Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Schön Mária: A hajósi nép és egy ajósi család kálváriája a II. világháború utáni évtizedben
FUSZENECKER PÁL CSALÁDJÁNAK KÁLVÁRIÁJA Schön Jánosné Fuszenecker Katalin (1923) visszaemlékezése: Az én szüléimét ’48-ban [1948] tették ki, január 29-én. Anyánk mindig beteges volt, örökös epegörcsök kínozták. És ’48. január 29-én anyánkat meg apánkat kivitték Németországba. A nagymamát kihúzták a betegágyból. Akkor is feküdt, mert nagy epegörcsei voltak. És elvitték, kivitték Németországba: őt meg apánkat meg a Ferencünket. A Ferenc szombaton akarta megtartani az esküvőjét. Amikor ez történt, Kecelen azt mondta neki apánk: Fiam, menj, szökjél meg, és járd végig az utadat, ahogy eltervezted! És akkor a Feri Kecelen vagy Kiskőrösön megszökött. így aztán a családból csak a szüleinket vitték ki Németországba. Falkensteinbe vitték őket, ott laktak ’48-tól. A házigazdát, ahol laktak, Wolfgangnak hívták. Apánk azt mondta neki: Wolfgang, ha elfogy a hajósi szalonna, a kolbász meg a zsír, akkor megyünk Magyarországra. Amire a Wolfgang mindig csak ugyanazt felelte: Pál, soha, soha, az az idő soha nem tér vissza! De a Nagypapa mindig csak ugyanazt hajtogatta: Meglátod, Wolfgang, mire elfogy a hajósi szalonna meg a zsír meg a kolbász, mi elindulunk Magyarországra. És május 18-án ’48-ban útnak indultak. Három zónán kellett átverekedniük magukat. Egyszer az amerikai zónán, egyszer az Ausztria és Németország közötti határon, aztán még egyszer az osztrák-magyar határon. Többször is elfogták őket. Egyszer Ausztriában, Rohrhofban lágerbe vetették őket: anyánkat, apánkat, a Grafa András bácsit a feleségével meg a két gyermekükkel meg aztán az Emri Juditot, anyánk testvérének unokáját. A Judit a szüléinkkel jött haza. Egyik határtól a másikig mindig gyalog mentek. 10-15-20 kilométert gyalogoltak, aztán a határ után megint. A többi utat vonattal tették meg. De mielőtt a határhoz értek, kiszálltak. Vonattal csak éjszaka mentek. Nappal nem mertek vonatra ülni. Csak éjjel mentek vonattal. Na, és egy éjjel bekopogtak az ablakon! Eljöttek Csanádra! Eljöttek hozzánk! Ott laktunk lenn a Dunánál. Mikor hazaköltöztek Hajósra, először a Sziegl tanyán húzták meg magukat. És onnan költöztek be a faluba, mert télre nem maradtak kinn a Hajdban. Télen beköltöztek a faluba, föl a Róka sorra, ’50-ben költöztek be. Később megvették a Klára András házát, a legrosszabb házat az egész faluban. A Nagypapa másikat venni nem tudott, de nem is akart. Mert nem volt semmijük. Olyan nagyon szegények voltak! Ez volt a falunak a legrongyosabb háza. Bizony, nyomorúságos ház volt. És a Nagypapa meg is makacsolta magát, azt mondta: Megvesszük ezt a rongyos viskót, innen talán már nem dobnak ki bennünket. Igaza lett, életük végéig ott laktak a szüleim. Pedig a szüléink háza eladó volt, de mi haszna, ha a fölvidéki 70.000forintot kért érte. És a szüleimnek nem volt 70.000forintja, és nem volt nekünk se, mert akkoriban szegény idők jártak, nagyon szegény idők. Bizony, és a szüleim abban a házban haltak meg, abban a vénséges vén házban. 130
