Pásztor Emília (szerk.): Sámánizmus és természethit régen és ma - Bajai dolgozatok 23. (Baja, 2019)
Kerezsi Ágnes: Az állatáldozat jellegzetességei az oroszországi finnugor népeknél
A probe into the spiritual life of prehistoric people, a reflection of shamanism in archaeology A földműves népeknél a legfontosabb tavaszi ünnep az eke ünnepe, melyet cseremiszül „agapajram"nak, mordvinul „kerety ozoksz"-nak, udmurtul „aga jaska"-nak, illetve „gürü potton"-nak mondanak , Ezt az ünnepet a régi naptári számítás szerint május 9-e táján tartották, még a tavaszi gabona vetése előtt. Az ehhez az ünnephez kapcsolódó szertartások nagyon hasonlítanak a Volga—Káma menti finnugor népeknél, ezért nem mutatjuk be őket külön-külön, csak az ünnep mari variánsát tekintjük át részletesebben. Erre az ünnepre a fölművelésben közreműködő istenségeket hívták meg, például az eső, a föld, a szél, a nap istenségeit, segítségükért imádkoztak, s tiszteletükre a marik egy fekete csikót áldoztak, mely másfél évnél nem lehetett idősebb. Az állatot általában fejjel keletnek szúrták le (SZMIRNOV 1889:116), ami feltehetőleg a szomszédos tatároktól átvett szokás. Az áldozati állat kiválasztásában és húsának, testrészeinek szétosztásában a már fentebb leírt törvényszerűség uralkodott. Néhol az áldozati állat bőrét és az „isteni" részeit nem a tűz segítségévei, hanem egy fa útján juttatták el az istenekhez. A bográcsot, melyben a szem, a fül és a belsőségek főttek, a levegőbe emelték, mégpedig úgy, hogy a bográcsot egy ívben meghajlított, vékony, élő fa csúcsára kötözték. Miután elengedték a fát, a bogrács a levegőbe repült, s a benne lévő étel az istenek eledele lett. A ló feláldozása után bőrét gyakran a szent ligetben egy fára akasztották. Ez a szokás itt is azzal magyarázható, hogy a fa a szertartások idején egyrészt a szellemek tartózkodási helye, másrészt összekötő a világszférák között, útként szolgál a szellemek és az istenek birodalmába. Ezzel a hiedelemkörrel magyarázható az a szokás is, hogy bizonyos esetekben, például az alsó világba szánt áldozat esetén, az áldozati állat vérével meglocsolták a szent fát. Az eke ünnepen bemutatott áldozatok lényegüket tekintve engesztelő jellegűek, ami jól látszik az imák szövegéből is: „Hatalmas és jóságos Isten! A terméketlen jószágot tedd termékennyé, a soványt kövérré, a legelőt szabaddá, s minden állatot szaporíts el. Hatalmas és jóságos Isten! Mindenféle állattal örvendeztess meg minket! Mikor eljön a mezei munkák ideje, mi kimegyünk a mezőre dolgozni, s a felszántott földbe magocskákat vetünk, nagy Isten, csinálj nekik széles gyökérzetet, erős szárat, s fejüket [a kalászt] az ezüst gombhoz hasonlóan tedd tömörré." (JAKOVLEV 1887:12) A vetés befejeztével elkezdődött a mezőgazdasági munkák és a velük kapcsolatos ünnepek nyári ciklusa. Ezeken az ünnepeken a jó termésért imádkoztak és ennek érdekében mutatták be az áldozati szertartásokat. A parasztok jól tudták, hogy a gabona növekedése jelentős mértékben a csapadék mennyiségétől függ. Ezért ebben a ciklusban gyakran imádkoztak a „vízanyához". A marik a folyóparton 248 ////////////////////////^^^^
