Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Bárth János: Migráció és hagyományformálás a népéletben
Öt éves gyerek lehettem. Anyai nagyapám illancsi tanyájának szobájában hallgat tam az asszonyok örvendező beszélgetését. A vidám csevegésre 1949 végén vagy 1950 elején az adott alkalmat, hogy az 1948 tavaszán Kecelre férjhez ment keresztanyám hazatért látogatóba abba a tanyába, ahol nevelkedett. Illancsban maradt anyja és testvérei kissé vádaskodó felhanggal szegezték neki véleményüket: Jlus, de keceliessen kötöd ma a kendődet!” Keresztanyám nem késett a nyelveskedő, hetyke válasszal: ,,Mê në kötném keceliessen, ha ëccë keceli menyecske vagyok.” Sokat rágódtam akkor gyerekként ezen a felejthetetlen évödésen: Mitől kecelies a keresztanyám kendőkötése? Nem értettem még akkor, hogy a família többi asszonya Jánoshalma északi határában élvén, jankaiassan szokta kötni a kendőjét, következésképp azonnal feltűnt nekik a jánoshalmi „divattól” rövid idő alatt elpártolt és a keceli módihoz idomult Rúzsa Ilus „kecelies” kendőkötése. Túl korai „néprajzi eszmélkedésem” nem volt alaptalan, hiszen gyakorló etnográfus koromban megtudtam, hogy a kalocsai szállásokon az asszonyok az egyik kétcsomós kendőkötési módra a „keceli csomó” kifejezést használják.5 A keceli kérdésfeltevést ki lehet terjeszteni és talán a néprajznak ki kellene terjeszteni más településekre is. Különösen aktuális a kérdés olyan települések esetében, amelyeknek magyarsága a XVIII. században újratelepült. Ha volt keceliség a XX. század első felében, akkor bizonyára volt jankaiság, majsaiság, félegyháziság, topolyaiság, csantavériség, zentaiság (esetleg bácskai Tisza mentiség!) is. Sőt bonyolultabbakat is lehet kérdezni kétnyelvű, de egy vallású agrárvárosi közösségek kultúrájáról, például: Volt-e szabadkaiság? Vagyis voltak-e olyan vonásai a szabadkai népéletnek, például a tanyahasználatban, tanyai építészetben, amelyek a nyelvhasználattól függetlenül szabadkai sajátosságnak tűnhettek? Volt-e magyar szabadkaiság? (Tekintettel az 1910. évi 55.587 szabadkai magyarra.) Volt-e bunyevác szabadkaiság? (Tekintettel az 1910. évi 33.390 szabadkai bunyevácra.) Ha létezik szabadkaiság, illetve magyar szabadkaiság és bunyevác szabadkaiság, ezeknek milyen kisugárzása volt a bácskai táj falvainak magyarságára és bunyevácságára? A népéletkutatás fontos kérdései ezek, de a magyar néprajz megkésett a kérdésfeltevéssel, a kutatással és a válasszal. Nem tudhatjuk, hogy megadható-e még a válasz? Ha igen, az ma már csak a történeti módszerek alkalmazásától remélhető. Ha lesz válasz, azt mindenképpen a XVIII-XIX. századi migráció befolyásolja. Ezért a kultúraformálódás folyamatainak vizsgálata a migráció históriájának alapos föltárásával alapozható meg. Migráció alatt itt és most azt a Kárpát-medencén belüli spontán népmozgást értem, amely a szervezett telepítések mellett a XVII. század végétől a XIX. század közepéig nagymértékben hozzájárult az Alföld és benne a Duna-Tisza köze török időkben megritkult népességének pótlásához, az elpusztult középkori települések újraéledéséhez. E népmozgás jobbára észak-déli irányú volt, természetesen nem nélkülözve az „oldalvágásokat”. Ennek a migrációnak a lefolyását, szakaszait, állomásait, kutatási módszereit az elmúlt évtizedekben több előadásomban elmondtam és több fórumon megírtam.6 Ezért itt nem részletezem, csak röviden összefoglalom. 5 Vö. GERGELY Katalin 1984. 806. 6 BÁRTH János 1993., 1998. 8
