Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 4. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1976)

László Gy.: A bócsai fejedelmi sír és a keceli kard

Ilyenképpen a bócsai lelet vizsgálata úgy alakul majd, hogy a lelet leírása és helyreállítása után mintegy megszakad a vele való foglalkozás és közbeiktatódik a hozzá legközelebb eső párhuzamos leletek vizsgálata. Ennek végeztével kerül újra tárgyalásra a lelet. Ez a közbeiktatás kutatásunk eddigi érdeklődéséből érthető kényszerű megoldás volt. Valójában akkor lett volna teljes, ha a tárgyalásba bevont leleteket teljes egészükben újra közlöm. Erre a kötet terjedelme túlságosan szűk volt. A bócsai lelet egyes tárgyaival, mint például az álcsatokkal, a karddal, az ivókürttel már foglalkoztak kutatóink, elsősorban Fettich Nándor. Eredményeiket a befejező, összegező fejezetben ismertetem. A bócsai fejedelem sírjában talált aranytárgyak kétféle aranyból készültek, a nemesebb arany finomságú 920, sőt az aranykehelyé 950, a gyengébb arany finomsága pedig 850. A finomabb aranyból nagytudású, mestersége, sőt művészete minden titkát és fogását jól ismerő ötvös dolgozott, a gyengébből pedig egy átlagtudású ötvösmester készítette megrendelője számára a korongos öv és kard szerelését. A kétféle arany tehát egyúttal két műhelyt is jelent. Az elsőben készült az álcsatos, kőberakásos aranyöv, a tegez, az ivókürt, a tőrhüvely és a kehely, a másodikban meg a korongos veretű öv és a kard. Ez a kettősség egyelőre csak két műhely, illetőleg két mester kettősségének tűnik. Később látni fogjuk, hogy a két, különböző helyen és időben készült öv a többi hasonló övekkel együtt, az avar hatalom szervezetéről, a fejedelemavatási szertartásról vall (1. ábra). Lássuk előbb a leleteket, ismerjük meg formájuk és készítésük jellegzetességeit. A% álcsatos aranyöv: Hat álcsat, hat másfajta veret, egy övzáró nagyszíjvég, három csüngő szíjvég és két lyukvédő díszítette a bócsai fejedelem övét, s erről csüngött le az arany tegez, az aranyfoglalatú ivókürt és a tőr. Mind ennek, mind pedig a másik övnek hiányzott a csatja. Mind a tizenkét veretet aranygyöngysor keretezi, méghozzá az álcsatokat és a három testesebb veretet nagyobb, a szíjvégeket, a három keskenyebb veretet és a lyukvédőket kisebb aranygolyók övezik. Az előbbiek közepén egy-egy nagyobb rekeszben halvány zöldes üvegberakás ül, az utóbbiak osztott rekeszsora meggyvörös gránátlapocskákkal kirakva. Figyeljük tehát meg elöljáróban, hogy az álcsatos aranyöv Vereteiben is kétfajta ötvöseljárást és díszítésmódot találunk. A leletek leírása: 1. Az álcsatok (2. ábra). Mind a hat darab azonos módon készült, de valamennyi külön-külön kézimunka. Magasságuk: 4,3—4,5 cm közt váltakozik. Készítésük menete azonos a tépei álcsatéval, amelyet nem régen részletesen leírtam.

1 Ezt tehát itt csak röviden ismertetem. Az álcsatok két részből állanak: tömör, öntött fejüket bordázott aranyszalagból kinyírt széles huzal kapcsolja a csat testéhez, olyanképpen hogy a csat feje csuklóján szabadon csüng. A csat testét az ötvös a következő módon építette fel. Kellett legyen egy préselőmintája, amelynek alakja lanthoz hasonlított és közepén merőleges falakkal emelkedett ki e lantszerű címerpaizs kisebb mása. A veretek hátlapján jól megfigyelhető mindez. Ezen a préselőmintán verte ki az ötvös a szokott módon a hat álcsat alaplemezét. A préseléskor az élesen metsződő falak mentén az arany megvékonyodott és néhol meg is repedt. Az ötvös ezen a préselőmintán kívül még más verőtövet is használt, azt, amelyen a kis arany félgömböket verte ki. Ezekből készítette a szegélyek gömbjeit és a csatfej félgömbös rekeszeit. A csatfejek félgömbös rekeszei valamivel nagyobbak, mint a keretező gömbök. Ebből látszik, hogy a félgömbökhöz éppen olyanfajta verőtő szolgált, amilyeneket ma is használnak ötvöseink. Tömör bronzlap lehetett ez, amelyen egymást követőleg mind kisebb és kisebb bemélyedő félgömbök sorakoztak. A gömbszeletek kiverését a legnagyobbon kezdhették, majd mind kisebb és kisebb formában verték bele az aranyat, s így elkerülték azt, hogy az aranylemez — egyszerre túl kis gödröcskébe préselve — 1 Arch. Ért. 1940: 80-83. 91