Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Balázs Kovács Sándor: A hal szerepe a sárközi parasztság életében
A halak kereskedelméről, kiviteléről aránylag keveset tudunk. A XVIII. században már közel sem fogtak annyi halat, mint amennyiről a XVI. századi utazók írtak. A folyó Nagy Duna értékesebb nagyhalát, a vizaféléket és harcsákat már csak hivatásos, céhes halászok, elsősorban komáromiak fogták és szállították fel Budára, Győrbe, Pozsonyba, Bécsbe. A falvak valószínűleg tőlük vásárolták meg az adójukhoz szükséges sós vizákat is. A szélesebb árterületek, melyekben a halélet és halászat lehetőségei nem romlottak olyan gyorsan, mint más Duna menti területeken, csak a XVII. században és a XIX. század első évtizedeiben küldtek piacra nagyobb mennyiségben halat, a XIX. század közepétől kezdve a halfogyasztáshoz szokott Duna mente már a saját szükségére sem fogott eleget.37 A decsiek 1773-ban kelt panaszából kitűnik, hogy a földesúr által kijelölt feles és később harmados halászó vizekből fogott halat az uradalom képviselőjével, vagy utasítására vitték távoli falvakba eladásra, és a hal beszedett árának csak egyharmadát kapták meg a jobbágyok. Azt is szóvá tették, hogy az értékes halakat ők maguk is szívesen megvették volna.38 A legöregebb adatközlőket kérdezte Andrásfalvy Bertalan, a legtöbben egyenesen tagadták, hogy a Sárközből a halat eladásra vitték volna. Az öregebbek közül néhányan még hallották hírét, hogy a halat Székesfehérvárra is elvitték eladni. 4 krajcárért (Decs). „Vitték a halat a hegyek közé. Volt annyi, mint a dög. Compók, pontyok, kecsegék. Dobálták el, senkinek sem köllött." (Decs).39 1845- ben a bíró elé vitték Kecskeméti András panaszát, hogy „Karácsony Istvánnal közösen vett halat és azt két kocsin elvitték [eladni].” A közösen vett halból azonban Karácsony István többet szedett be és kérte a nyereség igazságos megosztását.40 A vörös szárnyú keszeg, és általában a hal, népdalainkban a női szeméremtest jelképe. A Sárközben a mai napig él e jelkép egy általánosan használt szólás formájában, amelyet férfire használnak: „Aki egyszer megkóstolta a bátai keszeget, vágyik annak szíve rá.”41 Az adatközlők kétséget kizárólag megmagyarázták, hogy nem valóságos sült halat kell ezalatt érteni. S hogy mennyire nem, bizonyítja a „halászdal” egyik versszaka is: „Hát a keszeg mit eszik, Haja bárkába teszik? Nem eszik az egyebet, Csak szerelemgyökeret.”42 37 ANDRÁSFALVY Bertalan 2007. 205-206. 38 MNLTML. 1.263.2. 1773. 39 ANDRÁSFALVY Bertalan 2007. 205-206. 40 WMMM EA. Decs tanácsülést jegyzőkönyvek 1845. 41 Vajda Mária néprajzkutató írja, hogy 1980-ban bátai néprajzi gyűjtése során adatközlői megkérdezték tőle: Miért nem jött a férje is, hadd kóstolta volna meg a bátai keszeget! - Mire én teljesen gyanútlanul, az erotikus jelképekről tökéletesen megfeledkezve, azt válaszoltam: - Nem tudott eljönni most, de majd viszek neki, mert nagyon szereti. - Ekkor fuldokló nevetés közepette annyit mondtak, - még ilyen menyecskét se láttak, aki maga viszi az urának a bátai keszeget, mert az nagyon szereti! Hiszen a bátai keszeg a bátai menyecskék lába közötti testrészt jelenti!” VAJDA Mária 2000. 220. 53. jegyzet 42 KODÁLY Zoltán 1952. 161. 127
