Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)
Dankó I.: Az 1739–40. évi kunszentmiklósi pestis népéletbeli szerepe
pásztorok munkáját a bojtárok segítették. 14 A földművelés fejlettségére is következtethetünk az egyik adatból. A lista említi a Kucsorka Jánosnál lévő aratóleányt. Az állattartással, földműveléssel szorosan összefügg a pestis-lista egyik másik fontos adata, amely a települési formára ad felvilágosítást. A pestis kezdetekor a kerületi kapitány rendeletére a pestisben elhaltak házait elzárták, lepecsételték, a megmaradtaknak pedig megparancsolták, hogy menjenek ki szálláskertjeikbe és ott tartózkodjanak. Ez az adat világosan megmondja, hogy Kunszentmiklós is kertes, azaz két telkes település volt. 15 A lista többször említi a Félszeget is. A község ugyanis két részre tagolódott; Alszegre és Félszegre. A mesterségekre is utal néhány adat: Mészáros, Molnár, Takács, Szabó, S^ücs, Kovács, Szenes (?) nevek és megjegyzések fordulnak elő benne. A nevek után írt megjegyzések a társadalmi rétegződésen túl az életmódokra is engednek következtetni : az úr mellett találjuk a gardát, г. ga%da asszonyt, a %sellért (seller), aki itt minden bizonynyal többséggel házzal bíró ember, mert a lista a más házánál lakókat külön is megjegyzi. Továbbá szolga, szolgáló és béres szolga megnevezések szerepelnek. A szolga és a béres szolga között az a különbség, hogy a béres nem egyedülálló fiatalember volt, hanem nős esetleg családos, aki kialkudott éves bérért, legtöbb esetben egész családjával szolgált. A pestis-lista a kézműveseknél is mutatja a rétegződést. A mesterek mellett, akiket külön ugyan nem jelez, megtaláljuk a vándor mesterlegényeket is (Mészáros Mihálynál JLakó S^abó Legény). Ahogy látjuk, a lista ezeket sem név szerint említi, hanem úgy, hogy valakinél lakó szabó stb. legény. Nem mindegyikőjük magyar, a Kucsorka János legénye Studvicska György például talán szlovák lehetett. A kézművesek kétféle módon gyakorolták mesterségüket: vagy a község alkalmazottai (a Hellység molnárja) voltak, vagy magán műhelyeikben dolgoztak. Számuk azonban igen kicsi volt, tevékenységük nem befolyásolta a településről kialakított képet ; állattartó, kevésbé földművelő telep volt Kunszentmiklós. A műveltségbeli állapotokra a pestis-listában említett, már tárgyalt, két iskolán kívül fényt vet még az is, hogy a községnek tudós, nagytekintélyű papja van. 16 A közegészségügyet pedig két bába (Kató és Ilonka) képviseli. Az elhaltak megnevezéseiből is több, az életmódra fényt vető megállapítást tehetünk. Például abból, hogy a lista a fiúgyermekeket többféleképpen, igen diferenciáltan nevezi meg, arra következtethetünk, hogy a férfit, a fiút tartották az értékesebb emberanyagnak. A férfiak megnevezésére a következő, főleg az életkorukat tükröző megnevezéseket találjuk: csecsemő fia, fiacskája, fia, ifjúlegény, oskolás fiú, legény, ha^as fia. Ugyanakkor ez a lányoknál szegényesebb : leánykája, szerencse várandó lánya, eladólány. A családi viszonyokra nézve is jól használható adatokat kapunk. Például az árva gyermekeket valaki magához vette és felnevelte (Bába Katónál lakó Árva Gyermek, Öreg Bas ki Istvánnál lakó Árva gyermek). Az árva gyermek jelzője : elmaradt (elmaradt leány ka). Kz ugyanazon nevű idősebb ember jelzője:öreg. Az özvegységet csak az asszonyoknál jelzik (Almási Gergely né özvegyasszony) .Érdekes, hogy a húg helyett több esetben is a „leány-öcs" kifejezést használta a lista. Kunszentmiklós — ahogy arról már esett szó — ebben az időben még ethnikailag egységes volt. A pestis-lista közölte nevekből ítélve, egy-két, különösebben számításba nem jöhető névtől eltekintve (Honti, Baranyai) a helynévből alakított nevek tanúsága szerint a helynévből alakított nevű lakosok többségükben a kunszentmiklósival majd azonos népiségű, de nem privilegizált közvetlen közeli községekből kerültek ki (Ráczkevei, Dömsödi, Laczházi, Vecsei, Olcsai, Szálkai). Rajtuk kívül már akkor is találunk néhány dél-felvidéki, illetőleg Duna-menti helységre utaló előnevet (Garai, Honti, Kartali, Váczi, Dömösi, Szőnyi, Baracsi, stb.). Érdekessége a névsornak a Szennai név, amely a XVII. században a Dél-Dunántúlról, főleg Baranyából (Baranyai) a Kiskunságba vándoroltakhoz csatlakozó somogyiakra utal. 17 így kerülhetett a Vápái nevű ember (család) is a lakosság közé. Mindez azonban csak támpont, utalás, hiszen aligha lehet eldönteni, hogy elsődleges át14 NAGY-CZIROK L. id. m. 39—42.1. 15 GYÖRFFY István: Az alföldi kertes városok. Néprajzi Értesítő XXXVII—XXXVIII. (1926.) 105—196. — Vö.: Hofer Tamás: A magyar kertes települések elterjedésének és típusainak kérdéséhez. Műveltség és Hagyomány I— II. Szerk.: GUNDA Béla. Budapest, 1960. 331—350.1. 16 SZŐNYI VIRÁG Mihály önéletrajza. Dunántúli Protestáns Lap 1893. 492—495., 509—511., 522—524. 1. — Vö.: ZÓVÁNYI Jenő: A magyarországi protestantizmus történetéből. Budapest, 1940. 466.1. 17 NAGY SZEDER István: Kiskun-Halas Város Története. Okmánytárral. I. köt. Kiskun-Halas, 1926. 88—89. 1— Például a Kunszentmiklóson gyakori Baski családnévi ről: „a török a baski-i, gilicéi, kútfői, gerentfai, széplaki ref. templomokat lerontatta, anyagukat Szigetvár erődítésére használta", a lakosok elszéledtek. FÖLDVÁRY László: Adalékok a Dunamelléki ev. ref. egyházkerület történetéhez. Budapest, 1898. 30.1.
