Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Szilágyi Miklós: Solymos Ede életművének tudománytörténeti jelentősége a halászat történeti és néprajzi kutatásában
SZILÁGYI Miklós SOLYMOS EDE ÉLETMŰVÉNEK TUDOMÁNYTÖRTÉNETI JELENTŐSÉGE A HALÁSZAT TÖRTÉNETI ÉS NÉPRAJZI KUTATÁSÁBAN A magyar néprajz tudománytörténete meg-megújulóan kizárólag Herman Ottó kezdeményező érdemét: a lehetséges és szükséges kutatási irányokat és konkrét feladatokat hosszú távra kijelölő páratlan zsenialitását szokta emlegetni a halászat iránti etnográfusi érdeklődésről szólván. Mindenki más, aki rajta kívül kisebbnagyobb mértékben mégiscsak hozzájárult a halászattal kapcsolatos ismereteinkhez, csupán „szorgalmas gyűjtőként” és a Herman-i feladat-kijelöléseket megértő és azokat következetesen végrehajtó „példakövetőként” soroltatott be a kutatástörténetbe. Arról alig esett szó, hogy az újabb meg újabb kutató-generációk halászat iránt érdeklődést mutató képviselői, anélkül, hogy elvitatták volna Herman Ottó érdemeit, olyan adatokat is felsorakoztattak és olyan összefüggésekre, elemzési lehetőségekre is figyelmeztettek, melyek alkalmasint kétségessé-vitathatóvá tehették volna Herman „ősfoglalkozás”-felfogásának és egynémely rész-eredményének dogmává merevedését. Ha más halászat-kutató etnográfusok esetében nem minősült „végletesen igazságtalannak” ez a tudománytörténeti örökség, Solymos Ede hagyatékának értékét-jelentőségét mérlegelve mindenképpen indokolt szakítanom az ilyen tartalmú minősítéssel! Azaz: annak a bizonyítására kell ez esetben vállalkoznom, hogy az ő történeti és recens adatgyűjtései, valamint új szempontokat érvényesítő elemzései után másképpen látjuk - kell látnunk - a magyar halászat történeti jelentőségét és az „egyik legfontosabb” ősfoglalkozásunkra jellemző volt, a változó körülményekhez folyton-folyvást hozzáigazodó „ősi hagyományt”, mint ahogyan azt Herman Ottó örökül hagyta ránk. Solymos Ede munkásságának a szakág jövője újra-alapozásához való hatékony hozzájárulását már csak azért is kívánatos e mostani életmű-elemzésem vezérlő gondolatának tekinteni, mert az ő élet- és munka-körülményei - azaz: a muzeológusi / múzeumigazgatói feladatok maradéktalan vállalása egy vidéki múzeumban - inkább gátolták, mintsem segítették a téma-kutatói ambíciók kiteljesítését: a bajai múzeum „gyűjtőterülete” minél nagyobbra - a magyar nyelvterület egészére, sőt eurázsiai horizontúra - tágítását. Pontosabb azonban, ha így fogalmazok: sok más pályatársa esetében inkább gátolták, mint segítették volna a saját múzeum napi teendői a „témaspecialista” halászati kutatást. Solymos Ede azonban - és e vonatkozásban példát kínált pályatársai számára is - hatékonyan mozgósította a baráti és/vagy kollegiális kapcsolatait annak érdekében, hogy „messze vidékeken” is halászati témájú terepkutatást vagy történeti forrásfeltárást végezzen, és megismerje / újraértelmezze a más múzeumokba érdemi információk nélkül bekerült halászati tárgyakat. 7
