Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Dankó I.: Az 1739–40. évi kunszentmiklósi pestis népéletbeli szerepe

településről van-c szó, vagy már korábban máshol laktak és csak tovább kerültek, tovább vándoroltak. Nem ethnikai, hanem történelmi, politikai hátterű egy másik előnév: Kuruc%. Összevetve az elmondottakat megállapíthatjuk, hogy Kunszentmiklós 1739—40-ben, a pestis idején, fejlődésben lévő mezőváros volt. A pestis, amely lakosságának egyharmadától megfosztotta, fejlődésében erősen visszavetette. A csapás, a pestis pusztítása oly nagy volt, hogy nyomot hagyott a kései népi emlékezetben is. Kunszentmiklóson még pár évvel ezelőtt is — ha áttételesne is — de emlékeztek a nagy pusztulásra, sok apró mozzanatára. Rátérve mostmár a pestisre magára, azt állapíthatjuk meg a listából hogy, hirtelen jött. Kiskunhalas helytörténete úgy tudja, hogy a Délvidékről indult el és hajcsárok, pásztorok révén terjedt el, mindinkább Északra haladva.

18 Különben a pestis általános volt, az Alföld nagy részére kiterjedt, a Tiszántúl déli részén, Békésben egyenesen Nagy-pestisnek hívták.

19 Kunszentmiklóson először gyerekeken jelentkezett és családi közösségekben terjedt el (Kucsorka család négy tagja). Minthogy a nyaktáji nyirokcsomók duzzadtak meg,gugapestisnek,gugahalálnak is mondták.

20 A védekezés csupán aligha jól végrehajtott elkülönítésből állott. A pestises házakat, ahogy arról már volt szó, bezárták, és ahol élők maradtak, ott a megmaradtakat kiköltöztették a szálláskertekbe. Ahonnan pedig mindenki kihalt, ott a házakat beszegezték és üresen hagyták. Tiltották a gyülekezéseket; ennek érdekében a temetéseket is csak egyszerűen, énekszcVval, de csoportosan, egyszerre több halottat is temetve végezték. A meghaltakat a lehető leggyorsabban igyekeztek eltemetni, úgy, hogy mindent elkövettek, hogy még a halál beálltának napján földbe kerüljenek. Különösen fontosnak tartották ezt a pestis legjobban dühöngő hónapjaiban, szeptemberben, októberben (1739). Ennyi olvasható ki a közölt listából a pestisre vonatkozóan. Ennél sokkal többet megtudhatunk a népi emlékezetből. A hagyomány sok esetben szerencsésen kiegészíti a listából kikövetkeztethető ismereteinket. Előre kell bocsátanunk, hogy a kunszentmiklósi népi emlékezet nem tisztán, kizárólag erre az 1739— 40. évi pestisre vonatkozik, amikor a nagy pusztításról, a kegyetlen dögvés%ről, a fekete halál pusztításáról, a nagy pestisről, a gugabajról, a gugahalálról beszél. Ezt igazolja az a tény is, hogy sokan az VLls^egi temetőt (új temető), amely egy, a Dunával párhuzamosan futó E—D-i irányú, a Szekálja vizéből és mocsaraiból kiemelkedő hátságon van, pestises temetőnek, vagy pestistemetőnek tudják. Holott ez eredetileg koleratemető volt. Ide temették 1873-ban, az utolsó kolerajárvány idején az áldozatokat. Az 1739—40. évi pestis áldozatait jobbára egyes sírokban, a Felső-temető (régi temető) É—Ny-i sarkában temették el. Él egy másik vélekedés is a temetőhelyet illetően. Sokan úgy tudták, hogy az Öreg temető mára már sajnálatosan elhordott dombja alá temették a nagy pestis áldozatait, hatalmas közös sírokba. Ez a vélekedés sem helyes. Az Öreg temető dombja ugyanis ősi halom, kurgán volt, gazdag régészeti lelőhely, amire igaz, hogy későbbi időpontokban is temetkeztek, de nem itt volt a pestises halottak nyughelye.

21 1950-ben még látható volt a Felső temető É—Ny-i sarkában S^őnyi Virág Mihály szuperintendens, a pestis-listában szereplő tudós kunszentmiklósi pap gazdag faragású, de erősen rongált síremléke. St(őnyi Virág Mihályt vagy a lista által „kedves leányának" említett Sófia mellé, vagy annak sírja közelébe temették el. így aztán S%őnyi Virág Mihály sírja jelzi a pestises halottak temetkezési helyét is. A hagyomány úgy tudja, hogy a sírokat jó mélyre ásták. Mivel koporsó nem volt, a halottakat ajakba tették vagy bőrbe csavarták és úgy földelték el. Arról nem tud semmit az emlékezés, hogy meszet használtak-e vagy sem. Ez azért is fontos, mert a hozzánk időben közelebb álló 1873. évi kolerára is vonatkozhat. A sírokat nem volt szabad felnyitni, minden új halottat új sírba kellett temetni. Az énekes halott kifejezés nagyon is ismeretes Kunszentmiklóson, holott az utóbbi időben, már Baksay Sándor, és különösen Vargha Tamás papsága alatt nem volt arra példa, hogy csak éneks^ós temetés lett volna. A pap minden esetben kiment a halottas házhoz és a temetőbe is, és ott beszédet mondott. Tehát az énekes halott, az éneks%ós temetés kifejezés az 1739—40. évi pestis és esetleg az 1873. évi kolerajárvány emléke lehet. A népi emlékezet azt is tudja, hogy ez az énekes halott, éneks^ós temetés nem azt jelentette, hogy az iskolás fiúk egy csoportja (a kántus) elment a temetésre és ott halotti 18 JANÓ Ákos (szerk.) : Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia. I. Kiskunhalas, 1965. 126. 1. 19 OLÁH Andor id. m. 87—88. i. 20 BENKŐ L.—KISS L.—PAPP L.id. m. 1103. 1. 21 Vö. : MOZSOLICS Amália kiszállási jelentéseivel a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adattárában. 372