Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Szilágyi M.: A magyar halászat néprajzi kutatásának elméletei és módszertani próblémái

s ez egyértelmű a pákászkodó tevékenység jogi elismerésével és szabályozásával. Mintahogy a „szabad" pákászkodás — általában — nem is igazolható ! TALASI István nagy nyomatékkal figyelmeztetett: „kitűnő megfigyeléseket közlő régi szakíróink bizonyos romantikus nagyvonalúsággal éppen a pákászság társadalmi-jogi megítélésében nem voltak körültekintőek."

117 A mocsaras területek jobbágyainak úrbéri szolgáltatásairól, a rétségek következetes hasznosításáról és ellenőrzéséről szóló okleveles adatoknak,

118 illetve egy-egy „pákász-falu" gazdálkodásának alaposabb vizsgálata

119 arról győz meg, hogy a pákászkodást csak az adott vidék vizeinek, vízjárásos területeinek általános hasznosításával összefüggésben vizsgálhatjuk. DEGRÉ Alajosnak a teljes középkori okleveles anyagot figyelembe vevő, az európai jogtörténet perspektívájába állító következtetései — összegezhetjük az elmondottakat — azért nagy jelentőségűek, mert biztos alapot nyújtanak a termelési viszonyok és a halászati technika összefüggéseinek elemzéséhez. Annak felismeréséhez, hogy a halászat — szükségszerűen — csakis a feudális termelési struktúra egészében vizsgálható. A jogi viszonyok a termelési viszonyoknak egyik aspektusát jelentik ugyan, de — a legjobban megközelíthető aspektusát. A források széles körű lehetőséget adnak arra, hogy a kodifikált magánjogi felfogást és a törvényileg nem szabályozott halászat jogi megítélését (a szokásjogot) „szembesítjük", s ilyen módon a konkrét tulajdonviszonyokra, valamint az elosztási és csereviszonyokra következtessünk. DEGRÉ részletes vizsgálatai a XVI. századdal zárulnak, munkájának módszertani megalapozottsága viszont kiváló segítséget nyújt a késő-feudalizmuskori termelési viszonyok elemzéséhez is. Lényegében ezt a módszertani irányt követik azok az újabb, a XVII—XIX. századi források feltárását is vállaló néprajzi tanulmányok, melyek a feudalizmus halászattal kapcsolatos jogi felfogásának általános elveiből kiindulva a jobbágyparasztok halászati jogosultságának táji eltéréseit, s ebből következően: a halászatnak a jobbágyparaszti termelésben betöltött 117 TÁLASI István, 1955. 25. — Más szempontból kérdőjelezi meg a pákászokról kialakult néprajzi képet NYARAD

Y Mihály, 1941; NYÍRI Antal, 1958. 118 V. ö.: SZILÁGYI Miklós, 1966, 1968, 1973/B, 1974. 119 EBNER (GÖNYEY) Sándor, 1925; KISS Lajos, 1922, 1954, 1961. - ZENTAI János, 1966. az utolsó ormánsági pákász életmódját és teljes tudásanyagát mutatta be. szerepét vizsgálják. Ebből a szempontból ANDRÁSFALVY Bertalan kezdeményezése a legjelentősebb. Munkássága révén a paraszti gazdálkodás komplexitásában és a feudális termelési viszonyok meghatározta rendszerben tudjuk elhelyezni a sárköziek halászatát.

120 Hadd tegyük hozzá: az ANDRÁSFALVY kimunkálta módszer jelentőségében messze túlmutat egy helytörténeti konkrétságú vizsgálaton : — A „régmúlt" mindennapi munkáját romantikusan megszépítő paraszti emlékezések, a recens megfigyelések, valamint az archivális adatok összehasonlító, egymást „hitelesítő" forrás-kritikai elemzése a néprajzi forrásfelhasználás egyedül lehetséges történeti módszerét jelenti. — A XVIII —XIX. századi víziajzi viszonyok és a paraszti vízgazdálkodás kutatása ilyen módszerének tanulságait a megelőző történeti korokra is „adaptálhatjuk". Különösen, ha sikerül megtalálnunk a vízgazdálkodással foglalkozó technikatörténeti kutatások néprajzi felhasználásának lehetőségeit, ha sikerül összhangba hoznunk a középkori, későközépkori „vízépítés" történeti tényeit a paraszti vízgazdálkodással.

121 A halászati technika táji különbségeinek vizsgálata Ha a tudománytörténeti számvetések azt hangsúlyozzák, hogy a halászat a paraszti foglalkozások közül szinte a legjobban kutatott, elsősorban a halászati technika recens vizsgálatára, a feltűnően nagyszámú lokális leírásra gondolnak. Kis túlzással azt mondhatjuk: alig akad olyan etnográfus, aki egy-egy hosszabbrövidebb közlést ne írt volna a halászatról. . . Ennek a nagyfokú, de szétszórt érdeklődésnek köszönhető, hogy HERMAN „kiegészítése" igényével sok részleteredmény született, de az alkalmi leírások igen heterogén anyagot hoztak. Még a nagyobb igényű lokális feldolgozások szerzői is rendszerint HERMAN Ottóra hivatkoztak közvetlen előzményként, s meg sem kísérelték, hogy saját megfigyeléseik, recens gyűjtési tapasztalataik értékelésekor más lokális vizsgálatok eredményeit kontrollként felhasználják, s ezzel 120 ANDRÁSFALVY Bertalan, 1965, 1970/B, 1973, 1975. 121 BOTÁR Imre-KÁROLYI Zsigmond, 1971; IHRIG Dénes (szerk.) 1973; KÁROLYI Zsigmond, 1960; KÁROLYI Zsigmond-NEMES Gerzson, 1975. 20