Pásztor Emília (szerk.): Sámánizmus és természethit régen és ma - Bajai dolgozatok 23. (Baja, 2019)
Kerezsi Ágnes: Az állatáldozat jellegzetességei az oroszországi finnugor népeknél
A probe into the spiritual life of prehistoric people, a reflection of shamanism in archaeology Az északi hantik és manysik nem sajnáltak semmi fáradtságot, hogy a kívánt lovat messzi tájról, a Pecsora vagy a Közép-Ob meiiékérői megszerezzék és elhozzák. Patkanov szerint az Irtis-vidéki hantik néha 30-50 vagy még több rubelt is fizettek egy szép áldozati lóért, mivel a bálványszellemnek a szép állat kedvesebb, és nem illett az árából alkudozni (PATKANOV 1897:109.). Ezek a lovak a nyugati manysiknál egész nyáron át kint voltak a legelőn, féltő gonddal őrizték őket, kifüstölték környezetükből a szúnyogokat, hogy őszre jól meghízzanak (VARSZONOFJEVA 1929: 100.). A legértékesebb áldozatnak nemcsak az északi hantik és manysik tartották a lovat, hanem a szurguti hantik is, akik maguk réntenyésztők voltak. A Vah folyó partján is a ló számított a legértékesebb áldozatnak (KARJALAINEN 1922: 129.). Az áldozati szertartásban jól megfigyelhető a különböző jelek alkalmazása, amelyek segítségével az áldozat elfogadhatóvá válik a címzett számára. Ilyen jeleket alkalmaztak az áldozati állat leölésekor is. Az obi-ugorok elképzelése szerint a szellemeknek az áldozat lelkét kell eljuttatni, méghozzá sértetlenül. Ide vezethetők vissza az áldozati állatok megölésének és feldarabolásának különleges módjai (pl. az áldozati állatok csontjait nem szabad feldarabolni, hanem egészben kell megőrizni őket), melyek célja az áldozati állat lelkének sértetlen megőrzése. Az állat megölésének módjai vidékenként, sőt néha falvanként változtak. Pár évszázaddal ezelőtt megfojtották az állatot, a lelke így elhagyta a testet, ami sértetlenül ott maradt a szertartás színhelyén. Később, már a 19. században főleg ütő, vágó és szúró szerszámokkal ölték meg az állatokat. Ebben az esetben az áldozat vérét összegyűjtötték, és az áldozatot kapó istenség után a segítőszellemek, de maguk a résztvevők is kaptak belőle. Hitük szerint a szellemeknek elsősorban a vérre van szükségük, mert abban lakozik a lélek. Innen ered a vér összegyűjtésének és a szellemek ezzel való megvendégelésének szokása. Ezáltal a szellemek az áldozat legfontosabb részét, a lelkét kapták meg. A vérből az emberek is isznak, ezzel megkapják az állat egészségét, életerejét. A szokás napjainkban is létezik. A vér jelfunkcióval rendelkezik, a lélek tartózkodási helyének a jele és a helyesen meghozott állatáldozat bizonyítéka. Az obi-ugorok elképzelései szerint a véren kívül az áldozat lelkét a vérrel telített belső részei, a szíve, veséje, mája is tartalmazzák. Noszilov K. D. századfordulós megfigyelései szerint ezeket a belső részeket vérrel bőségesen megöntözték, és egy külön tálkában a bálvány elé rakták (NOSZILOV 1904: 94-95.). Más helyen megfőzték ezeket a részeket és a szent fára akasztották (KARJALAINEN 1921:41-42.). Az áldozati állat az összes rituális szabály betartása esetén beszélő közvetítővé vált az emberek és a szellemek között (NÖVIK 1984:140.). *********************^^ 261
