint Fél E. 1935. 17.