Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Fehér Z.: Bátyai népmesék

— Bújj a valagomba, majd akkor birsz, majd viszlek tovább. Hát oszt bebújt a farkas is. Hát így osztán vót csörgedező patak, méhecske meg farkas a valagába. Hát osztán bekerűt egy faluba, olyan kisebb város formába. Hát osztán má hajnalodott. Oda állt a kerítéshöz és elkezdött kukorékóni: — Kukurikú! Szöbb a kisasszony, mint az úr! Hő, erre az úr fölpattan. — Micsoda? Hogy én csúnyább vagyok, mint a kisasszony. Fogják el a kakast, de azon mentiben, hogy csúnyán végezzek el vele! Hát aztán zavarták a szolgálók meg erre, meg arra. Egyször aztán el is fogták a kakast. Hát hova tögyék, hova nem, bezárják a tyúkólba. Majd a tyúkok meg a pulykák elintéznek vele. Majd aztán így meg úgy, megdöglik az röggelre. Hát úgy, hogy este be is zárták a kakast a tyúkólba. Úgy hogy hajnal felé má rikácsolás vót, mer a farkas elkezdett ottan tevékenykedni, a csibéköt. Hú, aztán kiszaladt a szolgáló. — Jaj, uram, jaj, uram, mi van ottan a tyúkok között! Gyerünk gyorsan nézzük meg, hogy mi a baj ! Hát mikor kinyitják az ólajtót, a kakas kiugrik, a farkas meg farkasszemekkel nízett az úr felé. Nem is mert megmukkanni se az úr ottan. És akkor abbahagyták. Úgy hogy a farkas is kimenekült. Az úr meg eltávolodott, mer félt tűle, a farkastul. Hát ez megvót aznap. Másnap hajnalba megin odaáll a kerítéshöz a kakas: — Kukurikú! Szöbb a kisasszony, mint az úr! Hej, erre föl még dühösebb vót az úr. Hogy mi lösz mostan. Majd elbánik vele szigorúan. — Fogjátok mög azt a kakast, szolgálók, bérösök! — mindönkit összehívott. Hát meg is fogták a kakast most is. Hová tögyék, mit csináljanak? — Fűtsék be a kemencét! Majd én elbánok vele. Megsütjük. Meg így meg úgy. Majd a kemencébe megsül. Hát aztán be is fűtötték a kemencét. Úgy hogy aztán belegyugták a kakast a kemencébe. Hát mikor elkezdött má sörkedni a tolla, elkiátja magát: — Víz gyere ki! A víz kigyütt, elöelesztötte az egész kemöncét, a tűz elaludt, a kakas meg épen maradt, úgy hogy nem pörkölődött mög. Kinyitják a kemencetévőt, a kakas kiugrik, most aztán mindönki csöndbe maradt. Nem bírták elfogni a kakast. Hát osztán megin harmadik reggel a kakas oda áll a kerítésre : — Kukurikú ! Szebb a kisasszony, mint az úr ! Hej, az úr megin dühösen vót. Hej, nagyon mérgelődött. — Majd aztán én elbánok vele! Hozzák csak elébem. Majd én a gatyába eresztöm. És a feneköm alá töszöm, és jó megdöckölöm a széken. Hát osztán meg is fogták a kakast. — Ide az ülepömbe, ide a gatyába ! Ekezdött ottan táncóni a székön, rajta a kakason. Hej, a kakasnak se több köllött, mondja, hogy: — Kifelé méhecskék, mer baj van! A méhöcskék kiugornak, összevissza csipdösték a valagát neki. Aztán hát persze muszáj vót neki kiengedni a kakast, mer addig nem tágítottak a méhecskék, amíg ki nem engedték a kakast. Összeszödte a méhecskéket, oszt megin hát kieresztötte a kakast. Hát osztán ez megvót. No, de aztán azt mondja az úr: — Ide figyeljetek, a kakast meg kell fogni előbb vagy utóbb! Én annak megígértem valamit magamba, hogy mit adok, de többet ne nyárászkodjon az én kerítésömön. Hát a negyedik röggel megin odaáll. — Kukurikú ! Szöbb a kisasszony, mint az úr ! — Fogjátok a kakast, és hozzátok ide elébem! A legnagyobb ládába bezárom, ahun legtöbb tallérok vannak. Péz. Hát osztán meg is fogják a kakast, és akkó bezárják a talléros ládába. Oszt elkezdi pötyögtetni a kakas: — Egy tallér, két tallér. Hatos — mer nagyot nyögött. Akkor megin: — Egy tallér, két tallér. Egy hatos — akkor megin nagyot nyögött. Hát ahogy szödögette a kisebbet, utána a nagyobbat is bevötte, és akkor nagyobbat nyögött. — Egy hatos — azt mondta. Hát osztán meg is szedte magát jó tellérokka meg hatosokká. Hej, a kakas fölpattant megin a kerítésre: — Kukurikú, Isten veled, gazdám! Hát aztán el is mönt erdőn-mezőn körösztül haza a gazdájához a régi bácsikájához, és akkor oda állt a kerítéshöz: — Kukurikú, öreg papa, itt van a nagy kakasa ! Hej, a kakast el akarta zavarni az öreg, de a kakas nem tágított, hogy hát elmönne onnan. Csak kukorékolt. Hej, az öreg akkor megin hozta a kapcákat meg ponyvát meg rossz izéket, pokrócokat meg mindönt terített, mer mondta a kakas, hogy hát: — Kukurikú, gazdám, hoztam neked tallért meg nagy hatosokat! Hát osztán leugrott a kakas. Elkezdött ottan tojni, de nagy rakást, nagy rakást. Hatosokat meg tallérosokat. Hát osztán, mikor megvót a sok péze neki, hej, akkó nagyon könnyen beszét ám az öreg szülévé. De addigra má a tyúk nem tojt. És akkó nem vót tojás. Nem vitte a piacra. Nem vót pálinka. így aztán a bácsi fölénybe ét. Hogy aztán a bácsi mindön röggel hozott pálinkát, és a mamát nem kínálta meg. Mindig azt mondta; — Majd, ha a te tyúkod tojik, majd akkó te is hozó, akkó. Hát akkó erre föl összevesztek a két öregök. Hát aztán az öreg mama el is köszönt a háztú. Ment mendegélt messzire, úgy hogy egy istállóhoz ért. Hát aztán, ahogy az istállóhoz ért, látja, hogy ottan a juhoknak a helyük, hodályuk van. S akkor hát piszkos vót meg minden, fogta magát és kitakarította ottan. Szépen kitakarított. Besózta ugye, mer a juhok szertik a sót. Meg a paprikát, az uján erősét, és akkor ő meg a kémény alá a padkára odaszögelte magát egy brosstűvé. A padkára. Hát osztán este hazagyünnek a juhok, és keresik azt az 345