Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)
Romsics I.: Kalocsa társadalmi-politikai viszonyai 1918–1919-ben
ez Dóra és társai részéről nem volt más, mint a polgári értelmiség következetlen magatartásától való óvakodás a kommunista eszme következetes megvalósítása érdekében, s nem személyi ellentétek tisztességtelen megnyilvánulása; objektíve mégis a választás tisztasága szenvedett csorbát. Az értelmiség háttérbe szorításával sem jöhetett azonban létre egy olyan összetételű Munkástanács, amely a Forradalmi Kormányzótanács irányvonalát követő Dóra tevékenységét egyértelműen támogatta volna. „A Munkástanácsban 25 olyan földmunkás (a földmunkás tanácstagok egésze — R. I.) foglal helyet, akik a forradalom szülte helyzetnél fogva, úgyszólván a kényszer hatása alatt léptek be a szakszervezetbe." — jelentette ki egy politikai nyomozó közvetlenül a tanácsválasztás után. 209 Ezek a földmunkások ugyanúgy nem akartak többet néhány hold földnél, mint ahogy választóiknak, Kalocsa agrárproletárjainak sem volt más vágyuk. Ezért Dóra és a Munkástanács közötti ellentét jelentkezése csak idő kérdése lehetett. A Munkástanács elnökévé Csupó Imrét választották ; Csupó, Nagy János és Varga János tanácstagok Pest megye Munkás-, Katona- és Földművestanácsának is tagjai lettek. 210 A választások után a Munkástanács 5 tagú direktóriumot hívott életre. 211 Gaudényi Lajos itcés Építőmunkások Szakszerv. 5000 75 000 Klein Ignác sütőmunkás Sütőmunkások Szakszerv. — Zsiga Béla szabó Szabómunkások Szakszerv. Györky József malom- Famunkások szerelő Szakszerv. Fodor Ernő nyomdász Nyomdászok Szakszerv. — Morvái Sándor magán- Kereskedelmi tisztviselő alkalm. Szakszerv. —• 4 500 Luda Menyhért vöröskat. — — —• Schoblócher Ádám vöröskat. — — — Koringer Antal ? ? ? ? (PmL. MT. Pestvármegyei Direktórium. Elnöki ir. 61/1919 76. old.) 208 KN. 1919. nov. 8. 43. évf. 57. sz. 2. old. 209 PmL. MT. PPSKk Vm. Kormányzótanácsi biztosának ir. 8 Kalocsai j. 98. old. 210 Iratok Pest megye történetéhez. 1918—1919. (Okmánvközlés). Szerk. CS1CSAY Iván—GÖNDICS Zoltán— KENDE János—KOLTAI Sándorné—LAKATOS Ernő. Bp. 1969, MSZMP Pest megyei Bizottsága, Pest megyei Tanács. 482 p. 227. old. 211 PmL. MT. PPSKk Vm. Kormányzótanácsi biztosának ir. 8. Kalocsai j. 76. old. Л Direktórium összetétele: név foglalko- Szakszervezeti Vagyona(K) zása tagsága ingó ingatlan Dóra János szabó Szabómunkások — — Szakszervezete Fodor Ernő nyomdász Nyomdászok — — Szakszervezete Nagy János földmunkás Földmunkások — 15 000 Szakszervezete Vargacz Ferenc kőműves Építőmunkások — Szakszervezete Mészáros József földmunkás Földmunkások — 5 000 Szakszervezete A Direktórium tagjai közül Nagy János bírt nagyobb befolyással. О volt a januárban megalakult Munkástanács elnöke, a proletárdiktatúra győzelme után az Egyesült Munkástanács titkára, s Csupóval együtt a március 28-tól április 13-ig működő Direktórium tagja. Április 13 után mint direktóriumi tag ő képviselte Kalocsát Pest megye Munkás-, Katonaés Földművestanácsának Intézőbizottságában. 212 Nagy János becsületes, dolgozó kubikus volt, a Tanácsköztársaság mellett annak bukásáig kitartott. A Direktórium vezetője azonban Dóra János lett, s ez ellentmondani látszik Dóra balosságáról s a kalocsai proletárok következetlenségéről mondottaknak. Az ellentmondás csak látszólagos, mert a Munkástanács először Csupó Imrét választotta meg a Direktórium elnökévé. Csupó azonban — egyelőre bizonytalan okok miatt — „Dóra János központi kiküldött javára lemondott, amit a Tanács tudomásul vett". 213 A lemondás tisztázatlan részletei ellenére is alapos okunk van feltételezni, hogy Dóra — hivatkozva teljhatalmú megbízólevelére — erőszakosan befolyásolta Csupót és a tanácstagokat. Későbbi jelentések szerint ugyanis: ,,Dóra elvtárs . . . valószínűleg megválasztatta magát a község és a járás teljhatalmú diktátorává", 211 ill. ,,A választások nem folytak le előírás szerűen a rendelet értelmében". 215 Ez a körülmény 212 KN. 1919. máj. 1. 43. évf. 18. sz. 3. old. 213 PI-Arch. 603. f. 6/26. őe. 49 (Kalocsa). 176. old. 214 PmL. MT. PPSKk Vm. Kormányzótanácsi biztosának ír. 8. Kalocsai j. sz. n. Déry—Zsuga politikai nyomozók jelentése. 215 Uo. 96. old. Szury Kálmán jelentése. 339