Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Báldy B. F.: A torba, a bácskai bunyevácok tarisznyája

A rosta alatt ként égettek, ettől szépen kifehéredett a gyapjú. A torba alapszíne a fehérített gyapjú színe, de elvétve szőttek zöld és bordó torbát is. A házilag font gyapjúból és kenderből ún. torbáns^ki (torba módra való) szövéssel készültek a tarisznyák. A láncfonal (os^nava) két vékony szálból összesodort (vis^ált) fonal, amit „a kender elejéből", azaz finomabbjából fontak. Két nyüsttel, vászonkötéssel szőtték a torbát, de a kenderfonalat a vászonszövésnél szokottnál ritkábban vetették, tekerték fel. így a gyapjú vetületét (patka) a bordával jól lehetett verni, a szövet vastagabb lett, a kenderfonal ki sem látszott. Leveréshez nem is nád, hanem erősebb fa, — később vas bordát használtak. A torba 45—55 cm széles, korábban még keskenyebb kelméből, 100-—120 cm hosszú darabból készült, félbehajtva és két hosszabb oldalán zsákszerűén összevarva. (1. ábra.) Dísze általában keresztirányú, egymástól 4—8 cm távolságban vászonkötéssel simán beleszőtt színes csíkokból (sarena pláse) állt, melyek maguk is 4-8 cm szélesek. Színük: fekete, fehér, piros, zöld, sárga, barna, lila, kék. Л fonalat ,,a régi öregek" házilag festették hozzá. A fent leírt sima csíkok váltakozhattak deszkaemeléssel beleszőtt (na das^ku di^áne), több szálból álló, keskeny, egyszerű mintázatú sorokból. Ezek két fajtája a babos (bubice) és keresztes (kri^sitye) (2. ábra). Elvétve szedettes, ún. tyilimes díszítményeket is alkalmaztak /ör/vzszövéskor. A megszőtt és szétszabott kelméből színes gyapjúfonallal, váltakozó színekkel, huroköltéssel állították össze a tarisznyát. Nyílásához szintén váltakozó színű bojtokat kötöttek vagy rojtokat hurkoltak. Amíg csak rituális jelentőségű kalácsot hordtak benne ünnepélyes alkalmakkor, addig nem volt füle, később hétköznapi használatra körülbelül 1 m hosszú füllel szokták ellátni a torbát. A fül házifonású kenderből, vagy gyapjúból készült. 1—1 fonat 2—3 szálból állt. Hármas, vagy négyes fonattal fonták (pletenica utri struka). * Az 1930-as évek elejéig a gyakorlati cél mellett fontosabb volt a torba használata a néphagyományokban. A „bácskai bunyevácok" eljegyzési, esküvői szokásaiban volt szerepe. Csápoljon volt ugyan gyapjúszövés, de nem találtam olyan adatközlőt, aki torbát is szőtt. Az 1883-ban Csávolyon született Jeszenovits Mihályné „Kriskó néni" szőtt gyapjút, de torbát nem készített. Volt ugyan két torbája. is, de az egyiket felsőszentiváni születésű édesanyjától, a másikat katymári születésű nagyanyjától kapta. Felsős^entivánon a leányok két torbát kaptak hozományba, egy nagyobbat és egy kisebbet. Egy bajaszentistváni leány Felsőszentivánra ment férjhez. Mivel hazulról nem kapott torbát, itt szőtt magának. Leánya nem született, csak három fia, de ezek mindegyikének szőtt később kettőt-kettőt. Felsőszentivánon a szokásos sarona pláse sorok mellett, úgy mondják, tyilimes sorokkal is díszítették a torbát. A kenyeres tarisznya „koffert, útitáskát pótolt," de eljegyzéskor, esküvőkor is jelentős szerepe volt: Az eljegyzési vacsorához a vőlegény anyja (s%vekrava) vitt kalácsot egy kisebb torbában. Л közeli rokonok is mind szoktak vinni /orrban kalácsot. Néha tíz kalács is összegyűlt, amit aztán a vendégek közösen fogyasztottak el. Lakodalomba a komaasszony (кита) vitt torbában egy nagy fonott kalácsot. A kalácsot a vőlegény elé tették és a vendégsereg pénzt rakott rá. Aztán kettétörték a kalácsot és felét a menyasszony-, felét a vőlegény rokonsága között osztották szét. A pénz a menyasszonyé lett. Esküvő utáni vasárnap a „nászebédre" (pogyele) az új asszony szülei vittek torbában kalácsot az ifjú párnak. A tarisznya is az új házasoké maradt. Katymáron, a leggazdagabb bunyevác községben volt hajdan a legnagyobb szövőélet, még az 1950-es évek elején is 8—10 asszony szőtt saját háztartása céljaira. A gyapjúból szőtt kenyérzsák készítése és használata is Katymáron terjedt el leginkább. A népszokásokban betöltött szerepe is itt maradt meg legtovább. Itt szőtték a legdíszesebb torbákat. Az általánosabb sima csíkozás mellett a tyilimes díszítés is gyakori volt rajtuk, ún. „esés ', „kis-, és nagykörtés" sorok váltakoztak a sarena pláse csíkokkal. Mutattak nekem egy sajátos szövésű torbát, amelynek az egyik oldala simán csíkozott volt, a másik oldalát egy tyilim technikával készült madár díszítette. 160