Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Novák L.: A Duna Tisza köze temetőinek néprajza

b.2.2. Fakereszt. A Duna—Tisza köze helységeiben, ahol katolikus lakosság is él, található sírkereszt. Tekintettel arra, hogy ennek a sírjelnek alakja kötött — azaz kereszt alakú —, ugyan változatos díszítésű, nem tartalmaz olyan jelzésrendszert, mint amilyen a fejfák esetében tapasztalható. Az egészen egyszerű faragású keresztek mellett (18. kép) megtalálhatóak az igen szépen díszítettek, amelyek sok esetben ornamentikájukat a katolikus liturgiából vették, vagy a korábbi művészeti korstílusokat tükrözik, megkésett és egyszerűsödött formában. Részben a kőkeresztek formakincsét őrzik a fakeresztek, részben pedig a faragó ízlésének és tehetségének megfelelően válnak ezeknél még díszesebbekké. A keresztek esetében a kercsztvégek, és a váll-rcsz díszítése a leggyakoribb, ahonnan már lefelé a feliratot tartalmazó törzs kezdődik. A kereszt végeinek gyakori díszítése a liliomra emlékeztető faragvány, amelynek változatos formái ismeretesek (19—20. kép). A fejfákhoz hasonlóan a fakeresztek is rendelkeznek antropomorf jegyekkel. Ilyenek pl. a gyakran előforduló gombos kereszt-vég díszítések (21 —22. kép), vagy az ember alakját elvontan jelző test-formák (23. kép, XXI. tábla 2, 5, 15. kép). A legszebben díszített és faragott fakeresztek közé tartoznak a peregi temető sírjelei, amelyeknek a jellegzetes háromkaréjos kereszt szárvégei mellett különösen érdekesek a törzsek díszítései. Ezek általános díszítő motívumai a variációkban gazdag tulipán formakincs (24—26. kép, XXI. tábla 9 — 13. kép). Ez a típus már túlmutat az általános kereszt-formán, díszítettsége átvezet a változatos gazdagon faragott fejfák világába. b.2.3. A fejfák. A Duna—Tisza köze protestáns temetői nagyon gazdag fejfa anyaggal rendelkeznek, s ez is indokolja, hogy tanulmányunkban tágabb teret szenteljünk nekik. Mélyebbre ható vizsgálatunkat az is indokolja, hogy az eddigi néprajzi kutatás egyik fontos kérdése a fej fa-problémakör volt. A jelen kutatás tárgyát képező fejfa anyag egy viszonylag nagyobb vidék anyagát reprezentálja, ami lehetővé teszi azt, hogy a főbb típusok és variációik mellett megkíséreljük a fejfák eredetét, illetve a hagyományos paraszti társadalomban betöltött szerepét, a kifejező jelrendszerét felvázolni, illetve feltárni. A néprajz és a rokontudományok kettős problematikával foglalkoznak a fejfák kutatása kapcsán. Egyrészt a temetkezési mód eredete révén, azaz az ún. zászlós-kópjástemetkezés oldaláról, másrészt pedig a fejfák állításának szokáshagyománya tekintetéből közelítik meg a problémát. Л kutatók figyelmét először a Székelyföld gazdagon díszített, kopjafa névvel illetett fejfái ragadták meg. Az első jelentős megfigyelés és leírás ORBÁN Balázs nevéhez fűződik, aki a fejfák eredetére vonatkozóan először említette a kopjás (dzsidás) temetkezést.

93 A Székelyföfdön kialakulásukat SZINTE Gábor a székelyek katonáskodó életmódjával hozza kapcsolatba. A székelyek harci fegyvere, a kopja a harcost elkísérte sírjáig; szerinte mégha békében halt is meg, sírjára feltűzték a harci jelt, a kopját. Ebből a harci jelből, a kopjából alakult ki a kopjafa.

94 A kopját, mint kizárólagos sírjelet először VISKI Károly vitatta, aki megállapította, a kopjafa akkor is mai formájú volt, amikor még létezett a kopjás temetkezés, azaz a kettősségre rávilágított, hogy a kopja és a kopjafa egy időben megvolt. Figyelemre méltó az a megállapítása, amely szerint a kopjás temetkezés Erdélyben és Székelyföldön kívül is előfordult, s rámutatott arra is, hogy ez a temetkezési mód régi keletű, a honfoglalást megelőző időszakig visszavezethető.

95 Tehát, megállapításának nagy érdeme, hogy lándzsás temetkezést külön választotta a fejfaállítás szokásától. A lándzsás temetkezés archaikus emléke a magyarság kultúrájának, szinte napjainkig élő hagyomány maradt egyes vidékeken.

96 E kérdéskör összegezője KOVÁCS László, aki a régészeti eredményeket alapul véve, tudománytörténeti áttekintést nyújt e problematikáról. A temetkezés három módját különbözteti meg: 1. a lobogós lándzsa alkalmazását, amely szerepét a temetési zászló vette át, s napjainkig megőrizte; 2. a kopjafás temetkezést, amely a zászlós temetkezés kiszorulásával vált általánossá, s alkalmazták a hosszú vékony, faragott díszítésű kopjafát. Szerinte a zászlós 93 ORBÁN Balázs, 1868-1872.

1. k. 140-142, III. k. 15-17, IV. k. 195. 94 SZINTE Gábor, 1901. 116.; Vö. FÜLÖP, István 1902. 61-63.; ROEDIGER Lajos, 1903. 299-302.;BÁTKY,Zsigmond 1904. 107-110.; BENE Lajos, 1905. 118-121.; CS. SEBESTYÉN Károly, 1905. 95 VISKI Károly, 1910. 221, 224. 96 Lásd BERZE NAGY János, 1911. 124. 244