Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 4. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1976)
Bálint Cs.: A magyarság és az ún. Bielo-Brdoi kultúra
gyaroktól távoli részein láttak magas számban napvilágot. A második megfigyelés egy nagyobb távlatú, részleteiben itt nem elemezhető problémakörhöz tartozik. Ennek lényege az, hogy a dirhemek feltűnően kis számban fordultak elő D-Oroszország sztyeppe-övezetében, s gyakorlatilag hiányoznak az egész Közép-Ázsia felé irányuló és é-európai kereskedelmet kezében tartó Kazária földjén. Forrásokból jól tudjuk, hogy tévedés lenne ebből a kazároknak a keleti kereskedelemben való, még akár korlátozott szerepére is következtetni. (Pontosan ez a helyzet tapasztalható a X— XI. sz-i K-Európa kereskedelmi központjainál, Prága és Krakkó környékén is: ott is kevés arab pénzt találtak). A dirhemeknek a Balti- és Keleti-tenger közelében való sűrűsödése 61 láttán nem gondolhatunk a pénz kincsképző szerepére sem, mivel a Felső-Volga és a Káma menti finnugor és szláv népek az említett nyugati szláv és balti lakosságnál gazdaságilag lényegesen alacsonyabb szinten éltek, s e feltételezés helyessége esetén megmagyarázatlanul maradna a dirhemek hiánya a cseh és lengyel állam formálódó magjai körül is. A dirhemeknek K-Európa északi felében való sűrű előkerülése azzal a közkeletű és bizonyára helytálló megállapítással nyeri magyarázatát, hogy a dirhemlelőhelyekben gazdag területek voltak az arab kereskedelem fő nyersanyag-szállítói (borostyán, prém stb.). Ügy látszik, hogy az eladott árukért ellenértékként igényelt és kapott ezüst pénzeknek díszként vagy nagy tömegben kincsként való kezelése is elsősorban ezeknél a népeknél terjedt el 62 (Mindez egyéb következményekkel is jár, Id. pl. az ugor népek ezüst-kultusza. 63 ) A Kárpát-medencéből eddig csak egy kincsleletről tudunk, 64 a többi dirhem legnagyobbrészt 65 átlyukasztva, azaz díszként került sírba. A fentieket összevetve a Magyarországgal kapcsolatban már említett korlátozott területi elterjedésükkel, arra következtethetünk, hogy a honfog61 Tudjuk, hogy Skandináviában is igen nagy számban találtak dirhemeket. Egyedül Gotland szigetén több mint 26 ezer db került elő, M. STENBERGER: Die Schatzfunde Gotlands der Wikingerzeit. I. Stockholm, 1958. 247. 62 T« LEWICKI : Handel Samanidów ze wschodnia i srodkova Europa. Sla. Ant. 19 (1972) 1-18. 63 ld.pl .: B.H.ЧЕРНЕЦОВ: К вопросио проникновении восточного серебра в Приобье, ТИЭ (1947) 113—126, А.П.СМИРНОВ: Очерки древней и средневековой истории народов Среднего Поволжья и Прикамья. МИА 28 (1952) 64 HAMPEL 1907. 228-229. 65 Kivétel Kenézlő 14. sír, Id. JÓSA А. : Honfoglaláskori emlékek Szabolcsban. Arch. Ért. 1914. 322. laló magyarságnál is csak bizonyos terület(ek) lakosaira (népcsoportokra?) volt jellemző a dirhemeknek értékmérőként és/vagy díszként való alkalmazása. 66 2.3. Határozottan szembe kell szegülnünk azzal az antimarxista elképzeléssel, mely a magyarok feltételezett gazdasági, politikai, kulturális és életmódbeli változásait a 955-ös vereséggel kívánja összekötni. 67 Már a századforduló egyes polgári történészei is az augsburgi ütközet nyomán előállt helyzetben látták gyökerét annak, hogy „lóra termett" őseinket a „földművelésre fogta" Géza majd István. Ezenfajta felfogások a változásokat egy-egy eseményhez, történelmi pillanathoz kötik, s egyáltalán nem számolnak a belső fejlődéssel, nem veszik figyelembe, hogy mindenfajta rendelkezés vagy külső esemény csak akkor jár hatással, ha annak mindennemű előfeltétele megvan az illető közegben. Amint önmagában István trónralépése, de még Géza negyedszázados országlása sem „alapította meg" a magyar államot, hanem az egy több évtizedes fejlődés végső gyümölcse (s amelyet még sokáig kellett gondosan oltalmazni), úgy néprajzi és újkori történelmi példák is tanúsítják, hogy egy állattartó(nak tartott) népet nem lehet egyik napról a másikra földművelésre szorítani. 68 A magyarok Augsburgnál súlyos vereséget szenvedtek, de az elképzelhetetlen, hogy a hazatérőket, s főleg az itthonmaradt katonáskodókat a központi hatalom már akkor rá tudta volna kényszeríteni az említett, sokféle változásra. Egyébként is, újabb elemzés szerint a kalandozásokat csak egy bizonyos társadalmi réteg, s nem az egész nép vezette 69 — így tehát a vereség is közvetlenül csak egy réteget érinthetett! —, míg a lovas életmód, a katonáskodás nem volt a magyarság egészére jellemző. A földművelésre 955 után való áttérést vallók teljesen figyelmen kívül hagyják Ibn Rusztának a 870 körüli magyarok sok szántóföldjéről szóló adatát, nyelvünk földműveléssel kapcsolatos, gazdag honfoglalás előtti szókincsét, a nagyszabású szovjet feltárások tanulságait, régészetünk új megfigyeléseit. Ezért nem lehet a X. sz-i Kárpát-medence belsejét a falvakban lakó, leigázott szláv földművelők 66 Vajon Gardízi információja (vö. GYÖRFFY Gy. szerk. : A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Bp. 1958. 54.) a hozományként adott pénzekkel kapcsolatban csak bizonyos magyar népcsoportokra vonatkoztatható? 67 EISNER 1960. 195, VÁNA i. m. 83. 68 Hasonló gondolat: FEHÉR 1958. 270. 69 ECSEDY I. : Nomád gazdaság, nomád társadalom. Magyar Filozófiai Szemle 13 (1969) 859-860, BÁLINT 1970. 72-73. 233
