Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)

Illyés B.–Illyés K.: Kiskunsági hadtörténeti adalékok a napóleoni háborúk végéig

függők, Borbély által görbe fűsűhöz applicaltassanak, és simára szoktatni . . . meg parancsoltassék."

32 Ugyanezt a hajviseletet határozottan tiltják a már említett 1767-es oskolai törvények, de a tanács mégis fésűvel szerelte föl az egyik zsidó hitről áttért szentmiklósi deákot a 18. század végén. További kiegészítő adalékokat tartalmaznak a Főbírói számadások 1786ban görög (kalmár) Demeter György számláján: „Hét réf és fél pántlikát a' Katonáknak Süveg mellé .. ., Száz tizenhat réf pántlikát. . . hajfononak . . . 26. Füsűt". Évszám nélkül — valószínűen a 18. század derekán -r ugyancsak a Főbírói számadások részletezték huszárjaink teljesnek mondható fölszerelését: „egy hátas ló, Nadrág irhástól, béllés és Szijjával, őv, Két pár fejj ér ruha (ti. ing, gatya), Egy Süveg, Nyakra valófátyol (ti. védekezésül a maláriát terjesztő szúnyogok ellen), Csizma Patkóval és Sarkantyúval, Egy Karabélly, Egy pár Pisztolly, Kard Szijjastul, Egy pár fából való Puska tok, Loding, Pantallőr horog vassal edgyűtt, Balta (ti. fokosbalta) Abrakos zsák, Karóra való karika Sassal edgyűtt, Három pár Patkó, 50. Patkó szegek, Mantl zsák, Kefe és vakaró, Egy pár fúttrás kötél (ti. szénakötöző), Abrakos tarisznya, Karabélly tartó horog, Sráfos szeg, és Szijjak, Nyereg és mindenféle Nyeregszerszám, Köpönyeg, Mente, Dolmány, Dolmány béllés kapcsokkal". Természetben kiadták a közkatona „mondurozására : Köpönyegnek, Mentének, Dolmánnak való Posztót Kalpagot, Tarsollyt, Mentére, Dolmányra, Nadrágra, és Csizmára való 'Sinórt, Dolmányra, és Mentére való Gombokat, Mente bélleltetését prémmel edgyűtt". Szépen festhettek a jászkun huszárok rengeteg máiháj uk ellenére, de mégis inkább a Napóleon ellen formált fegyverbarátság indíthatta el hódító útjára a (bécsi) Magyar Hírmondó 1800. jan. 3-i számában leírt új angliai női divatot: ,,A' Magyar Huszárok vitézségét mennyire betsülik az Angliai Dámák: szembetűnőképpen meg akarták bizonyítani az által, hogy ditső Vitézeink Formaruhájához hasonlító öltözetet kezdtek magoknak készíttetni. . ."A hír közlésekor 65 forint 11 krajcárt fizetett be a budai hadipénztárba egy magyar lovas egyenruhájára DunaTÁLASI István : A Kiskunság népi állattartása. — Néprajzi Füzetek. 6. Bpest, 1936. p. 29. harasztiból a serfőző. Ekkor azonban már az 1800ban fölállított Palatinale Regement egyenruhájáról van szó, melyet így őrzött meg a történelem: fekete süveg vitézkötéssel, világoskék mente fekete prémmel, világoskék dolmány, lajbli, nadrág: mind feketesárga( !) zsinórzattal, magyar sarkantyús csizma, kard, pár pisztoly és karabély, veres tarsoly I. Ferenccímerrel, fehér köpönyeg. 1806-tól Jászberényből kellett Szentmiklósra szállítani az inszurrekciós katonai mundérokat, és ott külön raktárban (depositorium) őrizték őket, nem egészen világos azonban, hogy ki viselte a költségeket. 1815. okt. 27-i tanácsi jegyzőkönyvünkben ui. egy panaszos menyasszony bejelentette, hogy a Palatinale Regementben szolgáló Molnár Mihály huszár helyett letette a „Mondour pénzt oly szín alatt, hogy őtet feleségül eljegyzi. . ." Sajnálatosan kevés adat állt rendelkezésünkre újoncaink kiképzését illetően. Ismertek Károly főherceg törekvései a hadsereg korszerűsítésére, kiképzésének emberibbé tételére irányuló szándéka azonban írott malaszt maradt. Jóval a háborúk elülte után jegyezte föl debreceni tapasztalatait Földváry Antal oskolamesterünk 1822—23 között: „Ott feküdt ekkor a' Duka gyalog regementje, és a' híres Simonyi Óbester huszár ezrede — itt esmértem meg Széchényi Istvánt — még ekkor tsak fő hadnagyot, — a' gyalogoknál — a' Tóth-ház kaszárnya udvarán napi renden volt a' vesszőzés és 300—600 ember közt futott a vétkes a' bűnihez mérve, — a' Huszároknál a' botozás, és agyon lövetésí . . ." A múlt század elején több jegyzőkönyv szólt a szentmiklósi „ló oskolának" karbantartásáról. Ez a régi Vásárálláson volt, s a tanács már 1800-tól nem adott oda építési engedélyt, mivel a Stativáns (helyben állomásozó) huszárság itten tartotta fegyvergyakorlatait, lóiskoláját, valamint az átutazó katonaság hasonlóképpen itt helyezte el társzekereit, ágyúit, hadifölszerelését. Mint Kecskemétnek, Szentmiklósnak is komoly bevétele volt lóeladásból. Tajóról, a kerületi méntelepről szerezték tenyészállataikat, s komolyabb baj esetén ugyancsak a „Tajoi Lovász Mesternek Communitas Lova orvoslásáért" fizetett a város a 18. század utolsó évtizedeiben. Különben sűrűn találkozunk elszámolásokban az alábbi tételekkel: „Ménlovak orvoslásához vett etzet, Kékkő sebes Lovaknak, Lovak orvoslásához fa olaj". Mindez nyilván 71