Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)
Égető M.: A szőlőművelés átalakulása a századfordulón a Solt-Vidéken
góról kapták. (8. kép. b.) Az újabb fajta szőlőknél már nem kellett szálvesszőket hagyni és hosszú csapokat alkalmazni. Az újtelepítésű homokszőlők egyéb ként is nagyon bőtermők voltak. Arra kellett törekedni, hogy minél rövidebb csapokat metsszenek. A tőke termőképességét megőrzendő, általánosan elterjedt a cserecsapos váltómetstcés. Nagy gondot fordítottak az ugarcsapok hagyására. A haladottabb művelést jelzi, hogy a metszésnél nemcsak a tőke teherbíró képességét vették figyelembe, hanem jobban alkalmazkodtak a fajtabeli sajátosságokhoz. A Duna jobb partján elhagyták a kopasz metszést. Ehelyett a Kadarkát is rövidcsapos metszéssel művelték. Mivel a metszőollóval nem lehetett tőből lemetszeni az elöregedett csapokat, a tőkék idővel elformátlanodtak, ágas-bogasokká váltak. Az ilyen tőkéket bagófej-ntk nevezték. Az elöregedett tőkerészek eltávolítására a fűrészt kezdték használni. Ez az eszköz azonos a gyümölcsfáknál alkalmazott ághegyfűrésszel. Az 1910-es években, amikor az új szőlők már kezdtek elöregedni, új eszköz került a használatba, a kapacs (9. kép.) (Solt), krampli (Dömsöd) vagy csákány (Kunszentmiklós). Más területeken korábban is ismert volt. Vidékünkön új voltát mutatja, hogy két végének nem ismernek külön nevet. Solton akkor került használatba, amikor az első világháború után az uraság szöllei kezdtek öregedni. Egész tárgyalt területünkön ekkor terjedt el. Az eszközt a tőke tisztításához, az el8. kép: A metszés eszközeinek változása, Solt. a) Kaszakés. b) "Kukacos olló." с Kecskeméti olló 8. Bild. Änderungen der Geräte zum Beschneiden, Solt a) Sensenmesser, b) Schere c) Schere aus Kecskemét 8. Changement des ustensiles de la tailie, Solt. a) Serpe. b) Secateur à ressort, c) Secateur de Kecskemét. 9. kép: Csákánybalta, Solt. N. 1:10 9. Bild. Hackenaxt, Solt. M 1 :10 9. Piochon, Soit. É.: 1 :10 öregedett tőkerészek leveréséhez használják metszéskor, nyári hurolások idején pedig a fattyúhajtásokat csapják le vele. f) Karolás A racionális törekvésekkel függött össze, hogy az addig gyalogművelésű alföldi és dunamenti szőlőkben is szorgalmazták a karók használatát 48 . Vidékünkön úgy tartják, hogy a karó a nemes fajtákkal terjedt el. Az új telepítésű szőlőknél minden egyes tőkénél volt karó. Kétféle karót használtak. A fakereskcdésekben fenyőfakarót lehetett vásárolni. Ezek mérete szabvány, 1,5 méter volt. Ugyancsak fenyőfakarót árultak a „talpas tótok", akik a Dunán tutajon hozták le áruikat. Akinek volt erdőrésze, nem vásárolt fenyőfakarót, hanem maga csinálta, leginkább akácfából. (Tass, Szalkszentmárton.) Dömsödön a második világháború előtt a gazdák házilag készítették a karókat. Az erdőből kivágott fát hazavitték és kiadták ezer számra megcsinálni. Volt olyan napszámos ember, aki egész télen abból élt, hogy eljárt karót faragni a gazdákhoz. A karókat gömbfából hasogatták, 4-4,5 sukra hagyták, a végüket kihegyezték. Karót mindenki csak saját maga számára készíttetett, eladásra nem. Dunapatajon, a Duna mellett nagy fü48 Ez csak átmeneti törekvés volt. Az 1910-es években a termelés gazdaságossá tétele érdekében a homoki szőlőkben jórészt visszatértek a gyalogművelésre. PATAY Árpád 1960: 29—31. 148