Pásztor Emília (szerk.): Sámánizmus és természethit régen és ma - Bajai dolgozatok 23. (Baja, 2019)
Kerezsi Ágnes: Az állatáldozat jellegzetességei az oroszországi finnugor népeknél
The characteristics of animal sacrifice of the Finno-Ugric peoples of Russia a „vízanyának", Vid-ava-nak bárányt vagy fekete bikát áldoztak, a mordvinok tyúkokat és bárányt, az udmurtok vörös szőrű bikát, a komi-zürjének pedig birkát vagy juhot. A komi-zürjéneknél és a komi-permjakoknál is tartottak áldozati szertartást a mezőgazdasági munkák fordulópontjain, a mezei munkák elkezdése előtt, a vetés után, az aratás végeztével és a mezei munkák befejezése után. Állatáldozatuk sajátossága, hogy az áldozati állat csontjait és a húslét a földbe ásták. Ezt tették a mezőn az áldozati hús egy részével is, hogy jobban nőjön a gabona (SZMIRNOV 1891:261). Ezzel tulajdonképpen a földanya segítségét hálálták meg. A nyári-őszi ünnepek sorában nem szabad elfeledkeznünk a marik legfontosabb ünnepéről, az ún, „sürem’-ről, mely egy hétig tartott és a régi naptári számítás szerint június 24-én kezdődött. Ez az ünnep csakúgy, mint az előzőek az egész közösség ünnepe. Az ünnep szertartások sorozata, melynek legfontosabb része a szent berekben megrendezett nagy közösségi áldozati szertartás volt, több rokon falu férfi lakosságának részvételével. Ezen a nők nem lehettek jelen, szigorúan a faluban maradtak. Egy 1840-es leírás szerint, ha valaki az asszonyok közül megszegte ezt a szabályt és ezen az ünnepen a szent ligetbe merészkedett, megverhették, sőt meg is ölhették a vétkest (FUKSZ 1840). A többi naptári ünnepen ilyen szigorú elkülönítése a nőknek nem tapasztalható, bár a szent liget körbekerített részére, ahol a szertartásvezető és segédei imádkoztak, ahol az áldozati étel főtt, ahol az istenek fái álltak, soha nem léphettek be, csak kívülről figyelhették az eseményeket. A szakirodalomból tudjuk, hogy az ünnep a többi nyári naptári ünneptől többek között abban különbözött, hogy a Sürem fontos része volt a sátán, azaz a gonosz erők kiűzése a házakból, az utcákból, a faluból, egészen a falu határain túlra (KALINYINA - POPOV 2005:209). Ezt nagy csörömpöléssel, fedők öszekoccintásával érték el és minden utcán bentről kifelé haladva végigmentek, elűzve a zajjal a gonoszt. Az ünnep napját az áldozó papok közösen határozták meg, ügyelve arra, hogy az ünnep ne essék szerdára és szombatra, a két szerencsétlennek számító napra. Az áldozati állatok számát és színét szintén az áldozópapok döntötték el. Szertartásvezető papjaikat a legnagyobb tisztelettel bíró, legtapasztaltabb férfiak közül választották ki, akik a szertartások levezetésén túl jósolni, álmot fejteni, jövendölni is tudtak. A mariknál az áldozópapok sorshúzással választották ki maguk közül a fő szertartásvezetőt, aki egyben a főisten, Kugu-jumo áldozópapja is volt, de így választották meg a többi istenség áldozópapját és a segédeiket is. Mivel ezen az ünnepen általában tömeges állatáldozat volt, az áldozati állat próbáját, a feláldozását, az ezt 249
