Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Szabó K.: A kecskeméti pásztorok nemzetisége a XVI–XIX. században

SZABÓ KÁLMÁN A KECSKEMÉTI PÁSZTOROK NEMZETISÉGE A XV 1-Х IX. SZÁZADBAN* A pásztorok már régi időtől fogva a pusztán, a jószág mellett élő, edzett szilaj legények voltak. Ilyenné tette őket a szabad ég alatt való tartózkodás és az időjárás viszontagsága. Bátraknak és szemeseknek kellett lenniök, mert különben a kezükre bízott jószágot a tolvajok elhajtották, elszakasztották, a farkasok eltékozolták volna, a kárt pedig a pásztoroknak saját tulajdon jószágaikból kellett megtéríteniök. Kérdés, hogy a kecskeméti pásztorok helyi születésűek voltak-e, a környékbeli községek magyar lakosságából kerültek-e ki, vagy inkább — amint Takács Sándor egyik tanulmányában írja — legnagyobb részük megmagyarosodott, eredetileg rác és szláv származású volt.

1 Takács állításának igazolására a kecskeméti tanácsi jegyzőkönyvekből idegen és ragadványnevű pásztorokat sorol fel. Az általa felsorolt 39 pásztornév közül csak 12 tekinthető feltétlenül pásztornak, tehát az ő következtetése biztos alapul nem szolgálhat.

2 A XVI. század legvégéről maradt ugyan néhány pásztornév a kecskeméti jegyzőkönyvekben, azonban ez kevés arra, hogy ezekből a XVI. század pásztorainak nemzetiségét meghatározhatnánk. Tudjuk, hogy Kecskemét városát — amely évszázadokon át koronabirtok volt — a XVI. század közepén már a környékén elpusztult 6 község puszta területével együtt adományozták.

3 Ekkor Kecskemét területe mintegy 60 000 holdra volt tehető. E hatalmas területen a külterjes, félszilaj jószágtenyésztés volt a főfoglalkozás. A XVII. században ez a jószágtenyésztés Kecskemétet világhírre emelte.

4 Igaz, ugyan, hogy a török hódoltság előtt a Balkánról hazánkba és Kecskemétre elég sok szláv elem szivárgott. Később a török hódoltság után is jöhetett még Kecskemétre pásztornak szláv nemzetiségű.

5 Kétségtelen * Л tanulmányt S^abó Kálmán hátrahagyott Kézirat és jegyzetanyaga alapján megjelentetésre alkalmassá tette Kőhegyi Mihály azonban, hogy a török hódoltság első felében elpusztult kun községek népének jórésze is a megmaradt jószágaival együtt itt keresett menedéket és jobb híján itt állt be pásztornak. A XVII. és XVIII. századból fennmaradt jegyzőkönyvek számos pásztor nevét őrizték meg számunk1 TAKÁTS Sándor: Régi pásztori élet. Magyar Nyelvőr 1903. 86—91. 154—159. 2 Takáts szószerint ezt írja:,,... a kecskeméti jegyzőkönyvekben megőrzött pásztorok neveinek jó részére bátran rámondhatjuk, hogy viselőik nem magyar eredetűek. Ilyen pásztornevek például ezek: Nagysüvegű Tót János, Rácz Istók, Villám Miska (csordás), Nagyfazekas Tót Demeter (juhász), Tálas Jancsi (tyúklábjuhász), Pincékentekergő Istók, Akasztó Szűcs Jancsi, Kormos János, Bátor Marczi, Nagyorrú juhász Matyi, Kondás esőz Palkó, Nagybaj szú Pál, Juhász alias Bárány Jakab, Pörkölt Horvát Ferencz, Bibics juhász, Mező Gergely csősz, Barát juhai mellett lakos Ződi Jancsi, Bonfordi Kis Pista, Orbán Bundáré Miska, Bánja Pista, Jedlicska Tót Pál, Kongó juhász, Vörös Tót Gyurka, Cseszko Jancsi, Keserű Tarka János, Kártevő csikós Ballabás János, Ballafutó Jancsi, Paprika juhász, Hosszú oldalú István juhász, Bujdosó Andris, Pokrócz Miska, Körülhájas Márton, Jobbsincs István, Dalos Miska, Apró Jancsi, Béres Varnyú György stb. A puszták nevét (Juhász-, Koldus-, Kolos-, Hetény-, Törökegyháza, Ballóság) Szilágyi Erzsébet 1456-ból keltezett okleveléből ismerjük. Hornyik János: Kecskemét város gazdasági fejlődésének története. Kecskemét, 1927. 11— 12. 4 A marhakereskedelem egyike a lakosság legfontosabb jövedelmi forrásainak. A rideg-jószágot Bécs felé hajtják ki, s a császárváros, Nürnberg, Augsburg belőle fedezte hússzükségletének nagy részét. Zrínyi Miklós a kecskeméti tőzséreket a kassai kereskedőkkel, soproni kalmárokkal együtt mint a magyar polgári kereskedelem jellegzetes korabeli alakjait említi. (Hernyik i.m. II. 503—506.) A kihajtott marhák mennyiségéről fogalmat ad a váci rév 1562 május és 1564 februárja közötti kimutatása, mely szerint nem egészen két év alatt 25 kecskeméti gazda 2874 marha után fizetett révpénzt. A szám az összes azidei forgalom egyharmadát teszi (Velics Antal — Kammerer Ernő: Magyarországi kincstári defterek II. Bp. 1890. 290—292.) 5 A szláv elem felszivárgása a XVII. században szakadatlanul tart. 1697-ben térfoglalásuk ellen maga a tanács védekezik; ,,az Ráczok és oláhok Városunkban föl állított házat ne végjének se csinállyanak, sőt, senkit itten pénzen nekik hazat el ne adgyon."Tanácsi jegyzőkönyv 1690—1699, 214. Kecskeméti Állami Levéltár. 95