Horváth Attila – Orosz László szerk.: Cumania 6. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1979)
Szendrő F.: A Bánk bán munkásszínpadon
világának további fejlődésével igenis kíváncsi azokra a szellemi kincsekre is, amelyek a magyar irodalom mélyéről felkívánkoznak, s a maga eredeti megfogalmazásában, de a hűség mindenkori szemmeltartásával tárja hallgatósága elé. Babos Antal III. .. . Úgy éreztem, hogy nagyon sok minden függ ennek az estnek sikerétől vagy sikertelenségétől, így többek között az is, hogy a munkásság meg tudja-e érteni a ,,Bánk bán"-on keresztül forró kultúrszomját és politikai törekvéseit. . . . Úgy éreztem, hogy a darab rólunk és nekünk beszél s ma, 1942-ben a darabon keresztül valóban mi szólaltunk meg, magyar munkások. Szombat este óta a siker boldog örömében élünk és izgatottan lessük azokat a hangokat, amelyek a sajtóban az előadásról számolnak be. ... A nagy várakozás után némileg lehűtött bennünket Szabó István bírálata. Nem azért, mivel Szabó István nemcsak dicsér, hanem kritizál is, hiszen ő sokszor megmutatta írásaiban és cselekedeteiben a munkássággal és a munkásság ügyével való őszinte rokonszenvét. Mi azonban úgy éreztük, hogy Szabó István nem értette meg eléggé sem a munkásszínpad szerepét, sem a ,,Bánk bán" előadásának útmutató jelentőségét. Ez megérzik elsősorban a bírálat módszerén és szempontjain. A munkásszínjátszás elsősorban kollektív alkotás. Sokkal inkább az, mint például a tőkés támogatást élvező vagy állami segítséggel működő hivatásos színjátszás. . . . De Szabó István nemcsak a szereplőkkel, hanem a közönséggel szemben is igazságtalan. ,,Legvégül pedig megmondom — írja —, hogy igen-igen meglepett a közönség folytonos mozgolódása, nyugtalansága". Mi éppen ellenkezőleg, azt tapasztaltuk, hogy a közönség óriási száma ellenére is hallatlanul fegyelmezett. Valóban, mi szertartásra készültünk: a magyar szabadság megünneplésére s a Művészet tiszteletére. — Ha a közönség néha mocorgott, az annak tulajdonítható, hogy túlsokan voltak a teremben s mindenki látni-hallani akart, azok is, akik leghátul voltak, azok is, akiknek nem jutott ülőhely. Nekem úgy látszott, hogy a nézőtér többezres tömegét és a színpadot az első felvonás első percétől kezdve láthatatlan, de elszakíthatatlan szálak fűzik össze. Itt, nálunk, valósággá vált a nézőtér és a színpad egysége, mégpedig nem operett, könnyű kabaré vagy a polgári szórakozás egyéb könnyű műfaja jegyében, hanem a magyar irodalom legnagyobb és legnehezebb drámai alkotásának jegyében. Mert nemcsak a tény örvendeztetett meg bennünket, hogy bőripari munkások — suszterek, tímárok — a szocialista kultúra segítségével egyáltalán vállalkoznak a „Bánk bán" eljátszására, hanem az is, hogy ehhez olyan óriási közönséget tudnak könnyűszerrel toborozni, amekkora ( a futballmeccseken látható. S ez a közönség nemcsak megértette a darabot, hanem értékelni is tudta •& emlékezzünk vissza, hol és mikor kapcsolt a közönség •: : .•••••• , • • — és felfogta finomságait. Ezért vagyunk mi büszkék a szombat esti előadásra és ezért fáj az kissé, hogy mindezt Szabó István nem értette meg. Egy bőripari munkás Magyar Nemzet — 1942. május 3. Szabó István Л „Bánk bán" és jelenségei A munkások Bánk bán-előadásáról írt kritikámnak tanulságos visszhangja támadt. Kötelességemnek érzem, hogy ezzel kapcsolatban egy és más dolgot szóvátegyek . .. Kétségtelen, a munkások Bánk bán-előadása nem sikerült teljes mértékben. ... Ezt láttam. . .. De a munkások nem hagyták abba, válaszoltak. A válaszokban ilyeneket találtam: ,,A hatvanötéves bőripari szakszervezet büszke lehet neveltjeire." ,,Felejthetetlen élményben volt részünk április 18-án." ,,A teremtés, az alkotás útját járjuk." „Szombat este óta a siker boldog örömében éltünk." . . . Tanúnak jelentkeznek az est nagyszerűsége mellett. Mindannyian kritikám ellen szavaznak. Ez magyarán annyit jelent, hogy a munkás nem szereti a kritikát. Azért van-e ez, mert egy zárt társadalmi osztály rácsai mögött él és soha nem lépi át saját élete határait? Vagy azért, mert soha mást, mint a munkások kezén gondozott alkotást, nem látott? Aligha!... . . .Akárki akármit mond, a munkások Bánk-előadása a magyar kultúra egyik ténye. Amikor pedig kultúráról, műveltségről van szó, akkor az önkritikának hatalmasabbnak, kegyetlenebbnek muszáj lennie bármilyen más „külső és idegen" kritikánál. Ahol nincs bírálat, ott elhanyatlik a fejlődés. . . . Goethe a Dichtung und Wahrheit című művében önéletrajzát állítja elénk. Mindjárt a cím alá ezt a görög mondatot tette: ...,,aki nem nyúzatik, az nem nevelődik". Bocsássa meg nekem a munkás, hogy erre a „nyúzó" szerepre vállalkoztam. Csak szolgálni akartam vele, nem „nevelni". Rámutatni arra, amit igaznak tartok, nem „kioktatni". A dicsérgetés a munkásságot zsákutcába csalja s csak akkor tudja meg, hová tévedt, amikor már igen sok lépést tett, látszólag előre. ...Nincs szebb, biztatóbb, mint az erős ember szerénysége. Hogy a munkásságban van erő — több mint gondolják —, vitathatatlan. Nem tudom, mindenkinek megnyugvás-e ez, de nekem az. Éppen ezért ütött orron, hogy a hozzászólásokból a kritika el nem bírása rikoltott. ...Van rá eset, hogy a jóindulatnak a rosszindulat szemüvegét kell kölcsönkérnie. így hajoljon a munkásság az ő munkája fölé. ... De a Bánk bán-előadás mégis nagy dolog volt, hajkivitelben nem is, de szándékban annál inkább. А cuKra$zok Shakespeare-rel és Hans Sachs-szal kezdték, •& Jq^ffesök Katona Józseffel folytatják. Magas hangon indul £zV ének • .
