Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Kuti Klára: A migráció múzeumi megmutatása, példák a tatai német nemzetisgéi múzeum gyakorlatából
ki, és a migrációs folyamatokban a befogadó társadalom és a migránsok etnikus különbségét, kölcsönhatását, integrációját vagy asszimilációját tekinti kérdésnek. Az (európai) nemzetállamok kiformálódása az etnikai határok fikcióján alapult, és a tér abszolútumából kiindulva kiszorította a társadalmi, szociális vagy gender-struktúrákat az értelmezési keretből. A nemzetállami határok nemzeti többségre és kisebbségre osztották az állampolgárokat és tömeges migrációt - részben kényszermigrációt - indítottak el. Az első és a második világháborút lezáró békeszerződések és az azt követő (kényszer)migrációs hullámok az etnikailag homogén államok kíméletlen létrehozását vizionálták. Ha tehát újra feltesszük a kérdést, mi okozza a migráció múzeumi megmutatásának feszültségét, akkor azt kell belátni, hogy a múzeum történeti öröksége - a nemzeti múlt és kultúra territoriális legyökerezettségének, állandóságának tézise és a migráció folyamatossága, az etnikus kultúrák tértől független keveredésének, mozgásának tézise konfrontálódik a múzeum fizikai terében. Anélkül, hogy a múzeum- és gyűjteményezéstörténet további részleteibe belemennénk, meg kell említeni, hogy - szerte Európában - az 1960-as évektől kezdett átalakulni a múzeumi tájkép, amikor a polgári társadalom (teljesnek tekintett) múzeumi reprezentációja mellett helyet kaptak a kiállítási tematikákban - ahogyan a történettudományban is - a peremek, marginalizáltak csoportjai is, azaz megjelent a nőtörténet vagy a munkástörténet múzeumi megmutatása. Ekkor jelent meg a nemzeti kisebbségek muzealizálásának szándéka is - azonban továbbra is a nemzeti többség szemszögéből. Az 1972-ben alapított tatai német nemzetiségi múzeum küldetése - most eltekintve az intézmény- és gyűjtemény ezéstörténet részletes bemutatásától6 - a hazai német nemzetiségi kultúra bemutatása. A múzeum küldetésnyilatkozatának kardinális kérdése, hogyan tudja meghatározni a magyarországi történeti német csoportokat és hogyan viszonyul a jelenkori német nemzetiségi kötődésű identitások sokaságához. Gerhard Seewann egy 1992-ben írott dolgozatában három olyan identitásmintázatot elemez, mely a történeti Magyarország területén élő németajkú népesség bizonyos csoportjaira jellemző volt.7 Seewann identitásfogalma a csoporttudat folyamatosan változó megfogalmazásából, a csoporthatárok folyamatos újratermeléséből, az önkép és a külső megítélés interdependeciájából indul ki. Seewann emlékeztet arra a tényre, hogy a hazai németek önértelmezése az I. világháború végével változott meg, hisz a radikálisan átalakuló - földrajzi és társadalmi - határok a korábbi identitásmintákat érvénytelenítették, de legalábbis megingatták. Fontos és gyakran figyelmen kívül hagyott tény, hogy a Donauschwabe etnoním a két világháború közötti akadémiai szóalkotás eredménye, mely a Monarchia utódállamaiban élő németajkú csoportok gyűjtőnevének megalkotására tett kísérlet - s mely végül nem nyert az önértelmezésben általános befogadást. Az 1945 utáni nemzetiségi politika az Ungarndeutsche etnoním tartalmára volt erős hatással, mely aztán a kitelepítettek új hazában szerzett tapasztalataival, ill. a hazai erőszakos és önkéntes asszimilációs folyamatokkal is telítődött. A röviddel a rendszerváltás után íródott dolgozat a hazai német identitásmintákat a teljes asszimiláció, az integráció fokozatai, ill. elfogadottsága és a hagyományápolás 6 Részletesen lásd: K.UT1 Klára 2015., 2016. 7 SEEWANN, Gerhard 1992. 101
