Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Kuti Klára: A migráció múzeumi megmutatása, példák a tatai német nemzetisgéi múzeum gyakorlatából
befelé. A térben mintegy húsz hatalmas utazóláda áll nyitva, bennük egy-egy személyes történet található. Jellemző, hogy a történetek nagy része a Délnyugat-Németországból az elmúlt háromszáz év során kitelepülő sorstörténeteket beszéli el. Három olyan történet van, ami a Baden-Württembergbe irányuló migrációról szól: egy egykori délkelet-európai német asszony háború utáni kényszermigrációjának története, egy második generációs török lány története és egy indiai sofitware-fejlesztő fiatalember története. Ez utóbbi három történet a tökéletes integráció példázata, mely a közös kultúrát, az elsajátított nyelvet és a magas képzettséget állítja az integráció középpontjába. Azt a döntést, hogy a Tatán a hazai német identitásmintázatoknak épp ezt az aspektusát tegyük meg központi kiállítási narratívának, befolyásolta a múzeum állandó kiállításának narratívája is. A Mi és a többiek című állandó kiállítás - Történetek, ill. Tárgyak című - narratív terei ugyanis a többségi és kisebbségi társadalom közötti kölcsönösségre, interdependenciára alapoznak, és az etnikus csoportok és résztársadalmak között kialakuló önkép és külső kép, közös vagy hatalmi történelem, egyéni vagy hatalmi emlékezetjelenségeit mutatják be. Ha úgy tetszik, az állandó kiállítás arra reflektál, hogyan muzealizálja a nemzeti kisebbségi létet a többségi társadalom. Ha csak a saját múzeumi tárgy gyűjteményre és adattárra hagyatkoztunk volna, nem tudtunk volna hozzászólni a hazai németség betelepedés és kitelepítéstörténetéhez, ugyanis akkor, amikor a hazai politika engedélyezte a németek meghurcoltatásának és jogfosztásának történeti feldolgozását (kb. az 1980-as évek közepétől), akkor már a tatai intézményben leállt a gyüjteményezés. S ha alkalmasint van is olyan tárgyunk, melynek története kapcsolódik az 1946 és 1948 közötti időszakhoz, ennek dokumentációja nem maradt fent. Azaz, amikor a migráció múzeumi megmutatását felvállaltuk, azzal az is egyértelművé vált, hogy csakis jelenkori gyűjteményi munkával valósíthatjuk meg. Ezért az állandó kiállítás fő narratíváját kiegészítve az online-kiállítás a kisebbségi és többségi társadalom és az etnikus csoportok szintjét elhagyva, a jelenkori individuum szintjén és közvetítésével beszél a migrációról mint metanarratíváról. A kiállítás a Holmi (al)címet kapta, mely nem egyszerűen tárgyat jelent, hanem valakinek a holmiját, azaz magába foglalja a személyes kötődést. A kiállításszöveg egy főszövegben és nyolc fogalomban magyarázza a migráció szociológiáját - beszél a csoporttudatról, az egyénről és a hálózati kapcsolatokról, a (világ)gazdasági folyamatokról és a munkaerővándorlásról, a politikai kényszerekről és erőszakról, a tér, a határ és a haza értelmezéséről, és a migráció kultúrájáról. Ez a fogalmi keret veszi körül az egyéni tárgytörténeteket. A tárgytörténetek szerzői magánszemélyek, a múzeum munkatársai, ill. maga a múzeum. Amikor a múzeumot magát szerzőként állítom be, akkor azokra a szerkesztői kiegészítésekre gondolok, amelyek elvétve a fordításokban vagy a szerkesztésben megmutatkoznak. Név szerint szerepelnek a múzeum munkatársai akkor, ha a múzeum egy-egy tárgyának történetét írták meg. Névvel, monogrammal vagy anonymusként szerepelnek a magánszemélyek, aszerint, hogy ők maguk miként rendelkeztek a közzétételről. A látványban (vagy rendszerben) azonban nem feltűnő, ki-ki: azaz minden szerző egyforma jelentéstulajdonító. A múzeum is egy 103 i
