Horváth Attila szerk.: Cumania 7. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1982)
Bóna I.–Nováki Gy.: Alpár bronzkori és Árpád-kori vára
gésze, a mai Katona József Múzeum gazdag — 1944ben tragikus körülmények közt elpusztult — régészeti gyűjteményének megteremtője, az 1890-es években tanulmányozta először az alpári Várdombot, amelyen később többször megfordult, többek között 1907. októberében is. Ez utóbbi látogatását néhány évvel megelőzően, 1900 és 1905 között, ásatásokat végzett a Várdombon (v. ö. X. fejezetünket). Népvándorláskori temetkezéseket keresve kutatóárkaiban és a feltárt sírok töltelékföldjében csak bronzkori cserepeket és leleteket talált. Ebből táplálkozott az a szilárd meggyőződése, hogy a fennmaradt sánc és vár mindenestől a bronzkor alkotása s mint ilyen, egykorú más Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei bronzkori telepekkel és várakkal, többek között a VIII. fejezetünkben részletesebben tárgyalt nagykőrösi Földvárral. 1911. március 17-én tartott előadásban a megye bronzkori várairól is beszélt: „Meglehetős épségben maradt fenn a körösi ún. „földvár" ... de legerősebbnek látszik az alpári várhegy, amely szintén ezen korból való földvár egy részének a maradványa". 10 Kada ásatásait — amelynek nyomaira 1975-ben ráakadtunk — nem számítva, az egyéb, korábbi és későbbi, gyűjtések pontos helyét ma már lehetetlen meghatározni, a helyszínmegjelölések sem sokat segítenek. A régi térképekből, a múzeumi leltári bejegyzésekből, valamint Farkas, Majláth, Hild és mások beszámolóiból egyaránt kitűnik, hogy a helyi népnyelv a két részből álló teljes telep-együttest nevezte s tapasztalataink szerint nevezi mindmáig „Várdombnak", illetve „Zalán várának". Ugyanezek az adatközlések felváltva nevezik a nagyobb területű Templomdombot „Nagyvár"-nak s a kisebb Várdombot „Kisvár"-nak, avagy éppen fordítva a magas sáncokkal övezett Várdombot „Nagyvár"-nak és az alacsonyabb, lapos templomdombot „Kisvár"-nak. Ezeken az elnevezéseken utólag nem lehet eligazodni. Márcsak azért sem, mivel észak—északkelet felől mindkét település meredek, szakadékos löszpartban végződik, mindkettőt alámosták hajdanában a Tisza áradásai, s ezek nyomán a partszakadások helyén ma is jól látható kultúrrétegek váltak szabaddá, amelyekből egyaránt kerültek elő leletek. Vagy, ha nem kerültek, könnyű volt őket a partoldalból kikapirgálni. 10 KADA E., Városunk őstörténetéből. A Kecskeméti Katona József kör 1905 — 1912. kettős ciklusának Evkönyve. Kecskemét 1914. 100-101. A zavarokat és félreértéseket elkerülendő, munkánkban következetcsen a Templomdomb és Várdoml lelőhely megjelölést használjuk. A Templomdomb réteg- illetve települési viszonyait az ásatások nem tudták tisztázni. A településre felettébb alkalmas, nagykiterjedésű, védett löszfennsíkon valószínűleg már korán megtelepedett az ember s a későbbi Várdomb elhagyása után is használhatta településre. A Hatvan-kultúra bögréi (I. t. 5—7) a Nagyrév-kultúrát felváltó vagy követő rövid életű újabb megtelepedés bizonyítékai a Templomdombon. A Várdombon végzett ásatások során ugyanis a Hatvan-kultúra önálló települési emlékei nem kerültek elő, jellegzetes fazéktöredéke volt viszont az 1949. évi sáncátvágás feltöltésében. Az őskori sánc felhordásakor tehát a Hatvan-kultúra egyik településmaradványát is megbolygatták. A Farkas-gyűjteményből a Nemzeti Múzeumba jutott obszidián penge valószínűleg az új kőkori Köröskultúra időszakából származik. A Körös-kultúra néhány hiteles lelete az építkezésekkor felhordott töltelékföldből került elő. A sáncépítéshez szolgáló földet azonban nemcsak a Templomdombról szállították, hanem az ún. „Hármashalom" ma a falusi házak alá eső harmadik kiemelkedéséről is. A Körös-és Hatvantelep hollétének kérdését tehát nyitva kell hagyni. A Farkas gyűjtéséből múzeumba jutott csiszolt kővésők és átfúrt kőbalták egyaránt származhatnak az új kőkorból vagy a korai bronzkorból, itt csak megemlítjük őket. A Farkas- féle csonteszköz gyűjtemény általános őskori, az ásatások tanúsága szerint nem egy közülük középső bronzkori is lehet. Ezeket a típusokat bemutatjuk. A Farkastól 1889-ben adományozott leletek közül még leginkább egy Vatya-típusú fülesbögre (I. t. 9) származhat a Várdombról. Mivel azonban — úgy tűnik — összes többi leletei a Templomdomb oldalából valók, a bögre is nyilván az ottani középső bronzkori telepet képviseli. A Majláth és Szivák gyűjtemények itt nem említett edényei a rossz rajzokkal kísért publikáció miatt nem köthetők egyik vagy másik kultúrához. Az eddigiekkel ellentétben az összes később múzeumba jutott edény olyan típus, amely a Várdomb ásatási leletei közt fölös bőségben képviselve van. Közelebbi lelőhelyükként a Várdomb szakadékos ÉK-i oldala jöhet számításba. Ilyen egy 1895-ben vásárolt fülesbögre (I. t. 10) a Nemzeti Múzeumban, az egyetlen, amely a századforduló táján oly sok kárt 27
