Kothencz Kelemen (szerk.): Víz, ember, örökség. Tanulmányok a 90 éves született Solymos Ede tiszteletére - Bajai dolgozatok 21. (Baja, 2017)
Szilágyi Miklós: Solymos Ede életművének tudománytörténeti jelentősége a halászat történeti és néprajzi kutatásában
A kivételes szorgalomnak és szervező készségnek köszönhetjük tehát, hogy nemcsak a Duna mentén volt „otthonos” Solymos Ede, miközben kandidátusi értekezésként teljesség igényű összegzését készítette és elsősorban a „saját múzeuma” gyűjtőterületéről és a közeli környékről összehordta a Magyarországon a legnagyobb és leginformatívabb halászati gyűjteményt Bajára, hanem (csak néhány példát említve):- autentikus recens anyagot publikált a nemcsak egyetemistaként, de gyakorló muzeológusként is többször meglátogatott Velencei tóról, valamint a Körösök vízvidékéről;- a zentai városi múzeum állandó kiállítása tanulmány értékű katalógusának/ vezetőjének részeként összefoglalta a vajdasági Zenta s a közeli Tisza-szakasz halászatának legfőbb jellemzőit, valamint e vidék halászata ismeretének köszönhetően (tehát korántsem mellékes munkafeladatként) mint lektor segítette Mila Bosiénak a vajdasági halászatról írt monográfiája megjelenését;- hatalmas mennyiségű levéltári anyagot mozgósítva elemezte előbb a Szeged-közeli Tisza-szakasz, majd a kalocsai érseki uradalom két évszázadnyi bérleti viszonyait, és hatásosan felmutatta a győri halkereskedők XVIII. századi baranyai érdekeltségeit;- előbb egy-egy város halászcéhére koncentrálva mutatta be, majd összefoglalóan is elemezte-értelmezte, a vidéki múzeumokban és levéltárakban őrzött archivális iratanyagot hasznosítva, lényegileg az összes magyarországi halászcéhnek - mint a halászatban és a halkereskedelemben érdekeltek „szakiparosokra” jellemző szervezeteinek - a halászati jog bérleti hasznosításával, a munka-szervezéssel, a zsákmány értékesítésével, a szakmai ismeretek módszeres-szervezett elsajátíttatásával kapcsolatos speciális jellemzőit. A bajai múzeum gyűjtőterületén messze túlmutató tájékozottságnak ezeket a tényeit azért kellett jelzésszerűen felidéznem, hogy a hallgatóság számára nyilvánvaló legyen: Solymos Ede eljövendő kutatásainkat is orientáló kezdeményezéseinek, elméleti és módszertani javaslatainak korántsem csak a dunai halászatról írt kisebb-nagyobb cikkeiben és javított-bővített második kiadást is megért összegző monográfiájában keresendő a „bizonyító apparátusa”. Egy rövid előadásban sajnos nincs ugyan lehetőség minden általánosító megállapítás részletes argumentálására, tehát csak azt kérhetem: higgyék el nekem, hogy ezekre a részletesebben nem méltatható művekre is tekintettel fogom értékelni Solymos Ede teljes életművét. Bizton megcélozhatom a teljességet, hiszen a műhelymunka részleteibe is beavatott „koronatanú” vagyok: évtizedeken át - mint halászat-kutatók - egymást lektoráltuk, azaz: minden sorát elolvastam, ahogy ő is olvasta az enyémet - a szakmai szereposztás így rendelt bennünket egymás mellé. Arövidre fogott, ám a leglényegesebb jellemzőket kiemelő életmű-értékelésem pedig itt és most a következő: Aki a legjellemzőbb kutatói törekvést keresi a Solymos-i életműben, legelőször is fel fog tűnni neki (ahogy nekem is ez tűnt fel egyetemista koromban, amikor az akkor még „pályakezdő” pályatársam munkásságával ismerkedtem) a Herman Ottóétól alapvetően különböző „ősfoglalkozás”-felfogása értelmében végzett gyűjtőmunkája. 8
