Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Égető M.: A lakáshasználat változásai a szanki tanyákon az utóbbi száz évben

közelébe állított lócát álltak körül. Általános szokás szerint a gyermekek a padkán étkeztek.

85 Az asztalnál mindenki külön tányérból evett. Nagyon szerették a jó mély cserép tányérokat, mert lehetett csobogni, vagyis jól megmerült benne a kanál. Az első világháború után a cseréptányérokat a pléhtányérok kezdték kiszorítani. Az 1910-es években már voltak porcelán tányérok, de ezeket csak lakodalomkor, disznóöléskor és más ünnepélyes étkezési alkalmakkor használták. Mivel egy-egy családnál csak 5—6 db volt, ilyen alkalmakkor az egész pusztából kölcsönkérték a porcelán tányérokat. Kisebb gyermekek fatányérból ettek, amiket olájcigányok árultak vásárokon. Külön tányér ritkán jutott nekik, 3—4 gyermek is evett egy tányérból, ezért az evés általában fojtott cívódással zajlott a gyerekek között. „Osztottuk mindig a levest kanállal: eddig a^ enyim, eddig a tied" — emlékezett Enyingi Dezsőné. Felnőttek és gyermekek egyaránt bádogkanállal ettek minden főtt ételt, még a hosszúra metélt tésztát is. A régi pásztorcsaládoknál fakanalat is használtak étkezéshez, de a ma élő emberek már nem ettek vele, csak tej fölözéséhez használták az asszonyok. 1910 körül a háztartásokban itt-ott megjelent az étkezési villa, de használata csak lassan lett általánossá. 1920—1930 körül a lakodalmakban még szinte kizárólag bicskával-kanállal ettek. „Az^ asszonyok is a zsebükben hordták a bicskát. Lakodalomba is úgy mentek. Aki nem vitt bicskát, nem bírt enni."

m 5—6 éves gyerek már pirosnyelü bugylibicskát kapott a vásárbanA legidősebb korosztály a gyűjtés idején sem használta szívesen étkezéskor a villát. A kenyeret mindig a gazda szegte meg és ő szelt mindenkinek. Abroszt ma is, régebben is csak ünnepi alkalmakkor terítettek.

87 Hétköznapra csak megsúrolták az asztal lapját. Hagyományőrzőbb családoknál étkezés után az asztalt mindig letakarították, s azután már nem raktak rá semmit. Néhány, főleg móricgáti pásztoreredetű családnál él még az emléke annak, hogy szobában is ettek földön, nemcsak gyerekek, hanem felnőttek is. Gyakran főzött, ízletes ételnek számított a fordított kása, amelyet 85 Felnőttek szokásos tréfálkozása volt, a gyermekek is szívesen kérdezgették egymástól incselkedve: „Öttél-e már patkánhust és tejet ? — Nem én, mondta a másik a patkányra gondolva. — Dehogynem, hát tik nem pat kán ősötök?" (Volentér Jánosné, sz. 1902. Szánk Vona dűlő 98. S. gy. 1965. Szanki gyűjtés TJMA.) 86 Tabajdi Sándor, sz. 1891. Szánk Petőfi u. S. gy. 1965. Szanki gyűjtés. TJMA. általában úgy fogyasztottak, hogy a bográcsot letették a szoba földjére. Zsákot terítettek melléje vagy kisszékre ültek, gyerekek is ki erre, ki arra a földön ült. A felnőttek kanállal ették a bográcsból, a gyerekeknek pedig az apa adott a markukba a saját kanalával egy-egy darabot. A gyerekek a két kezük között sodorgatták. Arasznyi-ujjnyi hurkákat csináltak belőle, úgy engedték a szájukba. Más ételek esetében is előfordult a földön evés, de a fordított kásánál általános volt.

88 e. Alvóhelyek Az egyetlen helyiségbe szorult téli életmódnál az alvóhelyek azok, amik a nappali tartózkodáshoz képest bizonyos széthúzódást mutatnak. Ez természetesen a családok mindenkori kor-, nem- és számbeli megoszlásától függően variálódást mutat. Az egyetlen hálóágyban a gazda aludt a feleségével, ha volt béres vagy legény fiú, aki az istállóban hálva ügyelt a jószágra. Ha ilyen nem volt, akkor maga aludt kinn s az asszony a gyerekekkel és esetleges öregekkel a hájban, ami az országos gyakorlatnak felel meg. A nagyobb gyermekek a vackokon háltak kettő-kettő lábtól egy vackon. Tíz-tizenkét gyermekes családokban tolóágy volt, ahol 4—5 gyermek is elfért. A kisebbek közül egy-kettő a paddal megszélesített kemencepadkán, egy pedig a kucóban. A kemence padkája néhol önmagában is olyan széles volt, hogy szalmazsákot tettek rá. A legmelegebb hely a kucó volt. Ide nem 87 A karácsonyi abrosszal kapcsolatban a lacházi származású református vallású Csontos Imre az alábbiakat mondotta : 1. „Karácsony éjszakáján rátötték a kalapot az asztalra. Ha beteg a jószág, mögverögetik vele, möggyógyul. Ugyancsak Karácsony éjszakáján az asztal alá porció szénát raktak, röggel odaadták a tehénnek. Piros almát beledobtak a kútba, arrul itatták a lovakat. A karácsonyi morzsát csak másnap kotorgatták össze. -Az aprójószágnak adták." 2. „Karácsonykor szénát mög szalmát, összekötve töttek az asztal alá, mög mindönféle terménybül, végül rátötték a kalapot. Ha valamelyik jószág beteg vót, abbul adtak neki. Ha a lónak fájt a hasa vagy a tehénnek, a kalapot rátötték a hátára vagy mögverögették vele a hasát. Karácsonytól Újévig úgy maradt az asztal, ahogy Karácsony este elkészítőitek. Újév röggé lin a szalmát szétszórták. A termény egy részét odaadták a jószágnak. Viros alma vót a kútba, arrul ittak. Karácsonyi morzsán füstölték a kispulykát." (Borsik Istvánné, sz. 1889. Móricgát. S. gy. 1965. Szanki gyűjtés, TJMA. 88 E régies szokás korábban széles körű elterjedtségre utal, hogy a szoba földjén való étkezés bizonyos ételeknél még Átányon is előfordult 1965-ben. (FÉL Edit-HOFER Tamás, 1967. 129.) 179