Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)
Gergely E.–Kőhegyi M.: Az élet újraindulása és a Nemzeti Bizottság tevékenysége Baján (1944–1948)
és közös konyháról étkeznénk" mondja a kérvény. ш A város vezető testületében jó visszhangra talált a kérés. A művésztelep létesítését elvben elhatározták és támogatását vállalták. „Egyben — mondja a jegyzőkönyv — a város közönsége nevében tiszteletteljes szóval hívja és vendégszerető szívvel várja Rudnay mestert Baja falai közé." 40 ' 1 Most már csak helyet kellett biztosítani az új művésztelep számára. Eleinte a Béke téren álló MABI palotára gondoltak, ám abban a szovjet parancsnokság kapott helyet. Szóba került a Megyei Tanáccsal (ma Járási Hivatal) szembeni épület is, de azt komoly költséggel tatarozni kellett volna. így esett azután a választás a Vojnits kúriára (Arany János u. 1.), ahol egy zenetanárnő áthelyezése folytán éppen felszabadult két szoba. A lakáshivataltól ezt azonnal kiigényelték s hamarjában összeszedett bútorokkal be is rendezték. Nemsokára leváltották a házban lakó rendőrorvost (kiderült, hogy nem volt orvosi diplomája), s ezt a részt ugyancsak sikerült megszerezni. Az egész házat azután 50 000 forintért végül is megvette a város a tulajdonosoktól. A művésztelep mellett működő Szabadakadémia a volt Tóth Kálmán Polgári Kaszinó földszintjén (Deák Ferenc u. 5.) kapott helyet, az emeleten laktak a vidéki tanítványok. 1946 júniusban Rudnay megbízásából ismét itthon van a „szálláscsináló", hogy a már többször beharangozott művésztelep ügyében az utolsó intézkedéseket megtegye. 405 Ekkor még két fiatal művész érkezését jelentette be, akik hivatva lesznek, hogy „A Rudnay szellemében képviselt magyar piktúrát átmentsék és továbbadják." 406 403 BKML Baja, NB kgy. jkv. 1945. augusztus 22. — A rusztikus földmű velő-oktató életforma nem valósult meg. Erről tudósít a városi tanácsnak előterjesztése, amelyet 1949 májusában az Országos Földbirtokrendező Tanács a Földművelődésügyi Minisztériummal ismertetett. A város tanácsa úgy határozott — olvashatjuk az átiratban —, hogy a Rudnay művésztelep részére 5 kh szántóingatlan juttatása iránti korábbi kérelmet teljes egészében tárgytalannak tekinti s a juttatást már nem kívánja, „mivel a művészek a juttatott ingatlant sajátkezűleg nem művelhetik meg és a városnak az ingatlan megműveléséről gondoskodnia nem áll módjában." MUL FM VIII. Főoszt. 130118/49/30. — A művésztelep sorsa érdekelte a közvéleményt. KU 1946. szeptember 1. 404 GERGELY Ferenc—KŐHEGYI Mihály: Rudnay Gyula bajai művésztelepe. MFMÉ 1971/1. 253—264. 405 Látogatásom a Munkás Kultúrszövetség bajai csoportjánál. BH 1946. június 15. 406 Bak János és Kun István festőművészekről van szó. 24. kép. Felhívás az ifjúsághoz a MADISZ bajai szervezetének megalakulása ügyében (1945. január—február). 24. Bild. Aufruf an die Jugend betreffs der Bildung der Bajaer Organisation der MADISZ (Januar —Februar 1945). 24. картина: Обращение к молодежи в деле создания в Вайе организации ОВДСМ (январь февраль 1945 г.). Augusztus végén már Rudnay is lent járt és tárgyalt a város vezetőivel. Főleg az anyagi fedezet biztosításának módjáról folyt a szó. A megye — akkor még Baja a székhely — és a város vezetői nem titkolták a nehézségeket, de végül is megígérték, hogy egészen bizonyosan megteremtik a bajai művésztelepet. Az eseményszámba menő látogatásról készült újságcikk mindenkihez fordulva ecseteli a telep megvalósításának várható előnyeit. „Csupa hasznosság a város és közönsége szempontjából, tekintélynövekedés a város számára, amely komolyan berendezkedhetik majd az idegenforgalomból általában várható jövedelemre, s fokozza népe kultúráját." Az események gyorsítása érdekében javasolja, hogy jöjjenek a művészek, s akkor majd minden részletkérdés megoldódik. 407 " A bajai művésztelep kérdéséhez. BH 1946. szeptember 1. Ez alkalommal a következőket mondta Rudnay általában a magyar művészet és így a meginduló bajai telep feladatáról: „Bármiként döntsön is Párizs, sorsunk attól függ, hogy mily lelki nagysággal nézünk с sors elébe. Ez a nagyság lesz az, amely bennünket minden körülmények között megtart." Meg kell jegyeznünk, hogy a helyi újságban közölt, Rudnaynak tulajdonított kijelentések valódiságáért felelősséget nem merünk vállalni, mégis közöljük, mivel a gondolat magva az övé lehet, s ha szerencsénk van, még a forma is az ő emlékét őrzi. 452