Horváth Attila szerk.: Cumania 7. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1982)
Bóna I.–Nováki Gy.: Alpár bronzkori és Árpád-kori vára
okozó műkereskedelem révén jutott Budapestre. A továbbiakban Alpár mintha szerencsésen elkerülte volna a műkereskedők által szervezett „ásatásokat", csak alkalmi érdeklődők és látogatók turkálták továbbra is szakadékos oldalát. A Farkas Sándortól az első küldemény után 33 évvel, 1922-ben a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott bögrék és fedő (I. t. 11—• 12), vagy a közvetlenül a rendszeres ásatások megindulása előtt (1948-ban) ajándékozott fülesbögre (I. t. 13) a Várdomb jellegzetes edénytípusai. Erős a gyanúnk, hogy a Kiskun Múzeum „Alpár-típusú", ma már lelőhely nélkülinek számító leletei, pl. két árkolt bütyökdíszes szép füleskancsó, avagy egy, az alpári telepről eddig annyira hiányzó, agancsból faragott díszes цаЫарака szintén telepünkről, sőt éppen a Várdombról származik. Mégpedig feltehetőleg Szalay Gyulának az 1920-as években a telepkomplexum valamely részén végzett rejtélyes „ásatásából", amelyről az ebből a kutatásból származó gabonamagvakkal kapcsolatban Nováki Gyula szerzett tudomást a Kiskun Múzeumban (v. ö. az előző, II. fejezetet).Végül a kiskunfélegyházi múzeumnak 1949 decemberében „ajándékozott" vas sarkantyú nem egyéb, mint Patay Pál ásatásának a „mellékterméke". Nem lényegtelen megemlíteni, hogy a Kiskun Múzeum Alpár területéről két ép és egy töredékes urnát is szerzett. 11 Az egyenesen levágott peremű, rövid fordított csonkakúp nyakú, hasas, bütyökdíszes urnák a „halomsíros"-kultúra jellegzetes edényei, színük, anyaguk ismeretlen a Várdomb fazekasságában. Mivel a Vatya-Koszider korszakot követő Halomsíroskultúra leletei a Várdombon nincsenek képviselve, a három urnasír fontos negatív történeti adat a Várdomb leleteinek korához, a sáncokon belüli telep pusztulásához, sőt a pusztulást kiváltó-előidéző soron következő népességhez is. * A lelőhelyünkről a századforduló táján és után a Kecskeméti Múzeumba jutott leletekről keveset tudunk, — ezek a rájuk vonatkozó feljegyzésekkel és leltárkönyvekkel együtt 1944-ben elpusztultak, vagy azonosíthatatlanná váltak. 12 A bronzkori leletek Kada 11 KKM58, 1, 1-3. 12 Még fénykép és rajz sem maradt róluk, mint pl. ÚjhartyánVatya, Izsák I. és II. temetőinek leleteiről. Elek avar temető ásatásának „melléktermékei" voltak, tehát maximum 150—160 cm mélységből, a humuszból, szubhumuszból, középkori feltöltésből, valamint a felső (1. és 2.) települési szintből származtak. Mégis, aligha voltak lényegtelenek, mivel a korai szakirodalom éppen a kecskeméti leletek segítségével jellemezte a bronzkori Alpárt. Márton Lajos Tószeg-Laposhalom késői edénytípusai kapcsán tárgyalja „az alpári őstelepet", „melynek leletanyaga annyi hasonlóságot mutat emehhez". „Fölleljük benne az ansa lunatas edényalakokat ... s a hosszúkás alakú ún. halsütő tálakat". Hiányoztak viszont a Márton tószegi elemzésében még csak körülírt talpas Nagyrév-formák és a szintén Nagyrévre jellemző bekarcolt kereteit díszek, valamint az „unetitzi típushoz tartozó alakok is", amelyen ma a Hatvan-kultúra bögréit-kancsóit kell érteni. Márton elemzéséből az derül ki, hogy az alpári leleteket Tószeg felső rétegének bütykös díszű edényeivel tartotta rokonnak. Kiemeli a két telep szerkezeti rokonságát is. Ma ezeket, réteges-telepnek (vagy telinek) hívjuk, 1910 körül Márton még „czölöpökre épített folyóparti telepeknek" nevezte őket, éppen Tószeget és Alpárt. 13 A tószegi és alpári leletek rokonságával kapcsolatos meglátásait az 1974—1977. évi ásatások igazolták. Patay Pál szintén a Kecskeméti Múzeum leletei alapján jellemezte Alpár bronzkorát, ám nyilván s elsősorban az 1897. évi urnatemető ásatás edényei nyomán. Ez magyarázza, hogy munkájában Alpár V atya-urnatemetőként szerepel, márcsak azért, is mivel akkoriban az volt a kutatás álláspontja, hogy Vatya-lakótelepet „nem ismerünk" 14 . Az ugyanott említett „Észak-Pannon" mészbetétes kerámiát 15 ma a Szeremle-csoportba soroljuk. Telepünk rétegviszonyait csak Patay Pál 1949. évi ásatása tisztázta. 16 13 MÁRTON L., Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Őskora. Magyar Vármegyék és Városok, Budapest é.n. (1910) 171, 175-176, 179. 14 PATAY P., Korai bronzkori kultúrák Magyarországon — Frühbronzezeitliche Kulturen in Ungarn. DissPann II. 13. Budapest 1938, 80 (német 92), 33. lelőhely, XIII. elterjedési térkép. 15 Uo. 56 (német 64), 80. lelőhely. 16 PATAY P., Ásatás Alpáron. ArchÉrt 77, 1950, 134. 28
