Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Balázs Kovács Sándor: A hal szerepe a sárközi parasztság életében
A csíkot nyersen is és savanyú káposztával főzve is ették. A csíkos káposzta, meg a káposztás csuka! Jó volt." (Decs) „Csík! Úgy csicsog, mint a fene, mikor teknyöbe van. Mikor kifogják a vízből, levágják a fejét és megeszik. De én félek tőle, vékonyka hal ez. Sáros helen szeret ez a hal. Én sehogy sem ettem, sem főztem.” (Decs) A csíkot könnyű volt megvakarni. Ha megsózták, akkor saját magát lepucolta, addig forogtak az edényben, amíg fehérek nem lettek.33 Forrásainkból kiderül, hogy a sárköziek hallal, marhával és borral kereskedtek.34 Régebben Étén és a környékbeli nagyobb helységekben voltak a legnagyobb marhavásárok. Az állatokat a tolnai és bátai réven át lábon hajtották el. A bort hajókon szállították. A régi Sárvízen Szekszárdig is felmentek a borszállító hajók, de a sárköziek is elszállították boraikat kocsival Székesfehérvárra, Budára, Győrbe és még Bécsbe is. Az őcsényiek, decsiek az 1880-as évekig még a szekszárdi piacra is csónakkal jártak. Anyámasszony mesélte, hogy ha Szekszárdra, a piacra mentek, volt egy nagy ladik, azon mentek. [...] Ha este későn, sötétedésre nem jöttek meg, lámpát tettek a toronyba és félreverték a harangot is, hogy tudják merre menjenek. Ha olyan rossz idő támadt.” (Ocsény) A bátaiak dereglyén jártak a bajai vásárra. ,Jtt nagyon tartották a böjtöt, rengeteg tejet, vajat ettek. Megcsinálták túrónak, tejfölnek, vajnak. Ami nem kellett, eladták Bajára. Ladikkal, csónakkal, gyalog is és módosabbak kocsival is.”35 A csónakkal való szállítás emléke él népdalaikban is: „Amoda gyün egy nagy terhes hajó, Húzza aztat harminchat erős ló. Harminchat közt, egy van jobbról fakó, Kisangyalom maga a lóhajtó. Báta alatt van egy karó leverve, Odavan a boros hajó kikötve. Elszakadt a boros hajó sodrony kötele, Kisangyalom rég el vagy már feledve.”36 33 ANDRÁSFALVY Bertalan 2007. 205. 34 „A szántás-vetésen kívül az ötsényiek beszerzik szükségeiket a szőlő mivelésből, marha tartásból és mikor a vizeket kiárendálhattyák, halászásból ’s nád vágásból. [...] Szőleje igen sok vagyon és a legjobb fekvésüek a mérséklett meredekségü hegyein, melyeken mind veres, mind fehér bor elegendő terem. A fekete bora szebb és tartósabb is, mint a fehér. Mind az által a fehér borai is szép színűek és kedves italuak, melyekkel nem tsak a Dunán való kereskedés vagyon nagy divatban, hanem még a szomszéd N[eme]s Pesth és Báts v[árme]gyéket is az ide való borokkal rakják meg nagy részint, ’s a Bátskai homokon termett boroknak az őtsényi borok az orvoslói. [...]” CSERNA Anna - KACZIAN 1986. 195., 197-198.; Garay János ezt írja róluk 1833-ban: „A sárköziek kizárólag Magyarok, s kálvin vallását követők, leginkább halászatból élnek, mellyet a Dunában s a rákokkal gazdag Sárvízben eléggé gyakorolhatnak, s a szegzárdi, báttaszéki, vagy mohátsi piartzon eladnak; noha egyéb gazdaságaik is vannak, jelesen a szegzárdi és báttaszéki hegyeken bortermeléssel foglalatoskodnak [... ] S ha így eredeti viseletökben fürgén és tsinosan a szegszárdi, báttaszéki vagy mohátsi heti vásárokra megjelennek, kinek kinek fején egy kosár gyümöltsel, tojással, vagy egyébbel megrakva: mulattató őket hallani míg férjeik az alatt halakat s rákokat árulnak.” GARAY János 1833. 23-26.; BALÁZS KOVÁCS Sándor 2005. 32. 35 ANDRÁSFALVY Bertalan 1975. 223-225., 374. 36 KOVÁCH Aladár 1973. 126
