Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Gergely E.–Kőhegyi M.: Az élet újraindulása és a Nemzeti Bizottság tevékenysége Baján (1944–1948)

Rudnay személyes megjelenése mozgásba hozta az ügyet. Szeptember 2-án megbeszélést tartottak a „kul­túrát segítő" polgárok, hogy a festőakadémia meg­kezdhesse munkáját. „Hogy az már szeptember hó közepén megtörténhessék -— olvashatjuk a helyi lap­ban — ezúton is felhívjuk a város közönségét, hogy akiknek van pár hónapra nélkülözhető bútorzata (ágy, szekrény, asztal, szék), szíveskedjenek felaján­lani azt a festőakadémia három tagjának szobája berendezéséhez addig, amíg csak sajátjukat később véglegesen le tudják hozni." A komoly rajzkészségű jelöltek már a hónap közepén jelentkezhetnek. 408 Októberben pedig már azt tudatják az érdekeltekkel, hogy hamarosan megkezdheti működését az akadé­mia. 409 Mindezek ellenére még mindig sajnálatos akadá­lyok gátolják a művészek Bajára költözését. Ez a huzavona sokakban már azt a hitet keltette, hogy az egészből nem lesz semmi. 410 A fiatalok talán már néhány napon belül, Rudnay csak később érkezik — közölte sietve a helyi újság. A reménykedők ezúttal nem csalódtak. A művésztelep 1946. november 1-én megnyitotta kapuit. Már kezdetben sajnálatos anyagi gondok merültek fel. A város költségvetésében ugyanis még nem szerepelt a telep fenntartása. így hat hónapig 200 művészetpártoló bajai polgár ideig­lenes előkészítő bizottságba tömörülve, fedezte a kiadásokat. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium 1200 Ft-ja is elmaradt 1948 végén, amit eddig a mű­vészek kiadásainak fedezésére folyósított, s ennek pótlására a városnak a helyi Kereskedelmi és Ipar­bankhoz kellett fordulni kölcsönért. 411 1947. február 17-én végre megkezdődött az első szabadakadémiai tanfolyam. 412 Április 17—19-e kö­zött ismét személyesen tárgyalt Rudnay a városi ve­zetőkkel, meglátogatta a telepet és elégedett volt az ott folyó munkával. Ez alkalommal így nyilatkozott 408 Rudnay Gyula művésztelep Baján. BH 1946. szeptember 1. 409 A Rudnay telep. BH 1946. október 6. 410 A Rudnay művésztelep megkezdi működését. BH 1946. november 10. 411 BKML Baja, THB kgy. jkv. 1947. május 12. 412 Munkában a bajai Rudnay művésztelep. BH 1947. február 22. terveiről a helyi lapnak.: „Akadémiává akarom fej­leszteni a telepet, mely az országhatáron túl a nagy­világ elé vinné népünk lelki értékeit, s úgy szolgálná a magyar dolgozó nép kultúráját, ahogy azt a nép meg is érdemli." 413 Megígérte, hogy amikor a lakása elkészül, azonnal beköltözik. Május 30-án beköltöz­hető állapotban volt az ízléses lakás, amiről azonnal értesítették Rudnay Gyulát. 414 Nem azonnal, de valamikor július derekán (16— 18-án?) végérvényesen leköltözött Rudnay. Ezúttal ismét nyilatkozott törekvéseinek általános művészet­pedagógiai okairól, valamint egyéb helyi terveiről. „Nagy hátránya hazai képzőművészetünk fejlődésé­nek — mondotta többek között —, hogy hiányzanak, vagy elenyésző kisebbségben jelentkeznek az egyes vidékek, tájegységek sajátos, többitől különböző színei, önálló jegyei. Hogy most a népművészetre gondolok •— természetes. Valamely tehetséget a kez­det kezdetén abban a környezetben kell nevelnünk: a művészi megjelenítés alapelemeiben kell részesí­tenünk, melyben él és dolgozik. Az ismert környezet­ből való kiesés a művészi önállóság elvesztésének veszélyével járhat együtt. Természetesen amint a művészet bármely fajának gyakorlásához, ugyanúgy a festészethez sem elegendő csupán az akarat." Terveiről beszélve megemlítette, hogy a múzeum és a könyvtár megszervezését is szívügyének tartja, s a város felelős vezetőivel már tárgyalt is erről. 415 A felszabadulás a múzeum életében is nagy válto­zást hozott. Baja 1944. október 19-én este szabadult fel, 23-án pedig az egy napja megválasztott új polgár­mester időt talált arra, hogy a gazdátlan múzeum vezetésével az egyik helyi tanárt bízza meg. Egy hónap múlva a szovjet városparancsnok is meglá­togatta kíséretével együtt a múzeumot s kijelentette, hogy az ott elhelyezett fegyvereket beszolgáltatni nem kell, a múzeumot nyitva lehet tartani és onnan senkinek semmit elvinni nem szabad. A gyűjtemény valóban hiánytalanul megmaradt. 416 413 Baján járt Rudnay mester. BH 1947. április 23. 414 Bajára költözik a jövő héten Rudnay mester. BH 1947. május 31. 415 Beszélgetés Rudnay Gyulával. BH 1947. július 32. 416 SÓLYMOS Ede : A Türr István múzeum története és ismer­tetése. Baja, 1958. 15—16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom