Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Égető M.: A lakáshasználat változásai a szanki tanyákon az utóbbi száz évben

is ágyaztak, csak valami rossz kabátot dobtak be fejajjnak. Takaró nem nagyon kellett, csak a kisebb gyerekre dobta rá az anyja a rossz szoknyáját. Nyoszolyában, vacakban szalmát, elhasogatott kukoricacsuhét használtak. Alája nádat terítettek, hogy a fenékdeszkák között a szalma ki ne hulljon. Szalmatakaróval, később néhány helyen rongypokróccal (1910 — 1920-tól került használatba) takarták le. Bár a tró^sákot (szalmazsákot) 1910 táján módosabb helyeken használták, szegényebbeknél még a két világháború között sem került gyakran a nyoszolyába. Vacokba, tolóágyba a gyűjtés idején sem használták a szalmazsákot, csak puszta szalmát. Ezt célszerűnek tartották, mert a kisebb gyermekek közül gyakran előfordult, hogy egyik-másik odavizelt. Ilyenkor egyszerű volt a nedves szalmát kicserélni. Nyoszolyában fejajjnak párnát használtak. Használati párnába mindenféle tollat öszszeszedtek, leginkább mégis kacsatollVolt benne, mert azt nem lehetett olyan jól értékesíteni, mint a libatollat. Tyúktollat nem használtak, mert arról azt tartották, hogy betegséget okoz.

89 Ennél sokkal jobbnak vélték a buzogány pölyhét. Ősszel összeszedték az érett buzogányt és használati párnát töltöttek a pölyhével, amitpáklyának neveztek.

90 A tolóágyban, vackon ritkán volt a gyerekek feje alatt párna. Szalmából csináltak fejajjat és pokróccal, kabáttal takaróztak. Asszonyok ingben, pöndölben aludtak, ugyanabban, amit napközben viseltek. Férfiak csak akkor aludtak alsóruhában, ha bent háltak a házban. Л gyermekeknek sem volt külön hálóruhájuk. ,,Amikó gyerökök vótunk, ugy aluttunk, ahogy nappal vótunk. Anyám mögmosatta a lábunkat, aztán lefeküttünk. Hosszú szoknyába jártunk, abba aluttunk, os^t minő röggé' föketünk örütünk, hogy rövid a szoknyánk."

91 Fiúk, különösen a nagyobbak legszívesebben az istállóban aludtak. Nyolcéves fiúgyermek már télen is kimehetett az istállóba aludni, de sokszor a kisebb 89 Emellett általánosan elterjedt hiedelem volt, hogy akinek tyúktoll van az ágyában, az nem bír meghalni: 1. „Má több idős asszony monta, hogy valaki nem bírt möghalni, akkó monta a másik : „ Tán olyan párna van a feje alatt, bogy tyúktoll van benne? Kicserélték a párnát, hát rögtön möghalt Mögne\ték a párnát, direkt a^ vót benne." (Borsik Istvánné, sz. 1889. Móricgát. S. gy. Szanki gyűjtés. TJMA. 2. „Akinek tyúktoll van a% ágyába, a% nem bír möghalni. Vót úgy, hogy elkezdték kutatni a% ágyat, hun van benne a tyúktoll." (Gál Józsefné, sz. 1891. Szánk, Petőfi u. 27. S. gy. 1965. Szanki gyűjtés. TJMA.) 90 Tiszaigaron a szegények a díszágy párnáit töltötték buzogánnyal. CSILLÉRY Klára, 1952. 97. 91 Kovács T. Gáborné, sz. 1891. Móricgát. S. gy. 1965. Szanki gyűjtés, TJMA. is kikönyörögte. Lányok soha nem aludtak az istállóban, felserdült legények viszont soha nem aludtak a szobában, még akkor sem, ha lett volna hely. Az istállóban a s^énakötröcben aludtak. Ha kettőnél többen voltak, akkor ide is vackot csináltak. Subába, szűrbe vagy pokrócba takarózva aludtak. Fejajjnak s^almaköteget tettek, de volt, aki csak a suba egyik sarkát gyűrte a feje alá. Csak a melegebb fölsőruhájukat vetették le, egyébként nappali ruhájukban háltak.

92 Fiatal hájasok első gyermekük megszületéséig többnyire a kamrában aludtak, abban, amelyikben a házi eszközöket és tartós élelmiszereket tárolták. Emiatt nem rendelték át a helyiséget, csak az egyik sarokba beállítottak egy vackot vagy nyoszolyát. Nappal bent tartózkodtak az egész családdal a szobában, csak éjszakára húzódtak ki. A kamrában fűtési lehetőség nem volt, ezért mindig dunyhával takaróztak. Másik lehetőség volt, hogy az istálló egyik sarkát kimeszelték, és oda állították be a fekhelyet. A gyermek születésekor a menyecske beköltözött a szobába, ahol külön ágyat kapott. A továbbiakban mindig itt aludt, férje azonban kint maradt az istállóban továbbra is, s csak alkalmanként hívta ki magához a feleségét. Meg kell itt jegyezni, hogy több házas testvér és a szülők hagyományos együttlakására ritkán került sor. A családalapítók a juss egy részét megkapták, s földjükön új tanyát építettek maguknak. Csak ennek elkészültéig laktak a szülőkkel. A szanki belterületen is a legutóbbi időkig viszonylag olcsó pénzen lehetett házhelyet venni. Az elöregedett szülőkkel a régi tanyában végül a legfiatalabb gyermek maradt a családjával. A munkában elfáradt ember napközben valamelyik vackon,padon vagy a kemencepadkán pihent le 1 —2 órára. Ugyanitt feküdt a beteg is. A vetett ágyat csak nagybetegnek bontották meg. Némiképpen rendkívülinek számít a gyermekágyas asszony helyzete. A nyoszolyában feküdt, mindig a család által lakott szobában — akkor is, ha volt tisztaszoba. Az ágy lepedővel való elfüggönyözésének szokása a század első éveiben ment ki a gyakorlatból. Csontos Imréné, aki 1904-ben született, pásztorlány ka korában (5—8 éves) látott még szúnyoghálós ágyat. A gyűjtés idején 60 éven felüli asszonyok valamennyien tudtak a gyermekágyas asszony ágya elfüggönyözésének szo92 CSILLÉRY Klára, 1952. 99-101.; FÉL Edit-HOFER Tamás, 1967. 150-151. 180